2022. június 21. kedd

jún. 21
14:30
Komoly fegyverkezésbe kezd Oroszország, atomrakétákat is bevethet Moszkva (HírTV)
Putyin szerint Nyugat miatt egyre nagyobb az Oroszországot érő katonai fenyegetés mértéke.
jún. 21
14:30
Elképesztő kínálattal tér vissza a Múzeumok Éjszakája (ATV)
Több mint 2500 programmal robban be június 25-én a rendezvény.
jún. 21
14:30
Szabó Zsófi kitálalt a nagy szakításról - Így érezte magát, miután kitette Shane Tusup szűrét (Promotions)
Szabó Zsófi most először nyilatkozott a magánéletéről, mióta szétmentek Shane Tusuppal.
jún. 21
14:30
Berlin nem támogatja a belső égésű motorok EU-s kivezetését (Növekedés)
Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére - jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben.
jún. 21
14:30
Németország nem támogatja a belső égésű motorok Eu-s kivezetését (Autószektor)
A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok "de facto betiltását", ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszab
jún. 21
14:30
Exkluzív Tesla belsők – a főtervező nejétől (Villanyautósok)
A tuning nem csak extra teljesítményt jelenthet.
jún. 21
14:36
Németország harcba száll a hagyományos kocsik megmaradásáért (Infostart)
Berlin szerint elsősorban a kivezetési határidő problematikus.
jún. 21
14:36
Legyen postás vállalkozó (Piac és Profit)
Június 20-tól indult a Magyar Posta új postapartneri programja, amelynek keretében egyes 2000 lakos alatti kistelepüléseken a posta működtetését helyi vállalkozás veszi át - közölte a Magyar Posta Zrt.
jún. 21
14:36
Nem kér Boris Johnson az Eurovíziós Dalfesztiválból: a brit kormányfő visszaadná a stafétát Ukrajnának (Blikk)
Mélyütésként értékelte Ukrajna, hogy a háború miatt nem rendezheti meg az Eurovíziós Dalfesztivált 2023-ban, Boris Johnson brit kormányfő szerint azonban a szervezők még meggondolhatják magukat.
jún. 21
14:36
Elektromos autókhoz fejleszt gumikat a Michelin (autopro)
A projekt a Hyundai-jal közösen zajlik.
jún. 21
14:36
Közel 7 tonna hulladéktól mentesült ismét a Tisza-tó – Véget ért a III. Tisza-tavi PET Kupa (SzMo)
Idén a csapatok összesen 1500 zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze, miközben egymással is versenyeztek.
jún. 21
14:36
A gypsy-punk királyai a Budapest Parkban: jön a Gogol Bordello (SzMo)
Az előzenekar pedig nem más lesz, mint a Bohemian Betyars!
jún. 21
14:36
Több száz település szeretne a legvirágosabb lenni (MMonline)
349 település összesen 452 pályázattal nevezett a június 15-án zárult Virágos Magyarország versenyben. A rövidesen induló, több mint 150 kertész- és tájépítész szakember közreműködésével zajló zsűrizést követően az őszi, ünnepélyes díjátadón derül ki, hogy mely közösségek kapják az elismeréseket.Az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépít
jún. 21
14:36
Németország nem támogatja a belső égésű motorok EU-s kivezetését (Demokrata)
Németország nem támogatja, hogy az EU-ban határidőt vezessenek be az értékesítések beszüntetésére.
jún. 21
14:36
Melyek a legjövedelmezőbb kriptovaluták a bányászok számára? (BitcoinBázis)
A Traders of Crypto nemrégiben közzétett egy kutatást, amiben azt vizsgálták meg, hogy melyek azok a kriptovaluták, amelyek bányászata a
jún. 21
14:36
Így használják a hazai startupok a legújabb technológiákat (Üzletem)
A legmodernebb technológiák már nemcsak a tech cégek kiváltságai: a hazai startupok a fejlesztés során is alkalmazzák és a termékeik, szolgáltatásaik használatába is beépítik azokat – derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból.
jún. 21
14:36
Megtaláltuk a legértelmetlenebb helyre kitett vasútbiztonsági óriásplakátot (rtl.hu)
A MÁV-Volán csoport április 11-én indított figyelemfelkeltő kampányt a vasúti átjárókban megszaporodott balesetek visszaszorítása érdekében. A leghatásosabb plakát a kőbányai Száva utcában látható, ahol ezer százalék, hogy nem fog vonattal ütközni egy sínekre hajtó autó sem.
jún. 21
14:42
Bohár Dániel most sem kapott válaszokat Jakab Pétertől (Mandiner)
A volt Jobbik-elnök inkább a PestiSrácok felől érdeklődött.
