Délután 5 órától meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének legújabb adása. A műsor első részében a ma reggel bejelentett gigantikus hazai távközlési tranzakcióról lesz szó, ugyanis a 4iG a magyar állammal közösen megvásárolja a Vodafone Magyarországot. Az adás második részében kiderül, mennyivel érnek valójában töb
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja - közölte az MTI.
A Lenovo nem tétlenkedett, hiszen a napokban több eszközt is bemutattak, köztük egy új Lenovo tabletet is. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Lenovo a napokban több okos eszközt is bemutatott, amik között volt okostelefon és táblagép is. Utóbbi Lenovo Pad Pro 2022 néven debütált a kínai piacon, amit már meg is lehet vásárolni
Az Egyesült Királyság negyedik legnagyobb szupermarketlánca, a Morrisons egy egészen elképesztő ötlettel került újra a figyelem középpontjába: „bolygóbarát” tojásokkal töltötték fel polcaikat, így ők lettek a világ első karbonsemleges tojás-előállítói és -forgalmazói.
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Pásztor György, korábbi válogatott jégkorongozó, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának tagja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a VG érdeklődésére elárulta, 4326 egyéni vállalkozó adta be a szükséges adatlapot annak érdekében, hogy az új kata alá tartozhasson szeptember 1-jétől.
Újra középpontba került a felemelkedő Kína és a hegemón Egyesült Államok érdekeinek ütközése: a világtörténelem hasonló eseteinek többségében egy nagy háború oldotta fel a konfliktust.
A sárgarépa nemcsak azért szuper zöldség, mert nagyon egészséges és számos pozitív élettani hatással rendelkezik, hanem azért is, mert egész évben könnyen beszerezhető, kedvező az ára, és rengeteg módon felhasználható. Az Európai Friss Csapat – az ízek ereje program kisokosából most megismerheted a sárgarépa jó tulajdonságait és néhány érdekességet
Ernyey Béla mostantól a Keresztanyu szereplőgárdáját színesíti, és a szerepe kedvéért még kerekesszékkel is megtanult közlekedni. Elmondta, hogy nagyon örült a felkérésnek, mert olyan színészekkel dolgozhat együtt, akikkel azelőtt még sosem, például Hernádi Judittal.
Augusztus 23. után érkeznek az első olyan számlák a lakossági ügyfeleinknek és a nem társasházban élő nagycsaládosoknak, amelyekben már az augusztus 1. utáni rezsiváltoztatások is benne vannak – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az MVM Next, mint egyetemes áram- és gázszolgáltató. Az anyagba több más mellett azt a fontos információt is bel
A paritást nyalogatja a dollár ellen az euró, mert küszöbön áll az éves Jackson Hole-i találkozó, ahol Jerome Powell elnök megerősítheti, hogy a Federal Reserve lecsap az inflációra, még akkor is, ha ezzel recessziót okoz. Európa a visszaesés tetejébe tartósan magas inflációra is számíthat, az euró ezért gyengült ismét történelmi szintekre, ledöngö
Az Atlético Madrid játékosa, Mario Hermoso komoly vitába keveredett saját csapata szurkolóival, miután 2–0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a Villarrealtól.
A Huawei MateBook X Pro 2022 egy igazi erőgép, amit üzleti elegancia és maximalizmus leng körbe. A nyers teljesítmény persze nem lenne elég ahhoz, hogy a vállalkozásunk kedvenc eszköze legyen – ehhez nem árt pár olyan speciális húzás, mint a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazása, vagy a Huawei saját ökoszisztémájának támogatása. A prémiu
A közeljövőben számos ok miatt szükségessé válhat a munkaszerződés módosítása. Ilyen lehet a megugró infláció miatt a munkavállalók megtartása érdekében történő béremelés, a növekvő könyvelési költségeket ellentételezendő bérpótlékátalány. Az emelkedő energiaárakra tekintettel továbbá otthoni munkavégzés válhat szükségessé.
Az MNB összesen 24 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki három magánszemélyre a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. Az érintettek – egy internetes gazdasági fórum aktív szereplői – bizalmasan egyeztettek a Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökével a Kulcs-Soft részvénnyel kapcsolatos keresk
Németország továbbra is válogatós. Szén vagy atom? Robert Habeck német gazdasági miniszter nyilatkozatában egyelőre kizárta, hogy a meghosszabbítsák az ország három megmaradt atomerőművének élettartamát.
A használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a minden korábbinál aktívabb időarányos forgalom pedig azt jelzi, hogy megdőlhet a tavalyi , 817 ezres átírási rekord - közölte a JóAutók.hu a Datahouse adatai alapján.
Az biztos, hogy ez a sorozat sem kegyelmez majd a lelkünknek. Egyelőre könnyedén követhető volt a cselekmény, de ki tudja, hogy hány karakter és hány történetszál úszik be idővel.
Angela Levin királyi életrajzíró szerint a hercegi pár nem titkolt szándékában állt teljesen megreformálni a brit királyi famíliát, ám, mivel ez egyelőre nem sikerült, érthető, hogy kivonták magukat a köreikből.
Az Olajág Otthonok Budapesten, négy helyszínen – Zuglóban, Újpalotán, Csepelen és a VIII. kerületi Mátyás téren -, illetve Törökbálinton várja széleskörű egészségügyi, illetve egészségmegőrző és színvonalas ápolási-gondozási szolgáltatásokkal, csodaszép környezetben azokat az időseket, akik önállóságukat szeretnék megőrizni, ugyanakkor fontosnak ta