2022. augusztus 24. szerda

aug. 24
13:42
Trump véletlenül beismerte, hogy tényleg olyan iratok voltak nála, amiknek nem szabadott volna nála lenniük (444.hu)
A volt elnök ügyvédei szerint nem vizsgálhatják a nyomozók a lefoglalt iratokat, mert azok egy részét elnöki előjogok védik. Csakhogy az ilyen iratokat végképp nem vihette volna magával Floridába.
aug. 24
13:42
A NASA vérfagyasztó hangokat rögzített az űrben, felkerültek már az internetre is (Promotions)
Hihetetlen hangokat hallgathatunk meg.
aug. 24
13:42
Több mint 250 ezer esetben segített a Vöröskereszt az Ukrajnából érkezőknek (Demokrata)
Február óta 280 ezer esetben nyújtott segítséget a Magyar Vöröskereszt.
aug. 24
13:42
Sajtóértesülés: Bécsben bukkant fel Darja Dugina feltételezett gyilkosa (Mandiner)
Az osztrák belügyminisztérium is vizsgálatot indított.
aug. 24
13:44
Bohár Dániel: A liberálisok szerint vicc a honvédelem (Mandiner)
Az a gond ezekkel a liberálisnak nevezett kommunistákkal, hogy semmi nem jelent nekik semmit.
aug. 24
13:45
Az 1000 forintos benzint már megfizethetetlennek tartják a magyarok (Privátbankár)
A magyarok közel 60 százaléka számít ősszel magasabb áram- és gázszámlára, miközben egy átlagos jövedelmű háztartás csupán havi 3-3 ezer forintot tudna erre pluszban kigazdálkodni.
aug. 24
13:48
Tévedések sorozata: mit tettek a titkosszolgálatok a ma éppen fél éve tartó orosz–ukrán háború előtt (Blikk)
Hat hónapja tart az orosz–ukrán háború, és úgy tűnik, egyik fél sem került egyértelműen fölénybe. Az orosz kémek magabiztosságuk teljes tudatában félreértették Ukrajnát, és félrevezették a Kremlt a háború közeledtével, amit az ukrán biztonsági szolgálat – több-kevesebb sikerrel – igyekezett kihasználni.
aug. 24
13:48
TIM-államtitkár: hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start (Alternatív Energia)
Hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start kedden - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
aug. 24
13:48
„Elképzelni olyan dolgokat, amelyek nem léteznek, aztán megvalósítani azokat.” (Portfolio)
A Porsche Centrum Budapest által életre hívott Porsche Creative Talks esemény vendége Varga Péter, a Porsche vezető külső formatervezője és Domokos Balázs nemzetközileg elismert építész volt.
aug. 24
13:48
Figyelmeztet a Semmelweis Egyetem: új allergének és kórokozók jelenhetnek meg (ATV)
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg, amelyek az egészséges légző- és keringési rendszert is károsíthatják - hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az egyetem szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
aug. 24
13:48
Bulgária ezentúl influenzaként tekint a koronavírusra (Mandiner)
Az új fertőzések száma napi ezerre csökkent a statisztikák szerint Bulgáriában az elmúlt hetekben.
aug. 24
13:48
Ukrajna erőteljes választ ígér az esetleges támadásokra (Helló Magyar)
Az ukrán elnök figyelmeztet, az oroszok "brutális csapásokat" tervezhetnek, és azt mondja, hogy bármilyen támadás erőteljes választ váltana ki.
aug. 24
13:48
Elérték a családokat az orbáni megszorítások: A DK iskolakezdési támogatást követel a kormánytól (Nyugati Fény)
Sok családnál ez lesz az utolsó csepp a pohárban.
aug. 24
13:51
Jelentősen nőhet a foodpandás futárok fizetése (Menedzsment Fórum)
Átlagosan tizennyolc százalékkal emeli futárainak díjazását a foodpanda - közölte az ételkiszállító cég.
