Fogy a magyar. A KSH szerint emberemlékezet óta nem voltak ilyen alacsonyak a születésszámok: 2021. május és 2022. április között 89 875 gyermek jött a világra. 2470 fővel, 2,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Bár az éves születési statisztikák leginkább a kormány családpolitikáját minősítik, néhány százalékban a meddőségi kezelések ered
Félmegoldásnak tartják az ellenzéki pártok azt a miniszteri utasítást, amelyik megtiltja a hazai védett erdők tarvágását. Az LMP, a Párbeszéd és a DK is a kormányrendelet visszavonását követeli. Nagy István agrárminiszter kedden jelentette be, hogy utasítást ad ki a hazai erdők védelmében. Az ATV Híradójának riportja.
Pár napja nyílt meg az ajánlási lehetőség, de már több mint negyven specialistát jelöltek arra a listára, amely a legjobb hazai brand és trade marketing managereket rangsorolja. Két reklámszakember – Vaszary Ádám és Nagy Márton – fejéből pattant ki az ötlet, de széles ágazati összefogásban valósul meg a Signature 40, amely a senior döntéshozói szin
Cristiano Ronaldo kétségtelenül minden idők egyik legjobb labdarúgója, az utóbbi időben viszont teljesítménye helyett botrányos viselkedésével és a lehetséges átigazolása körüli pletykákkal vívta ki magának a sajtó figyelmét.
Ki az a nő, akinek a Szigeten bemutatott politikai demonstrációja óriási vihart kavart – és közben a fesztivál egyik legjobb koncertjét adta? Csepelyi Adrienn bemutatja.
A Check Point Research (CPR) jelentése szerint továbbra is az Emotet a leggyakoribb kártékony program, annak ellenére, hogy globális hatása csökkent. A Check Point Software Technologies Ltd. kutatórészlege, a CPR kiadta legújabb, 2022 júliusára vonatkozó Global Threat Index elemzését. A jelentés szerint az Emotet vírus tartja magát a legyakrabban e
A Dachser zéró kibocsátású tehergépjárművei gyakorlati tesztjeit követően 2023-ban a logisztikai szolgáltató két hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) tehergépkocsit helyez üzembe Németországban. A Dachser tervezetten jövőre helyez forgalomba egy 27 tonnás Hyundai Xcient típusú hidrogéncellás tehergépkocsit a németországi Magdeburgban. A zéró emissziós t
Az európai energiaválság számos területre kihat, itthon a rezsicsökkentés részleges eltörlése óta az általános drágulás már az energiaszámlákon is tetten érhető.
A kollagén a bőr fontos építőköve, ami fokozza a rugalmasságot, segíti a bőrgyógyulást és természetes ragasztóként összetartja a sejteket, tömör, erős szerkezetet adva a bőrnek. 25 éves kor után azonban a test kollagéntermelése lassul, ezért fontos a külső pótlás! Hogyan?
Egy kapcsolat nem feltétlenül akkor éli a legegészségesebb szakaszát, amikor legnagyobb a szerelem, és a legmélyebb időszak sem jelenti azt, hogy már nem várhat több öröm egy párra. A párkapcsolatok dinamikája elképesztően izgalmas, és ha türelmesek vagytok, és persze nem spóroljátok meg a munkát sem, határ a csillagos ég, ami a kapcsolatok ötödik
Fürész-Mayernik Melinda baba- és gyermek angol oktatóval, az Angol Kalauz Program alapítójával beszélgettünk a kétnyelvűség előnyeiről, hátrányairól, nehézségeiről, mibenlétéről.
Lassan vége a nyárnak, de a kertben töltött időnek még nem! Az elmúlt években egyre szebb (és csapadékmentesebb) az ősz, ami szép színeivel és enyhe időjárásával hívogat a kertbe! Használd ki a nyár végi kerti bútor akciókat és rendezd be álmaid kertjét, teraszát!
A magasabb kötvényhozamoknak köszönhetően a befektetési alapok sokkal jobb teljesítménnyel szolgálhatnak a befektetőiknek az idén, még ha ez egyelőre nem is látszik az adatokból. A tőkevédett alapok szektora is újjászülethet emiatt, új tematikus alapokat indítanak. Egyre több alapot alakítanak át ESG-szemléletűvé. Interjú az Eurizon Asset Managemen
A magasabb kötvényhozamoknak köszönhetően a befektetési alapok sokkal jobb teljesítménnyel szolgálhatnak a befektetőiknek az idén, még ha ez egyelőre nem is látszik az adatokból. A tőkevédett alapok szektora is újjászülethet emiatt, új tematikus alapokat indítanak. Egyre több alapot alakítanak át ESG-szemléletűvé. Interjú az Eurizon Asset Managemen
A Karthago legendás billentyűse elmesélte, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie az elmúlt években, továbbá hogyan tekint az elkövetkezendő időkre.