jún. 21
14:42
Bubba Wallace meglepő zeneválasztása, nem találod ki mit hallgat (Racingline)
A zene amerikai központjába, Nashville-be látogata a NASCAR, így többek közt Bubba Wallace-t is arról kérdezték, milyen zenét hallgat. A NASCAR Cup Series június 24-26-án újra akcióba lendül, amikor a Nashville Superspeedwayre látogat. A pálya Music City (a zene városa) külvárosában található, így csak úgy illett, hogy a Cup Series két sztárja felf
jún. 21
14:48
Rendkívüli hír: felmondott Magyarország Eu-nagykövete (Blikk)
Az okokról nem nyilatkozott. Találgatások szerint azért távozik, mert elege lett abból, hogy Orbán Viktor kormányának egyre nehezebben igazolható álláspontjait kellett védelmeznie Brüsszelben.
jún. 21
14:48
Németország nem támogatja a belső égésű motorok Eu-s kivezetését (Blikk)
Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére - jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben.
jún. 21
14:48
Elsüllyedt a híres hongkongi úszó étterem, amelyet alig egy hete vontattak el a városból (HírTV)
A csaknem 80 méter hosszú Jumbo úszó étterem több mint négy évtizeden át Hongkong egyik nevezetessége volt.
jún. 21
14:48
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jún. 21
14:48
A recesszió egyre erősödő kockázata miatt leépítés jön a Teslánál (444.hu)
A fix béres dolgozók létszámát csökkentik 10 százalékkal.
jún. 21
14:48
Elon Musk transznemű lánya névváltoztatási kérelmet nyújtott be, hogy semmi ne kösse többé apjához (444.hu)
Amint betöltötte 18. életévét, az egykori Xavier Musk azonnal a kaliforniai bírósághoz fordult.
jún. 21
14:48
Közös kollekciót dob a piacra Harry Styles és a Gucci (Hamu és Gyémánt)
A Gucci kreatív igazgatója, Alessandro Michele a tegnapi napon (06. 20) egy milánói sajtótájékoztatón jelentette be különös együttműködését Harry Stylesszal.
jún. 21
14:48
Globális élelmiszerellátási válságot okozhat a háború generálta ördögi kör (Demokrata)
Észszerű tervezetet kell elfogadni az exportkapacitások visszaépítéséről.
jún. 21
14:48
Friss: Zelenszkij felhívta Orbán Viktort (Nyugati Fény)
Ukrajna elnöke kedden felhívta a magyar miniszterelnököt.
jún. 21
14:48
Zelenszkij telefonált, meghívta Orbánt Ukrajnában (Forbes)
Ukrajna EU-integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról és a magyar-ukrán együttműködésről egyeztettek. Az MTI szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden telefonon egyeztetetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A beszélgetésükben szó esett Ukrajna európai integrációjáról, ukrán menekültek befogadásáról és a magyar-ukrán együttműkö
jún. 21
14:54
Ismert társkereső téveszthette meg a felhasználókat (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Elittárs társkereső üzemeltetőjével szemben, amiért valószínűleg megtéveszti ügyfeleit a szolgáltatás lényeges jellemzőiről. A cég ugyanis többek között elhallgathatja, hogy a regisztrált felhasználók sem tudnak ingyenesen társat keresni az oldalon.
jún. 21
14:54
Háború Ukrajnában: Folyamatosan ágyúzzák az oroszok Kelet-Ukrajna több városát (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeit elemeztük.
jún. 21
14:54
Fókuszban az őszibarack és a nektarin: bizakodhatunk a jó termésben? (Agroinform)
Az európai termelési régióban még csak szezon eleje van, de bíztatóak a kilátások.
jún. 21
14:54
„Köszönöm szépen a második esélyt” - váratlan látogató bukkant fel a Veszprém megyei mentőknél (ATV)
Első útja a mentőkhöz vezetett annak a fiatal motorosnak, akit még áprilisban súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
jún. 21
14:54
Zelenszkij felhívta Orbánt (444.hu)
Havasi Bertalan sajtótitkár tájékoztatása szerint az ukrán elnök országa uniós integrációjáról egyeztetett a magyar kormányfővel.
jún. 21
14:54
Orbán-Zelenszkij tárgyalás - Magyarország támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét (HírTV)
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó.
jún. 21
14:54
A 10 legkönnyebben termeszthető otthoni zöldségféle (Agrofórum)
Ha Ön még kezdő kertész, nem árt tudnia, mely zöldségeket lehet a legkönnyebben magról vetni. Ráadásul ez a termesztési mód olcsóbb, változatosabb és nagyobb sikerélményt ad, mintha rögtön kifejlett növényekkel foglalkozna. Az alábbi lista olyan zöldségféléket tartalmaz, amelyek magját közvetlenül a földjébe vetheti.