aug. 24
13:54
Horváth Gréta elárulta, mikor bocsájtana meg Meggyes Dávidnak (Blikk)
Horváth Gréta év elején jelentette be, hogy elválik férjétől, Meggyes Dávidtól. Viharos szakításuk után azonban nemrég rátalált a szerelem, látszik, hogy végre eltűntek a komolyabb problémák a fiatal édesanya életéből. De vajon képes lesz valaha megbocsájtani csalfa ex-férjének amit tett?
aug. 24
13:54
Tóth Andi és Marics Peti még mindig együtt vannak – ágyban összebújós videót posztoltak (SzMo)
A szerelmesek a pletykák ellenére még mindig egy párt alkotnak, és úgy tűnik, hogy hatalmas a boldogság.
aug. 24
13:54
Palkovics László: Bővülhet az OMSZ feladatköre (Demokrata)
A miniszter hangsúlyozta: nem az augusztus 20-i előrejelzés miatt menesztette a két vezetőt, és a jövőben sem kíván a kormány beleszólni az OMSZ munkájába.
aug. 24
13:54
Nascar: “Etikátlan sz*r, ami Kurt Busch körül zajlik” (Racingline)
Nem fogta magát vissza Brett Griffin, amikor a Door Bumper Clear című podcast legújabb adásában...
aug. 24
13:57
Teljesen újragondolták a futárok díjazását a Foodpandánál – de van más is (Infostart)
Számításaik szerint főtevékenységként is megéri majd a futárkodni a jövőben, egy főállású munkát kiegészítve pedig kifejezetten jól kereső alternatívát nyújt más tevékenységekkel szemben.
aug. 24
14:00
Furcsa bejegyzések jelentek meg a Facebook felhasználóinak hírfolyamában (Infostart)
Más közösségi oldalakon, közte a Twitteren is értetlenkednek a felhasználók azon, hogy miért kerültek eléjük vadidegenek által hírességek oldalára írt bejegyzések.
aug. 24
14:00
Atomjaira szedték a bulizók a Halott Pénzt: szakadó esőben is tarolt a Strand Fesztivál – Videón a libabőrös pillanat (Blikk)
A Strand Fesztiválra idén közel 80 ezren voltak kíváncsiak, a fesztiválozókat pedig még az sem tántorította el, hogy másfél napig szakadt az eső. Ők ugyanúgy végig tombolták a koncerteket. Nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is jöttek a bulizni vágyó fiatalok, akiket a Blikknek is sikerült szóra bírnia.
aug. 24
14:00
Évmilliókig velünk maradhat az orosz-ukrán háború (Femcafe)
A kutatók szerint a talaj még nagyon hosszú ideig őrizni fogja a fél éve tartó fegyveres konfliktus nyomait.
aug. 24
14:00
Bárcsak vicc lenne: Nem hiszed, hol fog előadni Palkovics László pénteken (Nyugati Fény)
Tragikomikus.
aug. 24
14:00
Rasszizmusa miatt szedik le a polcokról a Winnetou-gyerekkönyveket Németországban (rtl.hu)
Vannak, akik meghaladottnak tartják az indiánromantikát, mások ragaszkodnak hozzá akkor is, ha nem a régi könyvek kidobásáról, csak egy kiadói döntésről van szó.
aug. 24
14:06
Figyelem! Fontos változást közöltek az éjszakai ügyeleti betegellátásról - ezeket a területeket érinti (Blikk)
Nagy változás jön a betegellátásban: 2023 januárjától újabb megyékben veszi át az este 10 utáni ügyeletet az Országos Mentőszolgálat.