Az újszülöttek súlyos egészségi állapotának szűrésére szoktak csecsemőktől vérmintát venni - de ezeknek a genetikai adatoknak jogi felhasználása is lehet.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a forgalom rendőri irányítás mellett, a Lajta tengersúlymérő állomáson keresztül haladt. - A Mosonmagyaróvár térségében történt közlekedési baleset miatt torlódásra is lehet számítani - adta ki a hírt éjfél után egy perccel a police.hu. Kevesebb, mint másfél
Megnyugtató előnnyel mehetett nyári szünetre Max Verstappen és a Red Bull. A holland címvédő 80, míg az energiaitalosok 97 egységgel vezetnek, Charles Leclerc valamint a Ferrari előtt. A bajnoki elsőségüket tehát nem igazán veszélyezteti semmi kilenc versennyel a bajnokság befejezése előtt, ám az osztrákok biztosra akarnak menni, aminek érdekében a
Az Agrárminisztérium szerint az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak. Az InfoRádió által megkérdezett borász szerint a palackos borok és a szőlő ára is emelkedni fog.
A Dachser zéró kibocsátású tehergépjárművei gyakorlati tesztjeit követően 2023-ban a logisztikai szolgáltató két hidrogén üzemanyagcellás (Fcev) tehergépkocsit helyez üzembe Németországban.
Amikor múltbeli analógiákat keresünk az elmúlt nyolc-kilenc hónap amerikai részvénypiaci mozgásaira, akkor kiválóan adja magát a 2001-es és az 1970-es év. Csakhogy a folytatásban óriási a két évjárat közötti különbség. Míg 2001-ben egy körzővel és vonalzóval megrajzolt medvepiaci rallyt láttunk, amit további zuhanás követett, addig 1970-ben egy bru
Sok kereskedő és alapkezelő hagyta el az elmúlt hónapokban a nyersolajpiacokat. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb globális energiaválsága közepette hétéves mélypontra csökkent az aktivitás, mivel a befektetők jó része nem hajlandó a tartósan magas volatilitással szembenézni.
Bár a középkori Magyar Királyság egyik leggazdagabb vidéke volt, ahol az ország leghíresebb borai termettek, mégis csaknem teljesen megfeledkeztünk a Szerémségről.
Egy ukrán rapper például azzal is levizsgázott toleranciából, hogy kollektíve elítélte az ukrajnai háborúért a magyarokat és az oroszokat az idei Szigeten.
Rengeteg gáz és olaj van Iránban, de a síita főpapok diktatúrájától a Nyugat nem vásárol belőle. A 2015-ös kiegyezést Trump felmondta, most az EU közvetítésével viszont újabb békülésre van esély. Egyelőre azonban Pakisztán van a legközelebb az iráni gázhoz.
Napjainkban már majdnem egy tucat felhőalapú játékplatform működik, mégis sokan nem ismerik ezeket, sem az ezek nyújtotta előnyöket, és inkább az extra kiadással járó játékkonzolok felé fordulnak. Mindeközben a cloud-gaming hatalmasat fejlődött az elmúlt években, és rendkívül költséghatékony hozzáférést ad a legszórakoztatóbb játékokhoz. Aki vala
Néhány nappal azután, hogy a Dodge bejelentette, végleg leállítják az ikonikus izomautók gyártását, a Stellantis csoporthoz tartozó márka bemutatta első elektromos modelljét.
Hiába működnek régóta a nyugdíjpénztárak, sokan nincsenek tisztában minden előnyükkel. Az adókedvezményt kínáló nyugdíj-előtakarékosság mellett még akár tagi kölcsönt is felvehetünk a pénztárunktól.
A Jobbikból viharos körülmények között távozó politikus már közösségi oldalán ismertette, készül valamire. Minden létező módszerrel építik „A Nép Pártján” Facebook-oldalt, amely egyelőre nem szól másról, mint Jakab tömjénezéséről. A Jobbik korábbi elnökének feltett szándéka, hogy leszalámizza korábbi pártját, már csak az a kérdés, meddig jut.