A Kossuth-díjas színésznő sosem rajongott különösebben a születésnapokért, nehezen birkózik meg az idő múlásával. Ötvenéves korában viszont rendhagyó ajándékot kért, hogy különösen emlékezetessé tehesse a nagy napot.
Környezetkímélő, klímasemleges elektromos BYD típusú autóbuszokkal gyarapodott a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. autóbuszparkja, a tíz új, hazai gyártmányú járművet pénteken adták át a társaság telephelyén.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtöki jelentése szerint a forró nyár és a gáz drágulása növelte a kőolajfelhasználást az energiatermelésben, ezért a szervezet megemelte éves olajkeresleti előrejelzését.
A kelet-közép-európai országok nagy tempóban reagálnak a változásokra, a Fidelity International szakértői pedig megnézték, mi várható a lengyel, cseh, román és magyar pénzügyi piacokon.
A McDonald's bejelentette, hogy azt tervezi visszanyitja a kijevi és nyugat-ukrajnai üzleteit, amelyek a februárban kirobbant háború óta zárva tartanak.
Tizennégy közös esztendő és öt év jegyesség után mondta ki a boldogító igent párjával, Anna Hansennel a botrányhős amerikai kerékpáros ikon, Lance Armstrong.
A külföldi látogatók imádják a fesztivál hangulatát és a számukra alacsony árakat. Az „elsőbálozók” és a visszatérők is nagy izgalommal vágtak neki az idei Szigetnek.
António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította Ukrajnát és Oroszországot, hogy sürgősen hagyjanak fel a zaporizzsjai atomerőmű lövetésével, máskülönben a helyzet könnyedén katasztrófába torkollhat - tudatta közleményben az ENSZ.
Ukrajna befektetési lehetőségei Soros György figyelmét is felkeltették, már 2015-ben is volt erre vonatkozó nyilatkozata - emlékeztet a V4NA hírügynökség.
A sztár állítólag szó szerint megszöktette őket az anya bántalmazó férjétől. Most betöréssel és lopással vádolják, és arra gyanakszanak, hogy tud a hollétükről.
Továbbra is erőteljes a globális légi közlekedés fellendülése, az európai légitársaságok júniusi utasforgalma több mint háromszorosára nőtt, 234,4 százalékkal emelkedett 2021 júniusához képest - tette közzé a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
Úgy tűnik nem csitulnak a harcok a zaporizzsjai atomerőmű környékén. Mindkét fél a másikat vádolja, mi pedig csak reménykedhetünk, hogy nem lesz katasztrófa. Napi jelentés a frontról alább.
Alig vetette még csak meg a lábát Dél-Koreában Ádám Martin, az Ulszan Hyundai magyar válogatott futballistája, néhány kritikus helyi újságíró máris "belecsípett" a teljesítménye miatt. A 31 találattal az elmúlt NB I-es idény gólkirálya a hónap elején az FC Szöul elleni hazai meccsen (1-1) mutatkozott be, ahol bő 50 perc játéklehetőséghez jutott, ez
Az amerikai kiskereskedelmi benzin átlagára csütörtökön hónapok óta először csökkent 4 dollár alá gallononként, vagyis literenként durván 402 forintot fizetnek érte az amerikai fogyasztók.
Magas a kockázata annak, hogy hurrikánok vagy akár trópusi ciklonokhoz hasonló szélviharok is kialakuljanak ősszel a Földközi-tenger térségében a víz hőmérsékletének rendkívüli felmelegedése miatt - állítja egy francia klímakutató.
Debrecen – Feldobva várhatja a pénteki, Vasas elleni bajnokit az NB I 3. fordulójában (M4, 20) a Debrecen egyszeres válogatott szélsője, Ferenczi János. A 31 éves labdarúgó immár kétszeres apuka, hétfő este született meg kislánya, aki a Natali nevet kapta – kisfiuk, Noel János nyolc esztendős, már ő is a Lokiban focizik.
Infláció, jegybanki kamatok, energia árak – a kelet-közép-európai országok nagy tempóban reagálnak a változásokra. Szakértők pedig most megnézték, mi várható a lengyel, cseh, román és magyar pénzügyi piacokon.
A Jobbik volt elnök-frakcióvezetője Gyöngyösi Márton Jobbik-elnöknek küldött válaszában jelentette be kilépését. Azt is világossá tette, hogy mandátumát viszont megtartja.
Ez aztán a hadicsel! A kelet-ukrajnai fronton magyar nyelven rádióznak a katonák, hogy az őket lehallgató oroszok ne értsenek semmit abból, milyen akcióra készülnek. Mivel fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek Ukrajna hadseregének tagjai, így egy esetleges akcióra sem tudnak felkészülni.
Olyan a görög férfi kosárlabda-válogatott, akár egy családi vállalkozás. A szeptember 1-én kezdődő Európa-bajnokságra ugyanis négy Andetokumbóval (a nigériai Yaroba nyelvjárás szerint azt jelenti: "királyság a tengerentúlról") a soraiban készült, ugyanis Thanasszisz, Jannisz, Kosztasz és Alex is a keret tagja volt.
A KSH tegnap közzétett adatai szerint júliusban 15,4 százalékkal volt magasabb a zöldség és gyümölcs fogyasztói ára, mint egy évvel korábban. A gyümölcspiacon régen látott árrobbanás egyre többeket fordít ismét az úgynevezett „szedd magad” akciók felé. Az alacsony szinten beragadó termelői árak és a munkaerőpiaci helyzet miatt a termelők is egyre t
Az idei Sziget fesztiválon, nemcsak a szórakozás, a fergeteges koncerteké a főszerep, a prevenció is fontos szerepet kap. Különböző ingyenes és anonim szűrővizsgálatokkal is készülnek a szervezők.