A Magyar Bankszövetség szerint az agrárhitel-moratóriumról kihirdetett kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt elnehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, amely pénzügyi szempontból is jelentős kockázatot hordoz.
Az Erste Banknál 18 százalékkal nőtt az új finanszírozás volumene az idei első félévben, míg az ügyfélhitelek és kötvények állománya 11 százalékkal bővült egy év alatt. A működési bevételeket 9,4 százalékkal sikerült növelni, az emelkedő költségek, az „extraprofit” adó és a Sberbank-ügyfelek kártalanítása azonban elvitte a pénzintézet nyereségének
Arra kérik a volt köztársasági elnököt, hogy vesse latba minden befolyását a védett erdők tarvágását lehetővé tévő kormánydöntés mihamarabbi visszavonása érdekében.
A magyarok 73 százaléka használ valamilyen pénzügyi alkalmazást, amely így a második legnépszerűbb applikáció típus a közösségi média alkalmazások után.
Az NNK közlése szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 19 mintavételi hely esetében az emelkedett ketgóriába esett. Oltakozásra bíztatják az embereket.
A vártnál jelentősebb mértékben csökkent az amerikai infláció júliusban, és a maginfláció sem növekedett - derül ki a kormányzat friss közléséből. A hírre a dollár jelentős gyengülésbe kezdett.
Gary Lineker, korábbi vb-gólkirály, angol válogatott focista szerint a demencia vagy a sok korábbi fejelés okozhatja az emlékezetvesztést - írja az Origo.
Lázár János húsz éve házasodott össze feleségével, az évforduló alkalmából még egy közös képet is posztolt, megköszönte az együtt töltött, közös éveket.
Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, ám ez az összeg meg is duplázódhat, például egy új iskolatáska vásárlása esetén - közölte a REGIO Játékkereskedelmi Kft. (REGIO JÁTÉK) felmérése alapján szerdán az MTI-vel.
Egyelőre a Tsinghua Unigroup 800 millió dollár értékű részesedéséről van szó, amitől a Financial Times forrásai szerint mindenképpen fel kell majd számolniuk.
„Ameddig nem tartóztatnak le politikai aktivistákat, addig nem lesz változás” – véli a volt főpolgármester, aki szerint a jelenlegi választási keretek között nem lehet leváltani a kormányt.
A népszerű on-chain elemző, Will Clemente szerint a Coinbase tőzsdéjén elhelyezett bitcoin vételi ajánlatok a BTC 2020 márciusi aljára emlékeztetnek. Clemente 650 ezer Twitter követőjének posztolta, hogy a Coinbase-en a vevők a 17 000 dollár és az alatti szinten sűrű vételi megbízásokat raktak be. Az elemző szerint a piaci szereplők buzgósága, hogy
Szerdán délelőt két hullámban újabb jelentős forintgyengülés alakult ki azután, hogy kedden a Barátság-vezeték déli ágán leálltak az olajszállítások. Az euró jegyzései egészen 401,3-ig emelkedtek, majd arra a hírre, hogy napokon belül újraindulhatnak az orosz olajszállítások, a forint erősödésbe kapcsolt és 398 közelébe visszajött. Délután pedig az
2022. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,3%-kal nőttek. Emellett az alapfolyamatokat jelző maginflációs mutató 3,0%-kal emelkedett júniushoz képest. Ekkora
Az OTP Bank elemzői a kedden megjelent, vártnál magasabb inflációs adatra kiadott értékelésükben azt írták, hogy a rezsicsökkentés átalakítása 3 százalékponttal emelheti meg az inflációs mutatót. Más feltételezéssel is élnek az elemzők, melyek együttes hatására azzal kalkulálnak, hogy még jövőre is 13,3% lehet az éves átlagos infláció. Közben cikkü
Korménypárti politkusként Csar-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szembement a kormánnyal, élesen kritizáltak a rendeletet, ami lehetővé teszi, hogy kivágják az erdőket tűzifának. A Blikknek elárulta, lett-e baja belőle a Fideszben. Arról is beszélt, hogy korlátozni fogják-e az erdőtulajdonosokat, mint tehetnek a saját fáikkal.
Mintegy 6400 milliárd forint összegben jutott legfeljebb 2,5%-os fix kamatozású hitelhez 75 ezer hazai vállalkozás 165 ezer ügylet keretében a 2013-ban bevezetett jegybanki Növekedési Hitelprogram segítségével. Az MNB adatai szerint a GDP-hez 5,3 százalékponttal járult hozzá nyolc év alatt a program - hangzott el a "Hitelezési fordulattól a zöld át
Hiába törli járatait az Air Canada, semmilyen kompenzációt nem fizet utána az utasoknak. Egy, a koronavírus idején bevezetett szabályozásnak köszönhetően a reptéri személyzet korlátozott száma biztonsági problémának minősül, amiért nem jár kompenzáció − tájékoztat a Haszon cikke.
Az ATV Híradó által megkérdezett szakértő szerint még a novemberi nyugdíjkorrekció előtt kellene egy újabb, szeptemberi korrekció. Farkas András azt mondta: az élelmiszerek 27 százalékkal drágultak átlagosan, de van, aminek 60 százalékkal nőtt az ára azon termékek közül, amit a nyugdíjasok fogyasztanak.
Sebastian Vettel a Red Bullnál élhette meg Forma-1-es pályafutása legnagyobb sikereit, négy világbajnoki címet nyert – de akár a Hondánál is kiköthetett volna. Otmar Szafnauer, az Alpine F1-es csapatfőnöke, a Honda F1 egykori stratégiai és üzleti tervezési igazgatója szerint volt egy kéthetes ablak, ahol Vettel még junior korában szerződtethető vol
Ukrajna megerősítette, megkapta a tranzitdíjat a területén áthaladó orosz kőolajért és délután 15 órakor újra elkezdik pumpálni a kőolajat a Barátság vezetékrendszerbe.
A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag - hangsúlyozza a Mol az MTI-hez kedden eljuttatott közlményében.
Az éves átlagos drágulás mértéke 13,7 százalék volt 2022. júliusában a KSH adatai alapján. Ennyivel többet kell fizetnünk ugyanazért az árucsomagért, mint egy évvel ezelőtt. Hogyan célszerű hozzáállni ebben a helyzetben a komolyabb kiadásokhoz? Érdemes hitelt igényelni magas inflációs környezetben? A Bankmonitor szakértői ezekre a kérdésekre kerest
Tom Holland bebizonyította, hogy Hollywood egyik legromantikusabb férfija, amikor kereskedelmi járaton utazott New Yorkból egészen Budapestig, hogy láthassa barátnőjét, Zendayát pár napra.
A Sziget szervezői és a harmadik kerület képviselői közösen végezték el az első zajszintméréseket, melyek alapján a fesztivál hangereje megfelel az előírásoknak. A következő napokban folyamatosan ismételni fogják a tesztet, hogy a fesztiválon szórakozók és a környező kerület lakosai is egyaránt élvezhessék a következő napokat.