A Days of Poetry and Wine irodalmi fesztivál 2017-ben indította el az „Open Letter to Europe” elnevezésű programot. Azóta minden évben felkérnek egy jelentős európai költőt vagy írót, hogy nyílt levélben szólítsa meg Európát, és világítson rá az általa legégetőbbnek tartott problémákra. A cél az, hogy a művészet és a közbeszéd ismét összekapcsolódj
Megfizethető és sokak által keresett alternatíva a fővárostól másfél óra alatt elérhető Tisza-tó 2022 nyaralópiacán. A három megye határán fekvő tó körüli településeken a megyei átlagárak alatt várják eladó ingatlanok a nyaralót vagy befektetést kereső érdeklődőket, de a nyugalomra és tiszta levegőre vágyó családosok számára is vonzó lehet a lokáci
„Világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az Rmdsz nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől” – mondta a találkozóról Nicolae Ciucă.
2022. június végéig 978 millió forint adózás előtti nyereséget ért el a pénzintézet. Mérlegfőösszege 758 milliárd forintra, refinanszírozott hitelállománya pedig közel 350 milliárd forintra gyarapodott. A Magyar Bankholding tagbankja ezek révén sikeresen megszilárdította meghatározó szerepét a magyar jelzálogpiacon – közölte a bank.
A repohár visszaváltásával kapcsolatos visszásságok piaci önszabályozó megoldását, vagyis a rendszer racionális, egységes és valóban fenntartható átalakítását javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Zöld Követ Egyesület. Javaslatuk fontos része, hogy a repoharat választó vendégek visszakapják annak ellenértékét.
Meglehetősen furcsa kéréssel fordul a japán kormány az ország lakosságához. Arra buzdítják a népességet, hogy több alkoholt fogyasszanak. Az „Éljen a Sake!” kampány nem csak a morális, de az egészségügyi szempontok felett is szemet huny. Ettől sokkal triviálisabb oka van a nem mindennapi felhívásnak.
Az elmúlt hetekben látott jelentős mértékű visszapattanás után inkább a konszolidáció vette át a főszerepet a tőzsdéken ezen a héten. Tegnap sem láttunk nagyobb mozgásokat a nemzetközi piacokon, és ma is csendesebb kereskedést láthatunk, hiszen az ázsiai tőzsdéken vegyesek voltak a mozgások, a vezető európai részvénypiacokon pedig mérsékelten esnek
Japánban júliusban 2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az infláció gyorsult a június 2,4 százalékhoz képest.
Hosszú távú tervem, hogy a kelet-európai régió meghatározó világítástechnikai e-kereskedői legyünk – mondta az Üzletemnek Zabari István, a Lumenet társalapító-tulajdonosa.
Japánban júliusban 2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az infláció gyorsult a június 2,4 százalékhoz képest.
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal előzetes tájékoztatója a 2021/2022-es tanévről, melyből kiderül, hogy az általános iskolákban pusztán 6 százalék volt a 30 év alatti, fiatal pedagógusok aránya. Ezzel szemben zoknak a pedagógusoknak az aránya, akik a 60. életévüket is betöltötték 11,8 százalék.
Az Arcus Temporum nem tömegfesztivál, fontos eleme a személyesség – vallja Dejcsics Konrád bencés szerzetes, akit az augusztus 26-tól induló pannonhalmi kulturális rendezvényről, illetve az apátság szellemi újjászületésének állásáról kérdeztünk interjúnkban!
Szép, de félnek tőle a négylábúak, hangos és környezetszennyező. Rengeteg pénzt fordít idén az augusztus 20-ai állami ünnepségre a kormány, a tűzijátékot ellenző civilek mellett idén egyre több vidéki város vezetése is bojkottálja a látványos, de hangos és környezetszennyező pirotechnikai eszközöket. Olyan programötleteket gyűjtöttünk össze szombat