A GLAMOUR szépségszerkesztője ezen a héten is összegyűjtötte azokat a beauty bevezetéseket, amelyekre érdemes felfigyelni. Most sem maradhat ki persze a fényvédelem, mert szeretnénk, hogy megtaláld a számodra leginkább megfelelő sokoldalú terméket, de a fókusz ezúttal a boldogító illatokon és a bőr védelmén lesz.
Az ABB új Ty-Rap® TyGenic™terméke az ágazat első olyan kábelkötegelője, amelyik egyszerre antimikrobiális* és detektálható. A mikroorganizmusok széles spektrumával szemben tanúsított hatékonysága meghaladja a 99%-ot. A kábelkötegelő röntgen- és vizuális detektáló rendszerrel, valamint fémdetektorral is észlelhető.
A vonatkozó jogszabályok betartása mellett a PENNY Magyarországon működő 227 üzlete az államalapítás ünnepén, szombaton egységesen zárva tart. Augusztus 21-től pedig az üzletek a megszokott nyitvatartási időben várják a vásárlókat. Az augusztus 15-i héten azért is érdemes ellátogatni a PENNY-üzletekbe, mert az áruházlánc saját márkás, Magyar Term
Amíg azonban a legtöbb Opel modell utasterében - például a többszörös díjnyertes Mokka-e és Corsa-e esetében - egyetlen cápa bújik meg, addig az új Astra Sports Tourer-ben több is lakik: egy elöl, egy az autó hátsó részében, de található cápa más, szokatlan helyen is (csak egy tipp: a cápáknak is valahogy energiához kell jutniuk). Cápák után kutat
Tegnap éjjel véget ért a 28. alkalommal megrendezett Sziget fesztivál, amelyre 103 országból érkeztek vendégek, hogy bulizzanak egy nagyot az 54 országból érkezett fellépők koncertjein.
A Magyarországon található 2000 benzinkútból 500-600 nem üzemel majd a hétvégén, amely hírre pánikvásárlás lehet a következő napokban. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet.
A tegnapi napot emelkedéssel zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában azonban esés látszik, Európában pedig pluszban nyitott a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában mérsékelt negatív irányú korrekcióval indulhat a nap. Makro fronton ma nem várható fontosabb adat sem itthonról, sem külföld
Ennyi az előírt minimum. Az érdekvédő szerint „cinikus és rosszindulatú” állítás a helyettes államtitkár részéről, hogy a minimumot képzeli el optimálisként.
Az államtitkár szerint ugyanis ennyit ír elő minimumként a köznevelési törvény. A PDSZ választmányi tagja szerint télen több oktatási intézmény online oktatásra állhat át.
Jari-Matti Latvala nyerte a Historic Rally Európa-bajnokság finn versenyét, a Lahti Rallyt, ahol egy Toyota Celicával állt rajthoz. Jari-Matti Latvala a Toyota Gazoo Racing WRC csapatának vezetése mellett historic futamokon is rajthoz áll, így tett a hétvégi Historic Eb futamon is, a finn Lahti Rallyn. A murvás versenyen Juho Hanninen diktálta az
A tanulmány szerint elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére.
Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.
A hazai IT-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, hogy külföldi munkáltatónak dolgozzanak itthonról távmunkában vagy digitális nomádként.
Emberölési kísérlet miatt letartóztattak két fiatal férfit hétfőn, mert a gyanú szerint Molotov-koktélokat dobtak egy véméndi házba az ott alvó emberek közé szombaton éjjel - közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.
A Titan (Good Year) International gumiabroncsgyártó társaság együttműködési szerződést kötött a Kubota Tractor Corp./Kubota Canada Ltd., a Cnh Industrial N.V. és a John Deere cégekkel.
A napokban egy érdekes hír látott napvilágot, ami szerint 2025-re, a Samsung Galaxy Z széria felülmúlhatja eladásokban a Samsung Galaxy S szériát. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A dél-koreai vállalat nem kis terveket fűz a hajítható kijelzős okostelefonok köré, ugyanis a cég vezetője szerint, a Samsung Galaxy Z széria 2025-re eladások tekintetébe
Egyre kevesebb hazai nagyvállalat számít az orosz-ukrán katonai konfliktus idei befejezésére, holott a nemzetközi helyzet igencsak meghatározó számukra a pénzügyi és beruházási terveiket illetően – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexből. Emellett az árfolyammozgás is egyre nagyobb kihívást jelent számukra, ráadásul a cégek több mint kétha
Mind az ötezer tojótyúkot leölték abban a holland tojástermelő gazdaságban, ahol a reggeli órákban azonosítottak madárinfluenza-fertőzést, a közelben található hét másik gazdaság baromfiállományát is megsemmisítették - közölte a holland mezőgazdasági minisztérium hétfőn.
Amikor az emberek a NASCAR-ra gondolnak, gyorsan az amerikai motorsportra asszociálnak, és nem a nagy, nemzetközi mezőnyre. A Watkins Glen International versenysorozat vasárnapi Cup Series futama azonban olyan neveket vonultat majd fel, amire 2013 óra nem volt példa – írja a The Checkered Flag. A mexikói Daniel Suárez heti jelenléte már így is mult