2022. június 23. csütörtök

jún. 23
16:21
Kimenő Radival: A szivárvány feletted is ott ragyog (WMN)
Kezdődik a Pride-hónap, aminek keretében legalább 70 program várja azokat, akik készek megismerni az LMBTQIA- közösség életét és kultúráját – közte Steiner Kristófék konyháját, szorongásoldó művészetterápiás workshopot, vagy épp történelmi sétát a női egyenjogúság nyomában. Gyertek, megmutatjuk a legizgalmasabbakat!
jún. 23
16:21
Ez most nagyon meggy (Magyar Mezőgazdaság)
„Ez most nagyon meggy” – ezzel a mottóval kívánta az Agrármarketing Centrum a Volt Fesztiválon felállított standján felhívni a figyelmet a meggyfogyasztásra. A június 23-ai sajtótájékoztatón beszámoltak az idei meggytermésről, valamint hazai termékek vásárlására is felszólították a fogyasztókat, amivel nemcsak a gazdákat, de a hazai élelmiszer-term
jún. 23
16:23
Befejezték a Sajó szennyezésének megállítását célzó munkálatok első részét (Blikk)
Befejezték az alsósajói bányában a felszíni vizek elterelésének munkálatait, ennek következtében a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Ércbánya-vállalat igazgatójának közlésére hivatkozva csütörtökön.
jún. 23
16:27
Gáz van a gázzal? Sürgősen feltöltenék az európai gáztározókat (Menedzsment Fórum)
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta az európai földgáztartalék biztosítását célzó uniós bizottsági javaslatot és a földgáztárolók mihamarabbi feltöltését sürgette - közölte az uniós parlament csütörtökön.
jún. 23
16:27
Július elsejétől vége a SZÉP-kártyás bevásárlásnak (Infostart)
Az árstopokat meghosszabbította a kormány, de ezt a kedvezményt eddig nem.
jún. 23
16:27
hvg.hu: Merkely Béla, a vizes vb, és egy magyarázkodás (Mandiner)
Majdnem-tragédia után jött egy fura közlemény. És van egy nyilatkozat, amitől az még furább.
jún. 23
16:27
Ostbergnek 46% esélye van a győzelemre (Racingline)
Legalábbis a Rallycafe.hu olvasói szerint. Mint minden ORB-futam előtt, most is megkérdeztük olvasóinkat, szerintük ki nyeri a soron következő versenyt, jelen esetben a Mecsek Rallyt. A végeredmény nem meglepő, Mads Ostberg győzelmére számítanak a legtöbben, de korántsem olyan fölényes az első helye a norvég versenyzőnek, mint gondolnánk. Idén eddi
jún. 23
16:27
A Chainalysis harcba száll a kriptó bűncselekmények ellen (BitcoinBázis)
A Chainalysis blokklánc elemző cég nemrégiben úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a kriptobűncselekmények megfékezését és az áldozatok megsegítését. A
jún. 23
16:33
Bejött Putyin számítása? A rubel hétéves csúcsra erősödött (Menedzsment Fórum)
A nyugati szankciók ellenére – vagy éppen annak hatására – Oroszország egyre nagyobb devizatartalékot képes felhalmozni, ami erősíti a rubelt. Ez azonban Patyomkin-árfolyamnak bizonyulhat, hiszen a tartalékot nincs mire elkölteni, így igencsak kétséges annak gazdasági előnye.
jún. 23
16:33
Ezek a cégek végezhetik a veszprémi várnegyed 18 épületének felújítását (Portfolio)
Egyszerre 18 épület újul meg a veszprémi várnegyedben. A vár védendő történeti értékeit kutatók és régészek munkája által határozták meg, a kivitelezést öt építőipari vállalat végzi - írja a Magyarépítők. A beruházás 39 milliárd forintból valósulhat meg.
jún. 23
16:33
A halőröket is meglepte, mit lepleztek le a Balatonnál (Agroinform)
A halak ennek köszönhetően most megúszták, a jogsértő horgász azonban nem lesz ilyen szerencsés.
jún. 23
16:33
Újabb korrupciós ügy Romániában (ATV)
Korrupcióval gyanúsítja Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági minisztert az ügyészség - közölte csütörtökön a Digi24 hírtelevízió a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleményére hivatkozva, közölte az MTI.
jún. 23
16:33
A Continental lett az „Év gumiabroncsgyártója” (autopro)
A Tire Technology International nemzetközi szakmai magazin az előremutató fejlesztésekért díjazta a vállalatot.
jún. 23
16:33
Elkészült az első hivatalos festmény Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről (SzMo)
A festő szerint ez a lehetőség élete legkivételesebb kiváltsága volt. Azt is elárulta, hogyan szerette volna megjeleníteni a hercegi párt.
jún. 23
16:33
Berki Mazsi megtörte a csendet: megmagyarázta a történteket (Promotions)
Berki Mazsi nyilvánosan kért bocsánatot mindenkitől.
jún. 23
16:39
Emiatt egyelőre az orvostudomány is széttárja a kezét (Infostart)
Önfeledt strandolás, hűs limonádé, frissítő nyári zápor, vízi sportok. Ezek mind szenvedést okoznak a vízallergiás betegeknek.
