A Hon Hai Technology Group, nemzetközi nevén Foxconn bejelentette gyártási megállapodását a Monarch Tractorral. A Foxconn 2023 első negyedévében kezdi meg a Monarch Tractor autonóm Mk-V sorozatához szükséges berendezések és akkumulátorok teljes körű gyártását az Egyesült Államokban, az Ohio-i létesítményében. Ennek a gyáregységnek körülbelül 6,2 mi
Elrajtolt a Disney+-on az Amazon: Ügyvéd, amely máris egy igencsak komoly dilemmát vetett fel a Bosszúállók egyik oszlopos tagjával, Amerika Kapitánnyal kapcsolatban.
Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.
Óriási az érdeklődés a valaha volt legnépszerűbb termék, a Diákhitel Plusz iránt, melyet még szeptember 30-ig igényelhetnek a hallgatók. A Diákhitel Plusz egy szabad felhasználású, teljesen kamatmentes termék, mely egyszeri, 500 ezer forintot jelent az igénylőnek.
Súlyos, illetve könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást egy, a Sziget fesztiválon verekedő férfival szemben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
A Perfect Play Kft. által üzemeltetett https://potencianovelo-szerek.hu webáruházban végzett hatósági mintavételt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Bár a próbavásárlás eredeti tárgya egy másik termék volt, végül a webáruház által ajándékba küldött étrend-kiegészítővel szemben kellett haladéktalanul eljárniuk a szakembereknek. A G
Idén júliusban első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államokban a tévézésre szánt időből a streaming tartalmak fogyasztása nagyobb arányt tett ki, mint a kábeltévés műsorok. A Nielsen mérései szerint az amerikai júliusban hetente átlagosan több mint 190 milliárd percnyi streaming tartalmat néztek a televíziójukon. Már jó ideje vannak jóslat
Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé. A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket,
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első hét hónap volumenét. A minden korábbi évnél aktívabb időarányos forgalom azt is jelenti, hogy jó eséllyel megdől a tavalyi piaci csúcs, amikor éves szinten 817 ezer használt aut
A németek nagy többsége spórol az energiafogyasztásán a rezsiszámlák emelkedése miatt, de a korábbiaknál jóval kevesebben mennek étterembe és utazásra is - derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.
Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.
Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf szerint a nyíltvízi úszás az alkalmazkodásról szól, különösképpen igaz ez most, a római Európa-bajnokságon, ahol csütörtökön egymást követő második nap alakították át a szakág programját, és törölték a csapatversenyt.
Két miniszteri biztos felel szeptembertől azért, hogy növekedjen a Mátrai Erőmű lignitalapú áramtermelése, több lignitet és barnaszenet lehessen bányászni az országban, és stabil legyen a lakosság fűtési célú energiaellátása.
Most még a hőségtől szenvedünk, de a hétvégén akár tíz fokkal is alacsonyabb lesz a hőmérséklet, és zivatarokra, felhőszakadásokra is számítanunk kell.
Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb az Ypres Rally első szakaszán, melyen Thierry Neuville és Takamoto Katsuta kicsúszott, Craig Breen pedig forgott. Az elsőként induló Kalle Rovanpera nyerte az Ypres Rally első szakaszát, mögötte Elfyn Evans 2.5, Ott Tanak pedig 3 másodperccel volt lassabb. Nagyon sok időt vesztett Thierry Neuville, aki egy elága
Sok magánbenzinkút zárva tart a hétvégén, mivel a Független Benzinkutak Szövetsége pénteken bejelentette, hogy augusztus 19-én és 20-án a magyarországi üzemanyaghiány és több tényező miatt egyáltalán nem lehet majd tankolni a hozzájuk tartozó benzinkutaknál.
Előbb a Covid-19 járvány, majd az orosz-ukrán háború volt az, amely alapjaiban változtatta meg a világgazdasági helyzetet. E változások – főképp a pandémia hozományaként – a munkaerőpiacot is jelentősen érintették, miközben a helyreállást követően az elmúlt hónapokban a járvány előtti trend, az egyes szektorokban jelentkező munkaerőhiány is újra je
Aki bebocsáttatást kér az Európai Unióba, nem tudja, hogy a bejáratról eltávolították a feliratot: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden” nemzeti érzéssel.
A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján az előttünk álló egy évre 12 százalékos árbevétel- és 7 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak a vállalkozások. Ez az index történetének eddigi legmagasabb várt árbevétel-bővülése, ugyanakkor megegyezik az MNB idei éves inflációs előrejelzésével, így az árak további emelkedés
Az egyik legsikeresebb Victoria's Secret-modell, Bella Hadid több mint 50 millió követővel rendelkezik az Instagramon, ahol előszeretettel posztol tüntetésekről és arról, hogy palesztin édesapja miatt kiáll Palesztina mellett. A modell nemrég beszélt egy interjúban arról, hogy több cég is szerződést bontott vele a nézetei miatt, de rengeteg barátja
Komoly egészségkárosodást is okozhat a GentleManus elnevezésű, férfiaknak szánt étrend-kiegészítő tiltott gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt, ezért a terméket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kivonta a forgalomból és visszahívta a fogyasztóktól – közölte a Nébih a honlapján pénteken.
Nyolc katonai helikoptert ajándékoz az Egyesült Államok Csehországnak az Ukrajnának nyújtott cseh segítség elismeréseként – közölte Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a közszolgálati Cseh Televízió csütörtök késő esti híradójában.