jún. 21
14:54
Zelenszkij elárulta, hány kilométeren húzódik az ukrajnai front (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint a stratégiai kezdeményezés továbbra is az ukránoké.
jún. 21
14:54
Zelenszkij telefonált, meghívta Orbánt Ukrajnába (Forbes)
Ukrajna EU-integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról és a magyar-ukrán együttműködésről egyeztettek. Az MTI szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden telefonon egyeztetetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A beszélgetésükben szó esett Ukrajna európai integrációjáról, ukrán menekültek befogadásáról és a magyar-ukrán együttműkö
jún. 21
14:56
Volner János: Joga volt az EU-nak úgy dönteni, hogy mély válságba taszítják a Föld szegényebb népeit? (Mandiner)
Eláruljuk: ugyanúgy nem érdekelte őket a véleményük, mint ahogy a magyarok véleménye sem.
jún. 21
14:56
Már majdnem elfelejtettük Karikó Katalint, erre megint díjat kapott (Forbes)
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Karikó Katalin biokémikusnak adta a 2022-es Európai Feltalálói díjat. A magyar kutató eddigi életművéért, főként a Covid-vakcinákban kulcsfontosságú mRNS-kutatásaiért kapta meg az elismerést. A kitüntetést ma vette át a magyar tudós a hibrid formában megrendezett ünnepélyen. A díjat – amely Európa egyik legtekint
jún. 21
15:00
A franciáknál és az olaszoknál is elindult a hatodik hullám? (Menedzsment Fórum)
A szakemberek csak őszre várták a Covid-járvány hatodik hullámát, ám több országban is úgy tűnik, hogy előbb is meglepetést okoz a vírus. Szlovéniában a nyaralni készülők figyelmét például arra hívják fel, hogy vigyenek szájmaszkot magukkal az országba az egyre erősödő Covid-veszély miatt.
jún. 21
15:00
Benyújtotta lemondását a francia miniszterelnök, Emmanuel Macron egyelőre máshogy döntött (Infostart)
A francia nemzetgyűlési választásokat követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő nem fogadta el, hogy "a kormány a helyén maradhasson, és cselekvőképes legyen a következő napokban" - jelentette be kedden az elnöki hivatal.
jún. 21
15:00
Villámgyorsan épül a hatalmas akkumulátorgyár Iváncsán (képek) (Portfolio)
A végéhez közeledik az ország legnagyobb zöldmezős beruházása, a 2021 tavaszán elrajtolt projektben 135 hektáron épül akkumulátorgyár a dél-koreai tulajdonú SK Innovation számára a Fejér megyei Iváncsán a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A beruházás 2022 utolsó negyedévében éri el a teljes készültséget - szerepel a Market közleményében.
jún. 21
15:00
Tragédia: a hétvégén feladta a harcot a legendás sportbíró (ATV)
68 évesen vesztette életét.
jún. 21
15:00
Önkezével vetett véget életének a lány, aki rengeteg idős embert látott meghalni (ATV)
Taylor Watterson 22 évesen hunyt el, miután munkája megtörte.
jún. 21
15:00
Így csúszhat félre a vállalati digitalizáció (MMonline)
Az informatikai döntéshozók 98 százaléka vezetett be automatizálási technológiákat az elmúlt két évben a világjárvány hatására – derül ki a Sapio Research által, az ABBYY megbízásából végzett globális felmérésből. Az informatikai döntéshozók automatizálási megoldásokkal kapcsolatos magatartása jelentősen megváltozott, hiszen egyre inkább az emberek
jún. 21
15:00
Cseh Katalin: A vétó nem az erő, hanem a gyengeség jele (Mandiner)
...főleg, ha az olyan vezetők, mint Orbán Viktor zsarolásra használják azt.
jún. 21
15:06
Németország megtorpedózza a belsőégésű motorok betitását (Piac és Profit)
Nem támogatják, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére.
jún. 21
15:06
Koronavírus - Egy szállodába zártak be több száz embert (Infostart)
Az eset a Kína délkeleti részén fekvő Makaóban történt, miután a sűrűn lakott városban a hétvégén elrendelt tömeges tesztelés nyomán újabb koronavírus-fertőzötteket azonosítottak - adta hírül a TDM (Teledifusao de Macau) nevű helyi rádiócsatorna.
jún. 21
15:06
Fellélegezhetnek a szálláshely-szolgáltatók: vége lesz a kettős adatszolgáltatásnak (Adózóna)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz, olvasható az M

Keresés