- Alig egy hete osztottunk meg egy fürdetős videót a jászberényi kollégáink által megmentett kiskutyáról, melynek korábban egy közönségszavazás alapján a nagyon egyedi Emká nevet adtuk - írja közösségi oldalán a Magyar Közút. Már a megtalálásáról szóló fotók és videók is nagyot mentek a sajtóban és a közösségi oldalakon, de a fürdetős anyaguk minde
A pandémia után jelentősen szigorodott a szállodák kötbérezési gyakorlata, ezért annak, aki szállást is szeretne foglalni az idei, Szegeden sorra kerülő 60. Közgazdász-vándorgyűlésre, érdemes igyekeznie a regisztrációval - hívja fel a figyelmet a szervező Magyar Kögazdasági Társaság. Bár a konferencián való részvételre egészen a rendezvény kezdetéi
Nincs napirenden a digitáis oktatás elrendelése - közölte a Belügyminisztérium. A tárca azt is közölte, még nem végeztek annak felmérésével, hogy melyik iskola tudna átállni fatüzelésre.
Borúsabb, csapadékosabb idővel indul a jövő hét, de aztán egyre több lesz a napsütés és többfelé visszatérnek a 30 Celsius-fok körüli csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Továbbra is kaotikus a helyzet Józsefváros önkormányzati üdülőterülete körül. Pikó Andrásék 2019-es hatalomátvétele után a VIII. kerületi vezetés kezéből csak úgy kicsúszott az egyik balatoni partszakasz, legalábbis az önkormányzat a jelenlegi állás szerint úgy adta bérbe adta strandját egy vitorlásklubnak, hogy az a szerződésbontást és a bírósági
A magyar kávékedvelők 56 százaléka rendszeresen, illetve alkalmanként fogyaszt jegeskávét, a Costa Coffee és a Gkid 2022 júliusában készült közös reprezentatív kutatása szerint a legtöbben ezt otthon készítik, ugyanis a túlnyomó többség nem szívesen fizet ezer forintnál magasabb összeget a jeges kávéért.
Több mint 50 ember gyűlt össze szombaton az amszterdami Dam téren, hogy tiltakozzon Alexey Pertsev blokkláncfejlesztő letartóztatása ellen. Pertsevet augusztus
Az ingatlanpiacon nem ez a legfényesebb időszak, a nyári uborkaszezon, a háborús helyzet, a forint gyengülése és az alapkamat emelkedése mind egy irányba mutatott, így jelentősen csökkent a forgalom az utóbbi hónapokban.
Súlyos tévedéssel vádolják az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársait egyes sajtóorgánumok és a közösségi média gyalázkodó kommentelői, miután mégsem lett vihar augusztus 20-án. De vajon tényleg ők hibáztak vagy csak az időjárás szeszélyessége babrált ki velük?
Az adás elején Gantner Barnabás elemezte a legfrissebb híreket az orosz-ukrán háborúról. Később pedig vendégünk volt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Skype-on kapcsoltuk Billwachs Tibor pénzügyi elemzőt és Dunda Györgyöt.
Mi nők - de vélhetően ezzel a férfiak is így vannak - szeretnénk ellenállhatatlanok és vonzók lenni, azonban az köztudott, hogy ez nem (csak) a külsőségekben rejlik. Most megmutatjuk, mi az az 5 tényező, amitől olyan erős kisugárzásod lesz, hogy mindenkiben mély nyomot hagysz.
Súlyos tévedéssel vádolják az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársait egyes sajtóorgánumok és a közösségi média gyalázkodó kommentelői, miután mégsem lett vihar augusztus 20-án. De vajon tényleg ők hibáztak, avagy csak az időjárás szeszélyessége babrált ki velük?
A Vodafone Group megállapodott a 4iG Nyrt.-vel és a Corvinus Zrt.-vel a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. (Vodafone Magyarország) 100 százalékának eladásáról, összesen 715 milliárd forint (1,8 milliárd euró) vállalati értéknek megfelelő készpénzes ellenértékért – közölte ma a Vodafone Group.
Az elmúlt hetekben ismét emelkedni kezdett a benzin és a gázolaj piaci ára Magyarországon, ez a tendencia a héten is folytatódik, hiszen a holtankoljak.hu információi szerint mindkét üzemanyagtípus esetében drágulás jön szerdától a hazai kutakon.
A Salman Rushdie elleni merényletkísérlet ismét a figyelem középpontjába helyezte az író 1988-as regényét, A sátáni verseket (olvass bele). Magyar kiadója, M. Nagy Miklós a Nyugati tér blogon ugyanakkor nem egyetlen könyvre vagy eseményre, sokkal inkább a komplett életműre hívja fel a figyelmet.
Gazdasági okok vannak a háttérben, vagy sokaknak egyszerűen elege van abból, hogy a kikapcsolódásuk terhes férfiakba és más progresszív politikai üzenetekbe ütközik?
SZPONZORÁLT TARTALOM Sebnek nevezzük a bőrünkön megjelenő folytonossági hiányt. A köznyelv inkább a vérzéssel járó sérüléseket, sebesüléseket nevezi sebnek. Valójában ahány seb, annyiféle.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea megkezdte az elmúlt évek legnagyobb közös hadgyakorlatát. Az erődemonstráció várhatóan fokozza a feszültséget az egyre ellenségesebb Észak-Koreával szemben.
Egy titkos orosz partizán szervezet hajthatta végre szombaton a Moszkva melletti bombamerényletet. A pokolgép Putyin elnök egyik bizalmasának lányával végzett.
Nem mindegy, milyen napszemüveget hordunk, hiszen az erős UV-sugárzás a szemet is veszélyeztetheti. Dr. Tóth Eszter, szemész, kontaktológus a szemvédelem jelentőségéről és a napszemüveg-választásról beszélt.
Hétfő reggel került bejelentésre, hogy a magyar állammal karöltve a 4iG megvásárolja a Vodafone magyarországi operációját. Az események következtében jelentős pluszban vannak a vállalat részvényei.
Egy külföldön élő orosz egykori parlamenti képviselő szerint az eddig kevéssé ismert földalatti orosz partizánmozgalom, a Nemzeti Köztársasági Hadsereg (NRA) hajtotta végre szombaton azt a pokolgépes merényletet, amely végzett a Kreml-párti Darja Duginával, Alekszandr Dugin nacionalista politikai gondolkodó lányával - derül ki Ilja Ponomarjov vasár
Az Amerikai Szív Szövetség (Aha) által közzétett kutatás szerint azok az amerikai felnőttek, akik ezt az 5 egészséges életmódbeli szokást követik, több mint egy évtizeddel tovább élhetnek azokhoz képest, akik ezen szokások egyikét sem alkalmazzák.