2022. augusztus 22. hétfő

aug. 22
17:30
Nagy árat fizet a kormány és a 4iG a Vodafonért (444.hu)
A 444 podcastjának gyors tüzelésű adásában gazdasági elemző vendégünkkel arról beszélgetünk, hogyan alakítja át a magyar telekommunikációs piacot a Vodafone állami és 4iG-s felvásárlása, honnan lehet erre pénze a cégnek, és mit éreznek majd ebből az ügyfelek.
aug. 22
17:30
Nem működnek a fényképezőgépek az okmányirodákban (vg.hu)
.
aug. 22
17:30
CIG Pannónia gyorsjelentés: Nőtt a biztosító nyeresége az első fél évben (Biztosító Magazin)
A Cig Pannónia csoport 645 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első fél évben, ami 27 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A biztosítási díjak 37 százalékkal, 14,9 milliárd forintra nőttek idén január-júniusban a tavalyi azo
aug. 22
17:30
Az orosz medve beindította a fegyverkezési versenyt (Magyar Nemzet)
Kaiser Ferenc katonai szakértő a Karc FM hírműsorában kiemelte, hogy az ukrán haderő által használt nyugati eszközök felülmúlják az orosz fegyvereket.
aug. 22
17:30
Nem szerencsétlen szám a 13-as a hazai kkv-k körében (Üzletem)
Ha a kkv-bevételeket vizsgáljuk, a 13. kerület nemcsak a járásokat, de Budapest többi kerületét is messze maga mögé urasítja.
aug. 22
17:32
Atom- és vegyifegyver-támadásra készítik fel a lakosságot Lvivben (vg.hu)
A polgármester szerint érdemes felkészülni arra, ha a zaporizzsjai atomerőműben katasztrofális események következnének be.
aug. 22
17:32
Bulgária a Gazpromtól is vásárol földgázt (Magyar Nemzet)
A bolgár válságstáb elismerte, kénytelenek lesznek az oroszokhoz fordulni.
aug. 22
17:33
EU-s pénzek: éjfélkor indul útjára a kín? (Privátbankár)
Ez is szóba került a Trend FM hétfő reggeli adásában, amelyben lapunk főszerkesztője, Csabai Károly makrogazdasági, pénz- és tőkepiaci aktualitásokról mondta el a véleményét. Az uniós források mellett például arról, milyen hatással lehet a 4iG legújabb tranzakciója a hazai távközlési piacra.
aug. 22
17:36
Hatalmas hírt jelentett be a Pfizer és a Biontech az omikronra fejlesztett vakcinákról (Portfolio)
A Pfizer és a BioNTech közölte, hogy az Egyesült Államokban a BA.4 és BA.5 változatokra fejlesztett új Covid emlékeztető oltás engedélyezését kérik - írja a Bloomberg.
aug. 22
17:36
Orosz támadás veszélye miatt betiltottak minden tömegrendezvényt Kijevben (ATV)
A kijevi katonai adminisztráció betiltott minden tömegrendezvényt ezen a héten csütörtökig orosz rakétatámadások nagy valószínűségére hivatkozva - közölte hétfőn Katerina Dacenko, a városvezetés sajtótitkára az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
aug. 22
17:36
Vodafone: Nem mi árultuk a céget, a vásárlók kerestek meg minket (444.hu)
Olyan ajánlatot kaptak, amit érdemes volt elfogadni. Az adótornyok üzemeltetésében ezután is részt vesz a brit cég.
aug. 22
17:36
Sebes Gábor: Az OMSZ nem tévedett, nem hibázott (Mandiner)
Talán újat mondok a sajtónak, de senki nem lát a jövőbe. A meteorológusok sem.
aug. 22
17:42
Ön jól kijön a munkatársaival? Hát hogyne! (Infostart)
Most Ön is kitöltheti a „Dolgozz boldogabban” kutatás kérdőívét.
aug. 22
17:42
1200 éve nem látott katasztrófa közeleg - Veszélyben az egész világgazdaság (Portfolio)
A globális felmelegedés hatásaként az idén nyáron fokozottan jelentkező hőséghullámok, szárazság és aszály súlyos következményekkel bír a világgazdaság teljesítményére is. A fejlett világ legfontosabb iparágainak komoly kihívásokat jelent a - sokszor soha nem látott mértékű - hőség és a következményei - számol be róla a Wall Street Journal.
aug. 22
17:42
Kifosztották a magyar énekest a Strand Fesztiválon: 300 ezer forintja tűnt el (Pénzcentrum)
Eltűnt Manuel táskája a Strand Fesztiválon a backstage-éből. A zenész állítása szerint 300 ezer forint készpénz, minden irata és a lakáskulcsa is benne volt – szúrta ki a Blikk.