aug. 24
14:06
Spórolni kezdtek, de az autózásról nem mondanának le a magyarok (Adózóna)
A magyarok közel 60 százaléka számít ősszel magasabb áram- és gázszámlára, miközben egy átlagos jövedelmű háztartás csupán havi 3-3 ezer forintot tudna erre pluszban kigazdálkodni. Konyhapénz tekintetében havonta mintegy 100 ezer forintos növekedéssel számolnak a háztartások, ha továbbra is az eddig megszokott termékeket szeretnék a kosarukba tenni
aug. 24
14:06
Bezárni kényszerül a magas gázárak miatt egy somogyi szálloda (ATV)
Havonta 6 millió forintot kellene csak a fűtésre fordítania a várhatóan alacsonyabb vendégforgalom mellett a nagyatádi Hotel Solarnak. A szálloda vezetője inkább úgy döntött: öt hónapra lehúzza a rolót - írta meg a sonline.hu nyomán a 24.hu.
aug. 24
14:06
Leslie Mandoki: Óriási hiányérzet van bennem, remélem, mielőbb sikerül végigjátszani a koncertet (SzMo)
Kellett egy kis idő, míg a zenekarban tudatosult a döntés, hogy le kell jönniük a színpadról. – A közönségünk biztonsága mindent felülír, ez természetes – nyilatkozta a magyar származású zenész.
aug. 24
14:06
Signature 40 – már 140 felett jár az ajánlott szakemberek száma (MMonline)
Készül a legjobb márkamanagereket elismerő lista, ezúttal a döntéshozói szint alatt dolgozókra irányul a szakma figyelme. A marketing kommunikációs terület ügyfél és kiszolgálói oldala, valamint a szakmai szervezetek egyaránt képviseltetik magukat abban a kuratóriumban, amely a legjobb „taktikaiakat” díjazó Signature 40 listát összeállítja. A díjra
aug. 24
14:06
Schumacher is megkapja a Haas újításait Spára (Racingline)
Ugyan Mick Schumacher nem a legjobb módon indította a 2022-es szezont, azonban a versenyek előrehaladtával képes volt fejlődni. A német fiatal kemény munkája Silverstone-ban fizetődött ki először, ugyanis a Brit Nagydíjon szerezte meg első pontjait a Forma-1-ben. Miután Spában már Schumacher is az újított Haasszal fog majd versenyezni, a német célj
aug. 24
14:06
Palkovics László miután elküldte az OMSZ két vezetőjét: Nem voltam ott az operatív törzs ülésén, nem járok tűzijátékra sem (rtl.hu)
Nem a tűzijáték miatt küldték el az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit, ez csak egy eleme a kérdésnek, állítja a miniszter.
aug. 24
14:12
A nyári szünet után újabb robbanás jöhet a nyersanyagoknál (Portfolio)
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nyári szünetre mentek a nyersanyagok, hiszen számos árupiaci termék ára jelentősen csökkent június óta, részben az erősödő dollár és a recessziós félelmeknek miatt. A nyárnak azonban hamarosan vége, és ezzel a nyersanyagpiac is újra felpöröghet egyes Wall Street-i szakemberek szerint. Többen úgy tartják ugyanis, hogy mé
aug. 24
14:12
Óriási a torlódás az M1-es autópályán (ATV)
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé az 52-es kilométernél - tudatta az Útinform a honlapján szerdán délután.
aug. 24
14:12
Vagyonokat költöttek utazásra idén a magyarok: már ezen se spórol, aki útnak indul (Pénzcentrum)
A legtöbben 100-300 ezer forintot szántunk az idei nyaralásra, de a pihenni indulók 8 százaléka már 600 ezer forintnál is magasabb összeget szánt rá, derült ki a CIG Pannónia Biztosító online felméréséből. Pannónia Biztosító online felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a többség kiemelten fontosnak tartja a biztonságot a nyaralás alatt i
aug. 24
14:12
Palkovics László miután elküldte az OMSZ két vezetőjét: Nem voltam ott az operatív törzs ülésén, nem járok tűzijátékra sem (rtl.hu)
Nem a tűzijáték miatt küldték el az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit, ez csak egy eleme a kérdésnek, állítja a miniszter.
aug. 24
14:15
Ez nem a balatoni algák éve volt (Infostart)
Az idei nyár nem kedvezett a Balatonban az algák szaporodásának – írja összefoglalójában a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) a közösségi oldalán.