jún. 23
16:39
Műfogsor és Tóratekercs: ezeket is otthagyták a Bkv járatain (Blikk)
undefined
jún. 23
16:39
180 Ryanair-járatot is törölnek akár a légiutas-kísérők sztrájkja miatt (ATV)
Miközben a Ryanair vezérigazgatója magyar miniszterekkel hadakozik, brüsszeli híradások arról szólnak: 180 Ryanair-járatot törölhetnek, a légiutaskísérők sztrájkolnak az ír cég “tisztességtelen személyzeti gyakorlata” miatt.
jún. 23
16:39
Képes vagy ennyi ideig fél lábon állni? Ha nem, 10 éven belül meghalhatsz (Femcafe)
Azt már régóta tudjuk, hogy a testmozgás szorosan összefügg az emberi egészséggel. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy az egyensúlyérzék, a testi erő, a rugalmasság szintén rengeteget árul el az életminőségünkről - sőt, arról is, hogy mennyi időnk van még hátra.
jún. 23
16:39
A férfi 4x200-as gyorsváltónk, Telegdy Ádám és Kovács Benedek döntőben, Milák Kristóf elődöntőben is úszik csütörtök délután a hazai vizes vb-n (Mandiner)
Döntőben úszik a Márton Richárd, Németh Nándor, Holló Balázs, Milák Kristóf alkotta magyar férfi 4x200-as gyorsváltó, valamint 200 háton Telegdy Ádám és Kovács Benedek, míg Milák a legjobb idővel bejutva a 100 pillangó elődöntőjében szerepel csütörtök délután a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.
jún. 23
16:41
Uniós tisztviselő: Az EU legfontosabb prioritása, hogy Észak-Macedónia és Albánia csatlakozzon (Mandiner)
A tisztviselő szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat a két balkáni országgal.
jún. 23
16:45
Szivárognak az első információk az EU-bővítéssel is foglalkozó uniós találkozóról (Infostart)
Mindez Brüsszelben hangzott el egy uniós tisztségviselő szájából.
jún. 23
16:45
A Nike is teljesen kivonul az orosz piacról (Portfolio)
A Nike közölte, hogy teljesen elhagyja az orosz piacot, miután márciusban felfüggesztette működését, csatlakozva más amerikai vállalatokhoz, amelyek az ukrajnai orosz invázió nyomán kivonultak.
jún. 23
16:45
Minden infó az új rendszámokról! (Autónavigátor)
Miként arról már többször írtunk (lásd például és ), változnak a magyar rendszámok júliusban. A módosítást az indokolta, hogy a
jún. 23
16:45
Országszerte tematikus séták várják a kultúra rajongóit (SzMo)
Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták Éjszakája után, idén a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés megrendezi a Séták Hétvégéjét.
jún. 23
16:45
Valaki fejbe lőtte a tisztet, aki Putyin nukleáris indítójáért felel (Mandiner)
Az oroszok állítása szerint öngyilkossági kísérlet történt. Annyi bizonyos, hogy Vagyim Zsimin ezredest jelenleg az intenzív osztályon kezelik, állapota válságos.
jún. 23
16:45
Kieshetnek a kerekek, visszahívják az új Toyotát (Villanyautósok)
Gyakran előfordulnak ilyen hibák, szerencsére időben felfedezték.
jún. 23
16:51
Az üzemanyaghiány veszélye miatt figyelmeztetnek (Infostart)
Előfordulhat benzinhiány egyes kutakon, ha berobban a nyári szezon - vélekedett Bujdosó Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban.
jún. 23
16:51
Átmeneti hiány van Fehérváron az életmentő EpiPen-injekcióból: szakértő válaszol, mi lesz most (Blikk)
Bense Tamás háziorvos úgy gondolja, azért alakulhat ki egyes településeken hiány az EpiPen-injekcióból, mert az utóbbi hónapok allergiával kapcsolatos tragédiái az embereket arra sarkallja, legyen a táskájukban az életmentő szerből.
jún. 23
16:51
Külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni a szabályokról (ProfitLine)
Külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni az áruk kiviteli szabályairól vagy a házikedvencek utaztatásáról, mások vonatkoznak ugyanis az Európai Unió (EU) határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
jún. 23
16:51
Nem csökken az ukrajnai menekültek száma: 5 ezren érkeztek csak Románia felől szerdán (Pénzcentrum)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7038 ember lépett be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5046-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.
jún. 23
16:51
Nagy Feró a vármegyékről: ha a Fidesz szeretné ezt bevezetni, akkor rendben van (ATV)
Nagy Feró 1990-ben még a főispánság ellen állt ki, azonban most szerinte ezzel nincs probléma, mert a Fidesz akarja bevezetni, írta meg a Magyar Hang.
jún. 23
16:51
Emlékszel még a kultikus francia színészre? Így néz ki most Jean Reno (Promotions)
Na, ő nem mondhatja el magáról, hogy rég elmúlt 70 éves.
