A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.
A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet – közölte
Egy MI-fejlesztő cég szakemberei szerint a legtöbb ilyen szoftver még nem igazán erős a profilok megjelenítésében, amit nagyon egyszerű kihasználni a videohívások során.
Nagy-Britannia terveket készít az ipar és a háztartások szervezett áramkimaradására a téli időszakban, amikor a hideg időjárás egybeeshet a gázhiánnyal - jelentette kedden a Bloomberg News.
Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán az MTI-vel.
A hazai cégek 39%-a hajtott végre energiamegtakarításra irányuló fejlesztést az utóbbi 3 évben, ami az emelkedő energiaköltségek fényében alacsony aránynak tekinthető - írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. közleményében.
Augusztus 15-től indul a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program a Budapesten és Pest megyén kívül egész Magyarországon – jelentette be szerda reggel egy közleményben a Technológiai és Ipari Minisztérium. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség tá
Hódi Pamela rengeteget fogyott az utóbbi időben, a rajongóknak is feltűnt, hogy a sztáranyuka jó pár kilót leadott. A követők úgy vélik, megviselte őt a gyász.
Bár egzakt kapcsolatot kimutatni a hőhullám idején bekövetkező elhalálozás és a túlzott meleg között nem mindig egyszerű, ám bizonyos statisztikai összehasonlítások többnyire jó alapot adnak nagyságrendi becslésekhez. És ez, az idei nyár során immár tízezresre tehető.
A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
Mindent megtesz azért az eltűnt inárcsi nő lánya, a 22 éves Maggie, hogy nála maradhasson 14 éves húga, amíg édesanyjuk elő nem kerül. A joghallgató nem szeretné, hogy börtönviselt, erőszakos mostohaapja elvegye tőle féltestvérét, ugyanis Petra retteg édesapjától.
Nyugodt és ködös reggel fogad a Long Island déli partján végighúzódó Montauk autópályán. A MINI Cooper S Countryman ALL4 modell csendesen siklik az Atlanti-óceán mentén, motorházteteje alatt a 131 kW / 178 lóerő maximális teljesítményre képes, 2.0 liter hengerűrtartalmú, négyhengeres benzinmotorral. Az aranyló napfényben nehéz kivenni, hogy Robert
A Magyar Nagydíj hétvégéjén Sebastian Vettel bejelentette, hogy a 2022-es szezon végén visszavonul a Forma-1-ből. A négyszeres világbajnok egyelőre nem közölte 2023-as terveit, ami azt is jelentheti, hogy végleg szögre akasztja a versenyzői sisakot. Vettel az elmúlt években nyíltan felszólalt környezetvédelmi- poltikai- és társadalmi kérdésekben, i
Kovács Kati nem vállal televíziós megjelenéseket, ha azok reggel vannak. Elárulta, hogy egy percet sem tud aludni éjszaka, amikor tudja, hogy másnap korán van jelenése.
Alkoholizmus, drogok: a hirtelen jött siker gyakori velejárói. Összeállításunkban olyan magyar sztárok történetét szedtük egy csokorba, akik megküzdöttek, vagy ma is küzdenek a démonaikkal.
Egy évvel ezelőtt a Petőfi híd közvetlen szomszédságában, a Gellért-hegyre nyíló panorámás kilátással nyitott meg a B&B hotellánc első magyarországi szállodája. Valerio Duchini, a B&B Hotels Olaszország, Szlovénia és Magyarország elnöke és vezérigazgatója arról beszélt, az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy hiánypótló sz
Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho, a társasági adót pedig nemcsak forintban, hanem dollárban vagy euróban is megfizethetik a cégek.