Augusztus 1-től megváltozik az egyetemes villamosenergia-szolgáltatás igénybevételére jogosultak köre. A változások miatt azok, akik a szolgáltatásokra ezentúl nem lesznek jogosultak július 1-ig nyilatkozniuk kell.
Romániában több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium heti összesítéséből, amelyet hétfőn tettek közzé.
Az Országgyűlés 125 igen és 40 nem szavazattal hétfőn létrehozta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét jelölő eseti bizottságot. Az erről szóló országgyűlési határozat meg is jelent a hétfő esti közlönyben.
Felújított és új downhill pályákkal várja a kerékpározás szerelmeseit Eplény. A természet rezgései, a sport lüktetése, az új fogások illata adja a Síaréna Vibe Park különleges hangulatát, amely négy évszakos programjaival egész évben várja vendégeit.
A Stelvio-hágó felett található síterep érdekessége, hogy csak a nyári hónapokban tart nyitva. Rendszerint május végén lehet először megközelíteni, amire az útkezelő eltakarítja a többméteres havat a legendás hegyi úton. Októberben bezárnak, hiszen télre újra megközelíthetetlenné válik a síterep.
A második Arctique Vendée–Les Sables d’Olonne június 18-án, 22.33-kor, a tervezettnél órával korábban ért véget, Sirajsi Kodzsiro (Dmg Mori Global One) befutásával. A győztes Charlie Dalin (Apivia), aki a májusi Guyader Bermudes 1000 Race után a második szólógyőzelmét érte el ebben az Imoca-szezonban. A dobogót Jérémie Beyou (Charal) és Thomas Ruya
Sokszor hallottuk már, mégsem tudjuk elégszer hangoztatni: az elhízás népbetegség lett, mely csak nagyon kevés ország állampolgárait nem érinti. És bár számos lehetőségünk lenne, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól, valahogy azonban mindig találunk kifogást. De vajon mi történik akkor, ha csak egy tablettát kell bevennünk? Egy egyet
Tíz év után újra navigátori ülésben tér vissza az Országos Rallybajnokság mezőnyébe Zagyva Lajos, a veszprémi murvás gyorsaságik királya, aki a Mecsek Rallyn Viszló Csabának olvassa majd az itinert a Peugeot 208 Rally4-ben, amivel az RC4-ben és a Peugeot Kupában is szeretnének bizonyítani. Bár Zagyva több évtizedes karrierjében voltak már komoly es
Nem megfelelően ellenőrizte az Emmi annak a 125 milliárd forintnak az elköltését, amelyet a kormány 2020 és 2022 között fordított sporttámogatásokra. Ezt állapította meg az Állami Számvevőszék most elkészült jelentése. Az ÁSZ elnöke hétfőn az RTL Híradónak azt mondta: a minisztériumok ellenőrzési gyakorlata ellentétes volt a törvényekkel. Bár a DK
Elhúzott riválisaitól a holland pilóta a Forma–1-es világbajnoki pontversenyben. A címvédő a montreali versenyen is győzött, igaz, Carlos Sainz megszorongatta. A harmadik helyen Lewis Hamilton ért célba. A Racingline.hu főszerkesztőjét kérdeztük.
Nyugaton már tömegével választják az emberek a lakóautós életformát, mondhatjuk, hogy szinte trend lett belőle. De mi vezetett a népszerűségéhez, és mennyi ebből a romantikus idea? Polner Laura járt utána a kérdésnek.
Az teljesen bizonyos, hogy Ukrajna magyarlakta területének gazdasági presztízsnövekedése magával vonja a régió geopolitikai jelentőségének növekedését is.
Charles Leclerc az idei szezon 9. versenye után 49 pontos hátrányba került az összetettben vezető Max Verstappen mögött, ám a korábban hasonló helyzetben levő holland pilótával ellentétben nem mond le a világbajnoki címről. Ahogyan azt a hátrasorolásos büntetései után már előre sejteni lehetett, Charles Leclerc a Kanadai Nagydíjon ismét kikapott Ma
Liptai Claudia divattervezőként is bedobta magát, a ma este induló Mestercukrászban viselt csodálatos szivárványszínekben pompázó ruhakölteményeit egytől egyig ő tervezte. A Fókusznak elmesélte, hogyan születnek meg a fejében a szexi szettek, amiket olykor az éjszaka közepén vet papírra.