jún. 23
16:57
Hogy micsoda? Máris vége a medvepiacnak? (Portfolio)
A JPMorgan stratégái szerint azért lehet ez a medve piac vége, mert a befektetők egyszerűen túl sok készpénzt tartanak. Nikolaos Panigirtzoglou, a JPMorgan stratégájának becslése szerint a készpénzállomány megközelíti a 40 százalékot, ami az elmúlt évtized legmagasabb szintje.
jún. 23
16:57
Fiatal hangok a fenntartható jövőért (Agroinform)
Innovációs kihívás a BASH és a JA Worldwide szervezésében.
jún. 23
16:57
Automatizált üvegház konferencia Hollandiában (Agrofórum)
A Wageningen Egyetem és Kutatási Központ (Wur) örömmel jelenti be, a július 1-jén megrendezésre kerülő ,,Nemzetközi automatizált üvegház” konferencia megrendezését. Az eseményen különböző nemzetközi kutatóintézetek és vállalatok szakemberei vesznek részt. Az eseményt a holland bleiswijki Greenhouse Horticulture területén tartják.
jún. 23
16:57
Megadta a kegyelemdöfést az orosz felhasználóknak a Microsoft (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 23
16:57
Végre megkezdenék a csatlakozási tárgyalásokat Macedóniával és Albániával (Demokrata)
A csaknem négyórás megbeszélésen a tagállami vezetők megerősítették a Nyugat-Balkán európai perspektíváját.
jún. 23
16:57
Jámbor András: Szerintem a céltalan viccelődés a főispansággal, főleg a vármegyékkel fölösleges (Mandiner)
Ők az „urak”, a főispánok országát építik, velünk, a néppel szemben, az ő szemükben jobbágyok vagyunk.
jún. 23
17:03
„Ne maradj csöves kukorica” – Vv Vivi minden ruhát ledobott magáról nagy port kavaró reklámja után (Blikk)
VV Vivi szexi fotót mutatott magáról, ettől leesik az álla.
jún. 23
17:03
Áder Jánosnak nem hiányzik az elnökség: a Blikknek elárulta, mitől lenne végre igazán boldog (Blikk)
Neves horgászversenyen aratott elsöprő diadalt Áder János. A Blikknek a szegedi helyszínen adott interjút a volt államfő.
jún. 23
17:03
Fellélegezhetnek a családos kelet-európai EU-munkavállalók (Infostart)
Az EU-országokban munkát vállaló családos kelet-európaiak millióit érintheti az Európai Bíróság napokban született ítélete, amelyben az EU-joggal ellentétesnek minősítette a vendégmunkások családi pótlékát szabályozó 2019-es osztrák törvényt.
jún. 23
17:03
Völner ügyvédje tanúként hallgattatná ki Varga Juditot (ATV)
Papp Gábor másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását, mert úgy gondolja, az ügyészség olyan kérdéseket tett fel Völner Pálnak a korrupciós üggyel kapcsolatban, amire csak Varga Judit tud válaszolni.
jún. 23
17:03
Putyin aggódik „egyes államok rosszul meggondolt, önző cselekedetei” miatt (444.hu)
Az orosz diktátor nem arra gondolt, hogy 120 napja folytat katonai agressziót egy szuverén országgal szemben. Ahova egyébként megérkeztek az amerikai HIMARS-ok, amik sokkal jobb tüzérségi ütegek, mint amilyen az oroszoknak van.
jún. 23
17:03
Kötter Tamás: Ryanair-vezér, a kobold (Mandiner)
Íme a globalizmus végterméke, a nagyvállalat vezetője, aki kivonja magát a nemzetek hatásköre alól.
jún. 23
17:03
Az újépítésű ingatlanok Mekkája lett a legnépszerűbb fővárosi kerület (Üzletem)
Vidékies jellegű kültelekből elsőként az ország legfontosabb gépipari központjává nőtte ki magát, majd az elmúlt 5 évben szinte töretlenül birtokolta a legnépszerűbb fővárosi kerület címet, és jelenleg itt épül Budapest legtöbb újépítésű lakása. A Duna House összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci információkat a legek kerületéről.
jún. 23
17:05
Bakot lőttek Gyurcsány emberei vaddisznómentés helyett (Mandiner)
Úgy tűnik, a városi vadak védelméért, megmentéséért küzdő DK-sok nem ismerték a vonatkozó jogszabályokat.
jún. 23
17:09
Erzsébet királynő már az uralkodása végére készül? - állítólag már mindenkinek kiosztotta a feladatokat a halála esetére (Blikk)
Erzsébet királynő állítólag már mindent feladatot kiosztott családja között arra az esetre ha uralkodása a végéhez érne - állítja a királyi család életrajzírója.
jún. 23
17:09
Lemondott a korrupcióval gyanúsított román mezőgazdasági miniszter (HírTV)
A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg.
jún. 23
17:09
Aggályai vannak az EU-nak a Mol tervezett felvásárlása miatt (Adózóna)
Az Európai Bizottság vizsgálja az OMV Slovenija Mol által tervezett felvásárlását – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.

Keresés