aug. 24
14:18
Leépít a Ford, 3 ezer alkalmazottját küldi el az amerikai autógyártó (Alternatív Energia)
A Ford autógyártó 3 ezer, főként irodai alkalmazottjától válik meg a belső égésű hagyományos motorokról az elektromos motorokra való átállás keretében - közölte a vezető amerikai cég.
aug. 24
14:18
Sötét időkre figyelmeztet a francia elnök (Portfolio)
Vége van a gondtalanságnak és a bőségnek - figyelmeztette a várható gazdasági megrázkódtatásra honfitársait Emmanuel Macron francia elnök szerdán. A politikus ezzel utalt "a nagy hullámvölgyre", amely az új tanév kezdetével esik egybe.
aug. 24
14:18
Nem elég a kenyérgabona – nincs más út, csak a búza genetikájának átszabása? (Agroinform)
A genetika javításával a búza termésátlaga akár 50 százalékkal növelhető lenne.
aug. 24
14:18
Kanada közvetlenül Európába exportálna LNG-t és tiszta hidrogént (Tiszta Jövő)
Kanada megvizsgálja annak lehetőségét, hogy keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) - jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn, Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján.
aug. 24
14:18
Mi történt? Nekimentek a kormánynak a közalkalmazottak, mert nem tudnak megélni (Nyugati Fény)
Levelet írtak a kormányzat képviselőinek.
aug. 24
14:24
Koronavírus: Itt az újabb európai ország, ami influenzaként fog tekinteni a koronavírusra, az iskolakezdés után már karanténkötelezettség sem lesz (Blikk)
Bulgária influenzaként és egyéb légúti megbetegedést okozó vírusok között fogja kezelni a koronavírust - jelentette be Radka Argirova, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó bolgár munkacsoport miniszterelnöki tanácsadója a bolgár egészségügyi minisztérium vonatkozó ülését követően - jelentette az Euractiv című brüsszeli hírportál szerdán.
aug. 24
14:24
Gázáremelés: sorozatos szállodabezárásoktól tartanak, már itt is az első fecske (Infostart)
A megnövekedett energiaárak és a várhatóan kevesebb vendégforgalom miatt öt hónapra bezár a nagyatádi Hotel Solar.
aug. 24
14:24
Bitcoinbányászrészvény-jelentés – 2022.08.24. (Kripto Akadémia)
Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt egy hét történései alapján. Múlt hét csütörtökön a bitcoinbányász ​​részvények többsége esett a tőzsdén. A Hut 8 részvényei -10,03%-ot, ezt követte a Greenidge Generation (-9,67%) és a Cipher Mining (
aug. 24
14:24
Elhunyt a Megtört szívek sztárja, Civan Canova (Femcafe)
A magyar közönség a Fatmagül című sorozatból is ismerhette a török színészt. Canova 67 évet élt.
aug. 24
14:24
Mit jelent a Vodafone neve, és miért piros a színe? Sokan nem tudják (Promotions)
Az angol telefonszolgáltatónak rövid, de mozgalmas története van.
aug. 24
14:24
Rőfös Géza: Donáth Anna az ellenzék wannabe vezetője? (Mandiner)
Ehhez azért lesz egy-két szava Gyurcsány Ferencnek is.
aug. 24
14:30
Szergej Sojgu: a lakosság védelmében lassították a hadműveletet (Infostart)
Az orosz védelmi miniszter szerint minden célt elérnek, amiért a háborút elindították.
aug. 24
14:30
Extrém magas földbérleti díjak (Agroinform)
A földforgalmi törvénybe bekerült változások miatt komolyan meg kell indokolni a szokásosnál magasabb földbérleti díjat. Nyomós oka kell, hogy legyen.
aug. 24
14:30
Riasztást adott ki a rendőrség: legyen Ön is óvatos! (ATV)
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet adta ki a riasztást káros csatolmányt tartalmazó levél miatt.

Keresés