Szlovéniában éjféltől csökken az üzemanyagok ára a sztrádákon kívüli töltőállomásokon - közölte a kormány kedden. Az autópálya-hálózat mentén fekvő benzinkutakon szabadáras a díjszabás.
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások a K&H biztos jövő felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében nézte meg, mire számítanak időskorukban. A nyugdíjkorhatárt átlagosan 69 évre teszik, a küszöb a 70 éves szint a várakozásokat nézve. Egy év alatt 21 százalékról 27 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik most úgy látják, a nyugdíjkorhatár el
A Bitmain és bányászpoolja partnerségre lép az Antalphával, és jelentős pénzügyi támogatást nyújt a jelenleg nehéz helyzetben lévő bitcoin bányásziparnak.
Augusztus elején nagyot változtatott a tűzifa-felhalmozás érdekében a fakivágás rendjén a kormány, amely szerint védett természeti területen is lehetett volna fákat kivágni, a mai értesítőben megjelent módosítás azonban felülírja ezt az elképzelést.
VIRginiában folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup, melynek utolsó előtti, 5. fordulóját rendezik meg kedden, 19:00-kor. De előtte tekintsük vissza arra, hogy mi is történt a előző, Montreáli versenyen. Montreal A SIM Liga Summer Cup óriási VIP keddet tartott múlt héten, hiszen Kiss Norbi és Rácz Gergő is részt vett a nagy kihívást jelentő
2022. augusztus 9-én jelent meg a Közlönyben a társasági adó devizában történő megfizetéséről szóló 298/2022. (VIII. 9.) Kormányrendelet, amely alapján a cégek a társasági adót nemcsak forintban, hanem euróban és dollárban is megfizethetik. A Niveus Consulting Group arra hívja fel a figyelmet, hogy a cégek többsége idén még semmiképpen nem tud élni
Az ukrajnai háború ellenére, vagy mint ahogy a Molnál látjuk, pont azért, korábban soha nem látott mértékű összesített profitot értek el a magyar blue chipek a második negyedévben, ehhez kellett a Mol és a Richter új rekordja, de a körülményekhez képest az OTP is egészen jól teljesített. A negyedév sztárja egyértelműen a Mol volt, a közel 250 milli
Szlovéniában ma éjféltől csökken az üzemanyagok ára a sztrádákon kívüli töltőállomásokon – közölte a kormány. Az autópálya-hálózat mentén fekvő benzinkutakon szabadáras a díjszabás.
A koleszterin a köztudatban szinte csak rossz tulajdonságai miatt vált ismertté, de a teljességhez az is hozzátartozik, hogy nagyon fontos a szervezet számára, ugyanis például létfontosságú eleme a sejthártyának, bizonyos hormonok, vitaminok, epesavak építőköve. A magas koleszterinszint azonban káros a szervezet számára.
Az ügyvéd azt mondta, bár a polgári perrendtartás ebben az esetben nem állapít meg tételes összeférhetetlenséget, az ügy nonszensz, a jogalkotónak ezen a téren sürgősen változtatnia kellene, de szerinte arra is szükség lenne, hogy ilyenkor egy vezető tisztségben lévő bíró magától levonja a következtetéseket.
Minden a világbajnokságok körül forog nyár végén a fogatsportban, legalábbis ami a négyes és az egyes fogatokat illeti; van tehát mire készülniük a magyar hajtóknak. De nemcsak a hajtók készülnek, hanem a versenyrendezők is, hiszen nincs már messze 2024 sem, amikor – 1984 után, 40 év után ismét – Szilvásvárad lesz a négyesfogathatjó-világbajnokság
Az önkorlátozás, a színesebb szabadidőtöltés a közép- és felső középosztály sajátja Magyarországon, míg a nyakló nélküli médiafogyasztás inkább a társadalom alsóbb rétegeire, a perifériára szoruló fiatalokra jellemző, állítja a médiakutató.
Harmadfokú, legmagasabb szintű hőségriasztást adott ki az ország egész területére szerdán nulla órától péntek éjfélig az országos tisztifőorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlására.
Az idei évben már 73 üzletben valósult meg a PENNY 2020 végén indult nagyszabású üzlethelyiség-megújítási és korszerűsítési projektje, természetesen összhangban az áruházlánc tavalyi rebrandingjével. A nyár folyamán közel 30 üzletet alakítanak át országszerte; augusztusban számos vidéki település, többek között Gyál, Hatvan, vagy éppen Kiskőrös PEN
A járvány ellenére 2020-ban és 2021-ben is nőtt hazánkban a vállalkozások száma, több egyéni és kevesebb társas vállalkozás működött, mint a Covid19-járványt megelőző években. A növekedés elsősorban az újonnan alakult, egyszerűsített adózást választó (katás) kisvállalkozások gyarapodásának köszönhető – olvasható a statisztikai hivatal kiadványában.
Audi gyártása Kínában Fotó: Audi A hosszú ideje sínylődő kínai autópiac lendületet vesz. Júliusban 2,42 millió járművet adtak át a gyártók az ország kereskedőinek, csaknem 30 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – jelentette be a CAAM (Kínai Autógyártók Szövetsége) gyártói szövetség csütörtökön Pekingben. A személyautók és a kisebb
A megemelkedett rezsiköltségek miatt kérdőívet küldött a szülőknek az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium igazgatója, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához a pár hét múlva kezdődő tanévben.
A vízvezetékcsere lezárultával csütörtökön újra megnyitják az autóforgalom előtt a Széchenyi rakpart Olimpia park előtti szakaszát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
Az egyes médiumokban kedden megjelent állításokkal szemben semmiféle döntés, "parancs", "utasítás" vagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
A kiszáradás veszélye fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megfékezni a klímaváltozást – közölték az Elte kutatói az Mti-vel kedden.
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
Németh Szilárd kormánybiztos, Fidesz-alelnök hivatalos Facebook oldalán osztotta meg, milyen fantasztikus napindító fogást készített kedd reggel titokzatos vendégei számára.
A brazil elnök azzal fenyeget, hogy vereség esetén megkérdőjelezi a választási eredményt. Bolsonaro szoros összefonódása a katonasággal joggal ad okot az aggodalomra. Káncz Csaba jegyzete
Három, közel 10 kilós kecsegét is fogtak mostanában, de csak egyet jelentettek be. Pedig hasznos lenne, ha minél többen bejelentenék a nagy méretű vagy jelölt kecsege kifogását.