aug. 22
17:42
Rohammentő vitte kórházba: édesanyja temetésén kapott szívinfarktust a legendás focista (BorsOnline)
Szívrohamot kapott Paulo Futre.
aug. 22
17:42
Félmeztelen aktivisták követeltek gázembargót a német kancellártól (SzMo)
Olaf Scholz nyílt napot tartott a Bundestag melletti irodájának kertjében, itt lepték meg a tiltakozók.
aug. 22
17:42
Gyurcsány soha (Demokrata)
Gyurcsány Magyarországon soha, soha, soha többé nem nyeri meg a választásokat, még akkor sem, ha Dobrev Klára néven indul.
aug. 22
17:42
Orosz támadás veszélye miatt betiltották a tömegrendezvényeket Kijevben (Magyar Nemzet)
Az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint eddig csaknem kilencezer ukrán halt meg a háborúban.
aug. 22
17:42
Miért tartja még mindig magát a mediterrán étrend? (Magyar Mezőgazdaság)
Köztudott, hogy a hústermelési ágazat a harmadik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátó. Nem tagadható azonban, hogy az emberek - akik évezredek óta esznek húst - nem szívesen mondanak le róla.
aug. 22
17:48
Óriási amerikai–dél-koreai hadgyakorlat kezdődött (Infostart)
Az elmúlt évek legnagyobb közös hadgyakorlatát kezdte meg a két ország.
aug. 22
17:48
Nagy földgázmezőt találtak Ciprustól délre, ami akár segíthet is függetlenedni az orosz gáztól (Portfolio)
Ismét egy nagy gázmezőt tártak fel Ciprustól délre - jelentette be hétfőn a nicosiai kormány energiaügyi minisztere.
aug. 22
17:48
Bebizonyosodott: van, amivel végzetes lehet trágyázni (Agroinform)
Így jártak a szerzetesek a középkorban.
aug. 22
17:48
Kiderül, szeretik-e a munkájukat a magyarok (ATV)
Mitől kedvelhető egy munkahely? Az álláshirdetésekben sorjáznak a jól ismert sallangok: a kihívást jelentő feladatok, önállóság, kreativitás, teljesítményarányos bérezés és a bónuszok. De valóban mindenki szívesen kidolgozná a lelkét is a munkahelyén? És szerethetőbb a rutinszerű munka, ha közben kényelmesen a háttérben lehet maradni, miközben a fő
aug. 22
17:48
Évtizedeket fiatalodik Korda György a SZIN-en (Ripost)
Tavaly a Carson Coma-val kollaborált egy 60 évvel ezelőtti sláger erejéig a hazai tánczene legnagyobb élő legendája, most a Blahalouisiana zenekarral 50 évet repül vissza az időben Korda György a Szegedi Ifjúsági Napokon.
aug. 22
17:48
Az elmaradt tűzijáték margójára: így készül egy időjárás-előrejelzés (vg.hu)
Teljes bizonyossággal szinte lehetetlen megjósolni az időjárást, de az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődött a meteorológia.
aug. 22
17:48
Fiatal magyar edző kálváriája: bűnbak lett a megmentőből (Magyar Nemzet)
Csizmadia Csaba másodszor is távozni kényszerül Budafokról, Mátyus János lehet az utódja.
aug. 22
17:48
Megtilthatják a boltoknak az ajtók nyitva tartását a fűtési szezonban Németországban (Mandiner)
Új energiatakarékossági intézkedéscsomag készül a németeknél. Nem akarják, hogy a hő „ellenőrizetlenül távozzon”.
aug. 22
17:48
Megzuhant a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is (rtl.hu)
410 forintért is adták az eurót, 427 forintos rekordáron pedig a svájci frankot hétfőn.
aug. 22
17:50
Továbbra sem talál magára a forint, nagy ralival zárt a 4iG (vg.hu)
Nyugati társainál szerényebb veszteséggel zárt hétfőn a BUX. Az OTP és a Mol gyengélkedett, a 4iG viszont szárnyra kapott a Vodafone-akvizíció hírére.
aug. 22
17:50
A nemzet szobalánya, Orbán, Tiborcz – ezek jutottak eszébe Tóta W. Árpádnak Novák Katalin beszédéről (Mandiner)
A baloldali megmondóember úgy véli, „a hiedelem ellenére nem szeretnek minket annyira a nyugati népek”.
aug. 22
17:51
Pont a legjobbkor: nagy gázmezőt találtak Európában (Privátbankár)
Ismét egy nagy gázmezőt tártak fel Ciprustól délre - jelentette be hétfőn a nicosiai kormány energiaügyi minisztere.
aug. 22
17:52
Hullanak a fejek a meteorológiai szolgálatnál az elmaradt tűzijáték miatt (vg.hu)
.
aug. 22
17:54
Már a kisboltban is filmcsillagokkal találkozhatunk – Itt bukkant fel épp a világsztár (Femcafe)
Egyre több világsztárral találkozhatunk Budapest utcáin.
