Horvátország egyetlen gáztárolója elérte a 61 százalékos töltöttségi szintet, az ott tárolt gáz tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írta az Index.hr című horvát hírportál pénteken.
Zágráb Nándor, nagykőrösi önkormányzati képviselő számára „Jakab Péter kiszorítása a jobbikból volt az utolsó csepp a pohárban!” – olvasható a közleményében.
Justin Bieber szigetes fellépésére több tízezer ember volt kíváncsi és százak gyülekeztek már délután a színpad előtt, hogy minél jobb helyről hallgathassák és láthassá a világsztárt. Az énekes megérkezésével aztán gigantikus tombolás vette kezdetét, ám a rengeteg fesztiválozó valósággal összenyomta egymást, így nem is csoda, hogy több embert ájult
Továbbra is erőteljes a globális légi közlekedés fellendülése, az európai légitársaságok júniusi utasforgalma több mint háromszorosára nőtt, 234,4 százalékkal emelkedett 2021 júniusához képest - tette közzé a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
Miért tartom ennyire vonzónak? Mert nem meghajolva kell bemászni, mint egy prémium-limuzinba, hanem belépni, az ülőpozíció kényelmes, mint egy jó karosszéken, elöl-hátul bőséges a helykínálat, és függőlegesen álló ablakai miatt kevesebbet kell a motorteljesítményt megcsapolva hűteni az utasteret. Egyszerűen ésszerű! A vadonatúj Tourneo Connect sok
A zene erejével harcol a bolygó megóvásáért, a fenntartható mezőgazdaságért, egy felelős életszemléletért a Terra Livre. A portugál csapat csütörtökön este a Sziget fesztiválon adott koncertet.
Emilióhoz nem sok mindenkit lehet hasonlítani, hiszen olyan különleges stílusa, megjelenése és hangja van, hogy kevesen tudnák utánozni őt. Az énekes rengeteg slágerrel büszkélkedhet, melyek már több millió megtekintésnél járnak a Youtube-on. Ma ünnepli a 46. születésnapját, ennek alkalmából pedig összeszedtük a legikonikusabb, legszórakoztatóbb pi
David Beckham, Ryan Giggs, Ruud van Nistelrooy, Ole Gunnar Solskjaer... Micsoda pazar névsor! De akár a Manchester United teljes kezdőjét fel lehetne sorolni 2002. augusztus 14-éről, amikor az egyszeres magyar bajnok ZTE a Bajnokok Ligája selejtező első meccsén 1-0-ra legyőzte az angol sztárgárdát. A világ leggazdagabb klubjának látogatása felpezsd
Természetesen rengeteg házi praktika kering az interneten arról, hogyan növesszük meg gyorsan a szempillánkat, azonban ezeket jobb, ha nem próbáljuk ki. Írnak a citromlé használatáról, a szempillák vazelinnel való bevonásáról és a szempillavonal „masszírozásáról”. A helyzet az, hogy ezek a módszerek nem bizonyítottan hatékonyak – és még károsíthatj
Moszkva leszögezte: ha az USA szenátusa megszavazza, hogy Oroszországot „a terrorizmust támogató államnak” nyilvánítsák, az visszafordíthatatlanná teszi Moszkva és Washington kapcsolatát.
Naplemente, koktélspecialitások, lenyűgöző panoráma és élő zene. A rooftop bár-jelenség még viszonylag újnak számít Magyarországon, de ezzel a négy kulcsszóval egyből belopták magukat a közönség szívébe. Úgy tűnik, az általuk kínált élményre szívesen áldozunk a klasszikus éttermi árak felett is, pláne, ha ehhez még a város központját sem kell elhag
Súlyos a helyzet az aszály miatt Délkelet-Angliában, a megszokottnál melegebb idő és a szárazság miatt jelentősen csökkenő vízhozam környezetvédő szervezetek szerint a folyók élővilágát is komolyan befolyásolhatja - írta a BBC hírportálja.
A barlangászok világnapja alkalmából lenyűgöző (ismert és kevésbé ismert) hazai barlangokat ajánlunk a figyelmedbe – olyanokat is, amiknek a története is elképesztő.
A szakszervezeti vezető szerint a tűzoltók így „titokban”, a laktanya sarkában mécsest gyújtva emlékeztek meg hősi halottaikról, a katasztrófavédelmi főigazgatóság kérdésünkre nem indokolta meg a döntést.
Wolf Kati már 12 éve meghatározó alakja a magyar zenei világnak, ez idő alatt remekül megtanult egyensúlyozni a családja és a karrierje között. Ennek eredményeképpen nemcsak a karrierjében sikeres, de családanyaként is boldog és kiegyensúlyozott tud maradni.
A Gazprom megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében.
Rohan az idő, 37 éve szenvedett halálos motorbalesetet verseny közben Drapál János, a világ egyik legjobb motorosa. A fia, Drapál Ferenc 15 éves volt akkor és ott volt a pöstyéni pályán a tragédia pillanatában.
A nyári uborkaszezon idén elég eseménydús, a Vettel-Alonso-Aston-Piastri-Alpine-McLaren szaga viszi a főszerepet a színpadon, de a háttérben azért vannak még kérdések a jövő évi pilóta piacon. Az ilyen az idénre komolyat fejlődő Alfa Romeo. Az olasz-svájci gárda 2022-re mindkét versenyzőjét lecserélte, leigazolták a Mercedestől Valtteri Bottast ill
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
Nem kell mindig szép szavakat mondanod ahhoz, hogy kifejezd a szereteted, a szerelmed. Bár a szeretlek hihetetlenül erős szó, nem szabad hagynod, hogy elcsépelté váljon a mindennapjaidban, ne ismételgesd folyton! Persze fontos, hogy éreztesd a szíved választottjával, hogy fontos számodra, de ennek sok más módja is van!