A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (Fifa) jóváhagyta, hogy a katari labdarúgó-világbajnokság az eredetileg tervezettnél egy nappal korábban, november 20-án kezdődjön.
Az Euronics adatai szerint a vevők szépségápolási eszközökből vásárolták a legnagyobb mennyiséget az elmúlt egy évben, és átlagosan közel 11 000 forintot költöttek egy-egy termékre. A toplistán az eladott mennyiség szempontjából e kategóriát a telefonok és kiegészítők, illetve a porszívók és takarítógépek követik. A szépségápolás kategórián belül
Tornádó csapott le a szolnoki Tisza-partra, ahol a víz felől egyenesen a strandolók között vágtatott végig a forgószél. A szakember elmondta: bár nem mindennapos, de a tornádó létező jelenség nálunk is.
Könnyen eljuthatunk odáig, hogy a mesterséges intelligencia jobban fogja tudni, mit dolgozzunk, vagy kivel kössünk házasságot, mint mi magunk. Nagy kérdés persze, hogy mi lesz velünk azután!
Szalai Enikőt nevezték ki a Yettel Magyarország Zrt hr vezérigazgató-helyettesének. Szalai 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a hr-menedzsment, a szervezet- és stratégiafejlesztés, valamint a coaching területén. Szakterülete a változásmenedzsment és a tehetségfejlesztés. Szalai üzleti coaching és változásmenedzsment képesítéssel is rendelk
Több mint 5.000 tonna öntvény előállításával Magyarország legnagyobb vasöntödéje szinte a teljes rendelkezésre álló termelési kapacitását kihasználta júniusban. A Busch-Hungária győri üzeme tavaly története egyik legsikeresebb évét zárta, de még így is sikerült az idén kétszer megdöntenie korábbi termelési és hatékonysági csúcsait. A várakozásokat
Irodalmi alkotások százaiban méltatják őket, gyermekkori élményeink tucatjai kötődnek vizeinkhez. Már puszta létezésükkel is a legtöbbet adják: az életet. És mégis egyre kevesebb van belőlük. Mi okozza az idei év tömeges kiszáradását, miért olyan pusztító az aszály, és mi a szerepünk ebben az egész folyamatban?
A miniszterelnök augusztus elején utazott ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol találkozott Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, és beszédet mondott a konzervatívnak nevezett CPAC színpadán.
Bozsó Péter tavaly júliusban veszítette el a feleségét, Urbán Andreát. A színész egy év elteltével úgy érzi, kezd kilábalni a gyászból, és már képes beszélni a történtekről.
A közeljövőben tervezett hosszabb űrutazásoknak van egy keveset említett kihívása is: nem feltétlenül lesz jelen orvosi személyzet vagy kórház egy esetleges sérülésnél vagy betegségnél. A Nasa több mint ötven év után először küldene űrhajósokat az alacsony Föld körül pályán (LEO) túl. Az Apollo-korszakkal ellentétben azonban ezek a küldet
A Jobbik egykori elnöke csütörtök este jelentette be kilépését a pártból egy Gyöngyösi Márton jelenlegi pártelnöknek írott válaszában. A saját bejegyzéséhez fűzött kommentjének tanúsága szerint néhány perccel később már elérhetetlen volt jobbikos e-mail címe.
Az infláció jóval magasabb lesz a vártnál, ezért a nyugdíjasok nagyobb összegű nyugdíjemelést várnak novemberben – mondta a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke.
A Bpiautosok.hu olvasója Csepelen, a Weiss Manfréd úton rögzítette egy taxis szabálytalan manőverét. A Toyota Prius sofőrje jobbra akart fordulni, de a kanyarodósáv telített volt. Fogta magát, lekanyarodott balra, majd a pár méterre lévő piros lámpánál jobbra elhúzta a csíkot a szabályosan vároakozók orra előtt. A videó ezen a linken tekinthető me
A hétszeres bajnok Tim Gábor idén már rajthoz állt Európa legnagyobb mezőnyével futó Clio Cup bajnokságban. Mivel támogatói nem voltak az idei évre, közösségi adomány gyűjtés segítségével tudta összerakni az anyagi hátterét és rajthoz állt a Hungaroringen a Clio Cup Europe versenyén. Az első versenyen kilökték, de a második futamon már sikerült jól
A közleményben hangsúlyozták, hogy a Budapest Airport felkészült a nyári időszakra, így a budapesti repülőtéren nem tapasztalható a legtöbb európai légikikötőre jellemző fennakadás, az utasforgalom kezelése a magas utasszám mellett is gördülékeny és folyamatos. Júliusban az utasok körében az öt legnépszerűbb úti cél London, Tel Aviv, Antalya, Amszt
Olyan fegyvert küldött az ukránoknak az Egyesült Államok, amilyenről korábban szó sem volt. Ám a bevetéséhez mélyen az orosz radarok érzékelési tartományán belülre kell repülni.
A Mercedes ifjú versenyzője, George Russell azt reméli, az augusztus végi Belga Nagydíjon életbe lépő, padlólemezekre vonatkozó szigorításoknak köszönhetően a német istálló közelebb tud majd kerülni a Red Bullhoz és a Ferrarihoz.
Legnagyobb részben, majdnem ötven százalékban Németországhoz kapcsolódtak a magyar határon átnyúló öröklési ügyek az elmúlt években – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) Adatkutató Alintézetének elemzéséből. A németeket az osztrákok és a románok követik. Az elmúlt években egyre többször jelent meg magyarországi hagyatéki ügyekben k
Roppant előkelő családból származik, a nővérét két szakmában is túlszárnyalta, dobolással relaxál, és magyarul is elolvashatod a regényét. 30. születésnapját ünnepli a szupermodellből lett filmcsillag, Cara Delevingne, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.