aug. 22
17:54
Miért gyengül a forint: a szemetek Jackson Hole-ra vessétek (vg.hu)
Nézzünk csak oda: több forint egy dollár, mint egy euró.
aug. 22
17:54
Évtizedeket fiatalodik Korda György a SZIN-en (BorsOnline)
Tavaly a Carson Coma-val kollaborált egy 60 évvel ezelőtti sláger erejéig a hazai tánczene legnagyobb élő legendája, most a Blahalouisiana zenekarral 50 évet repül vissza az időben Korda György a Szegedi Ifjúsági Napokon.
aug. 22
17:54
Gyárfás: Soha nem beszéltem Portikról Gyurcsány Ferenccel! (Magyar Nemzet)
Az úszószövetség volt elnöke nem teljesítette az olajmaffiózó kérését.
aug. 22
18:00
Energiaár-emelés: havi 100 euró közvetlen támogatásra lenne szükség az alacsony jövedelműeknek Németországban (Adózóna)
Másfél évig havi 100 euró közvetlen állami támogatást kellene adni minden családtagnak a közepes és az alacsony jövedelmű háztartásokban Németországban az energiadrágulás és az emelkedő infláció ellensúlyozására az egyik legtekintélyesebb gazdaságkutató intézet szerint.
aug. 22
18:00
Mire érdemes figyelni, ha hitelt szeretnénk felvenni? (ProfitLine)
Amikor épp nincs pénzünk és lenne egy sor kiadásunk, akkor nincs más választás, helyre kell állítani a pénzügyi egyensúlyunkat: hitelt kell felvenni. Szerencsére ma már a hiteligénylés folyamata eléggé meghatározott és szigorúan szabályozott, így a hitelfelvevők tervezhető és kiszámítható hiteligénylési folyamattal, átlátható feltételekkel találkoz
aug. 22
18:00
Betör az amerikai piacra az egyik legnagyobb kínai online kereskedelmi szolgáltató, a Pinduoduo (vg.hu)
Kínai
aug. 22
18:00
„Nem egy birka vagyok, akit terelgetni kell, te tyúk!” – egy halom pénzzel a kezében üzent G.w.M. legújabb videójában (SzMo)
A zenész így közölte a világgal, hogy vásárolni indul.
aug. 22
18:00
Drámai felvételek: így zuhant le egy kisrepülőgép Amerikában egy utca kellős közepén (Mandiner)
A tudósítások szerint a pilóta csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
aug. 22
18:06
Palkovics László felmentette az OMSZ elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét (Metropol)
Azonnali hatállyal távozik a posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke és a szervezet szakmai elnökhelyettese.
aug. 22
18:06
Évtizedes rekordok dőlnek: szenved az euró, hasít a dollár (Portfolio)
Az euró alig több mint egy hónapon belül másodszor került a paritás alá a dollárral szemben. A stratégák úgy látják, hogy még egyáltalán nem a folyamat végét, hanem sokkal inkább a kezdetét látjuk. Ennek az lehet az oka, hogy a dollárt erősíti a Fed szigorú monetáris politikája, miközben az eurót gyengíti az európai gázválság és a recessziós kockáz
aug. 22
18:06
Duplájára nő a rezsi az olaszoknál, mire a nyaralásból hazatérnek (Ripost)
800 ezer forintnyi többletkiadásuk lesz ősszel.
aug. 22
18:06
Azonnali hatállyal leváltotta a meteorológiai szolgálat két vezetőjét a kormány (Infostart)
Palkovics László augusztus 22-ével felmentette az OMSZ elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét.
aug. 22
18:06
Egy ukrán nőt gyanúsított meg Darja Dugina meggyilkolásával az FSZB (Mandiner)
Az FSZB szerint Vovk több ukrán titkosszolgálat megbízásából követte el a gyilkosságot.
aug. 22
18:08
Lengyel miniszter: Lengyelországot meglopják, és ebben a vezető szerepet a német politika játssza (Mandiner)
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter azt is elmondta, hogy Lengyelország meglopásában Von der Leyen áll az élen.
aug. 22
18:09
„Nyugodj békében angyalunk” - Pár nappal születésnapja előtt holtan találták a 22 éves nőt egy toronyházban (BorsOnline)
Családja értetlenül áll a tragédia előtt. Mindenki szerette, aki ismerte a fiatal nőt, halála sokak szívét összetörte.
aug. 22
18:12
Atomtámadásra készíti fel az lvivi lakosokat a városvezetés (HírTV)
Eközben Zelenszkij kijelentette, ha továbbra is bíróság elé állítják az oroszok az ukrán hadifoglyokat, akkor többet nem ülnek le velük tárgyalni.

Keresés