Az első negyedév végi 77,3%-ról 77,5%-ra emelkedett az államháztartás GDP-arányos bruttó adóssága – derül ki az MNB által közölt előzetes pénzügyi számlákból. Ezzel még messzebb kerültünk a tavaly év végi 76,6%-tól, lesz mit ledolgozni a második félévben.
Az Mnb 10 millió forint bírságot szabott ki a D.A.S Jogvédelmi Biztosítóra, egyebek közt egyes szerződési feltételeinek hiányosságai, a belső ellenőrzés fogyatékosságai, a számviteli vezető befektetési területhez való kapcsolódása, illetve az informatikai és a kárrendezési tevékenység problémái miatt.
A 2022-es Sziget Fesztivált augusztus 10–15 között rendezték meg. Az évekig elhúzódó pandémiás helyzet mindannyiunkat megviselt, így a hűséges rajongók annyira vágyták már ezt a fesztivált, mint szomjazó vándorok azt az egy csepp vizet. Magam is az ő táborukat erősítem. Hiába a sok akadály, amit kerekesszékesként meg kellett ugranom (olykor akár sz
Virth Balázs boldogságánál csak az öröme nagyobb, hiszen teljesült egy dédelgetett vágya, két magyar állt a dobogó tetején, Márton Richárd második lett Milák mögött 200 méter pillangón.
Amerikában vegyes összkép alakult ki, Európában viszont egyértelműen az eladók voltak többségben a terménypiacok szerdai kereskedési napján. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agártermék
A volt miniszterelnök-jelölt kijelentette: a kampányban idézett mondatában semiképpen nem arra kérte az embereket, hogy kevesebbet fürödjenek, és büdösek legyenek, „mert éppen elég büdös ember van”.
A NASCAR-ban méreti meg magát az F1-ből tavaly visszavonult legenda. Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be a visszavonulását az
Világszerte 593 257 173 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 445 285 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli frissített adatai szerint. Egy nappal korábban 592 272 083 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 441 155 volt.
Az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé tartó oldalon, két személyautó karambolozott Győr térségében. A 118-as km-nél sávzárásra és ebből fakadóan jelentős torlódásra kell készülni. Az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében, a Budapest felé vezető oldalon három gépkocsi ütközött össze. A 64-es km-nél a leállósávon vesztegelnek a járművek, lassulá
Nagy Boginak hatalmas vágya volt, hogy saját zenekara legyen, ez teljesült is, debreceni fiatalokból összeállt a Nagy Bogi Live, és már fellépéseik is voltak, a Campus Fesztiválon hatalmas sikert arattak. Bogi elismerte, hogy „főnökként” van még hova fejlődnie, nem könnyű négy határozott srác mellett érvényesítenie az egyéniségét.
Szerdán éles fordulat kezdődött a forint piacán, hiszen napközben 408 körül is járt az euró jegyzése, majd estére 403 környékére kapaszkodott vissza. Ma az MNB nem változtatott az irányadó kamaton, majd erre gyengülésnek indult a forint.
Tegnap este letelt a kerepesi recskafantomnak adott határidő, és mivel a térfigyelő kamera alatt nyilvánosan önkielégítést végzett férfi nem jelenetkezett, Gyuricza László nyilvánosságra hozta a felvételt.
Az Egyesült Államok újabb 150 ezer tonna ukrán búza felvásárlását és Afrikába juttatását támogatja az Ensz élelmezési programja keretében - közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Nem változtatott a Nyomda részvényeire vonatkozó vételi ajánlásán a Concorde elemzője a vállalat féléves jelentését követően és a céláron sem módosított, a 12 havi célár (osztalék nélkül) 2000 forint – derül ki a friss elemzésből.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki a D.A.S Jogvédelmi Biztosítóra, egyebek közt egyes szerződési feltételeinek hiányosságai, a belső ellenőrzés fogyatékosságai, a számviteli vezető befektetési területhez való kapcsolódása, illetve az informatikai és a kárrendezési tevékenység problémái miatt. A biztosító a telefonon közölt szóbeli panaszok
Rebellis, indián nyár, elegancia…Csak néhány gondolat, ami eszünkbe jut, látva a Sugarbird nyár végi/őszi kollekcióit. És igen, több kollekcióról is beszélhetünk, hiszen a House of Sugarbrands négy különböző márkája is megörvendeztet minket, sőt, sokak örömére idén debütál egy teljesen új brand is a magyar divatcég életében, a Sugarjeans by Sugarbi
A magyarországi Disney+ bejelentette, hogy az Amazon: Ügyvéd (She-Hulk: Attorney at Law) augusztus 18-ától Magyarországon is elérhetővé válik a Disney+ felületén. Az új vígjátéksorozat főszereplője Tatiana Maslany, aki Amazont, azaz Jennifer Walterst alakítja, egy emberfeletti jogi ügyekre specializálódott ügyvédet.A Kat Coiro és Anu Valia által re
Kajdi Csaba tovább feszegette a Tóth Gabi-témát, ugyanis tiszta vizet akart önteni a pohárba. Őszintén vallott arról, hogy valójában nem a keresztényi kijelentései miatt nem kedveli Tóth Gabit, hanem teljesen más áll a háttérben. Részletezte, mi az, amit nem tud elnézni az énekesnőnek.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerdán közölte, hogy harmonizálni fogja a bankok kriptoeszközökkel kapcsolatos tevékenységeit, annak érdekében, hogy elegendő tőkével és szakértelemmel rendelkezzenek egy olyan szektorban, amelyet egyes európai uniós törvényhozók vadnyugatnak tartanak.