Svájcban ígéretesen kezdődött 2022 a cukorrépa-termesztés szempontjából. Az enyhe és száraz tél után a lehető legjobb körülmények között tudták elvetni a cukorrépát március második felében.
A szakember kifejtette, hogy két forgatókönyv szerint kell eljárni. Amennyiben a járvány gyorsan terjed, de a többségnél nem okoz súlyos szövődményeket, csak azoknak...
Augusztus végétől leállítja a koronavírus elleni vakcina gyártását a dél-afrikai Aspen gyógyszeripari vállalt megrendelések hiányában – írja a hazipatik.com a Reuters nyomán.
Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd.
A 61 éves kétgyermekes édesanya és 44 éves párja úgy döntött, hogy hivatalosan is összekötik az életüket, azonban az örömüket egy szörnyű orvosi diagnózis örökre megváltoztatta. Helen Felvus röviddel a rák diagnózisa után az esküvője napján hunyt el. Most férje és gyermekei is együtt gyászolják.
Miután a fogyasztói árindex (CPI), vagyis a júliusi inflációs adatok a vártnál kedvezőbbek lettek, a kriptopénz piac egy óra alatt több, mint 50 milliárd dollárral növelte kapitalizációját. Mivel a piaci szereplők többsége attól tartott, hogy kedvezőtlenül alakul a mutató, a CPI jelentés megjelenése előtt a kriptopiacot a félelem és a bizonytalansá
Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd - írja az MTI.
Elképesztő teljesítmény! Ertl Judit öbb mint 1636,85 kilométert megtéve, hat nap alatt körbetekerte biciklivel Magyarországot: a tikkasztó hőségben az embert próbáló kihíváson túl egy nemes célt is teljesített. Az akciójának köszönhetően egy sérült sorstársának egymillió háromszázezer forintot gyűjtött össze, amiből egy speciális kerékpárt vásárol
Az adás elején Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Csizmadia Tamás elemző voltak a vendégeink. A műsor második részében pedig érkezett hozzánk Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő.
Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd.
Idén a 2 szűk esztendő után végre fellendülőben van az európai turizmus. Az örömteli folyamat újra felszínre hozott negatív hatásokat, részben a “túlturizmus” problémáját, másrészt pedig a városok lakhatási nehézségeit.…
Lélegezz fel Budapest! címmel a levegőminőség javításának lehetséges módjairól szervez közösségi gyűlést a fővárosi önkormányzat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
A külföldi látogatók imádják a fesztivál hangulatát és a számukra alacsony árakat. Az „elsőbálozók” és a visszatérők is nagy izgalommal vágtak neki az idei Szigetnek.
Az elkövetkezendő napokban, hetekben bőven lesz alkalma a fesztiválozó közönségnek kiélvezni a jobbnál jobb előadók koncertjeit és a fergeteges hangulatú programokat. Ha a belépő már megvan, a társaság összeállt, akkor csak néhány praktikus kiegészítőt kell magunkhoz venni, hogy a fesztiválon már semmire se legyen gondunk! Az övtáska Ugyan
George Russell idén került a Mercedes csapatához, ahol eddig nem okoz csalódást, jelenleg az összetettben is megelőzi a csapattárs Lewis Hamiltont, de főnöke is dicsérő szavakkal illette nemrégiben. A Williamses években ’Mr. Szombat’ becenevet kapó Russell pont a legutóbbi Magyar Nagydíjon szerezte meg élete első pole pozícióját a Forma-1-ben, igen
Az OMSZ friss előrejelzése szerint, nem nagy számban, de nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben, Alföld északi peremén, estétől a Dunántúl északkeleti részén várható néhány zápor, zivatar.
Az időseket hatványozottan sújtja az élelmiszerek drágulása is, ezért már szeptembertől oda kellene adni azt a 4,9 százalékos különbözetet, amivel kisebb volt az inflációnál az eddigi nyugdíjemelés.
Izomfájdalom szinte bárhol kialakulhat a testben, beleértve a nyakat, a hátat, a lábakat és kezeket. Bár az izomfájdalom többnyire rövid időn belül magától elmúlik,...
Házrobbanásban legkevesebb 3 ember életét vesztette az Egyesült Államok Indiana államában található Evansville lakóövezetében helyi idő szerint szerda délután. A robbanásban több épület lakhatatlanná vált, a hatóságok folytatják a kutatást további lehetséges áldozatok után - jelentette az amerikai sajtó.
A hercegi pár élete szeptembertől új fejezethez érkezik, amire a hozzájuk közel álló források szerint már nagyon nagy szükségük volt. Katalin hercegné, Vilmos herceg és a három gyermek elköltözik, ráadásul így közelebb lehetnek Erzsébet királynőhöz is.
A Kertbarát Magazin kihagyhatatlan része a lap közepén megjelenő, kihajtható holdnaptár, amely sokaknak ad iránymutatást a kertészkedéshez. A naptár „mögött” egy kedves hölgyet és sokrétű tudást találunk. Bemutatjuk Cseperkálóné Mirek Barbarát, aki hónapról hónapra elkészíti az aktuális holdnaptárt, és aki természetesen e módszer szerint alakítja é
Az új haditengerészeti doktrína feltűnően eltér a legutóbbi, 2015-ös kiadástól. A benne leírt világ sokkal nyugtalanítóbbnak és veszélyesebbnek tűnik, miközben a konfliktusok lehetősége jelentősen megnőtt. Káncz Csaba jegyzete
Idén még az előző évhez képest is jóval kevesebb hazai málna volt kapható az árusoknál, ez a szám pedig a kilátások alapján egyre csak csökkenni fog. Mára a málnatermesztés szinte teljesen lenullázódott, pedig a kilencvenes években még a nemzetközi piacon is meghatározó termék volt a magyar málna.
Ha a munkáltató akár a munkakörök ideiglenes átcsoportosításával, akár más munkavállaló rendkívüli munkavégzése elrendelésével a felmerült problémát meg tudja oldani, nem szakíthatja meg a munkavállaló szabadságát.