A családban előfordulhatnak gyomorral kapcsolatos panaszok, mindennapos eset, de azért jó tudni, mi segíthet, ha felborul a normál menet ezen a fronton.
A nyugdíjasnak minősülő személy társadalombiztosítási jogállása, valamint járulék-, illetve szochofizetési kötelezettsége jelentősen különbözik a nem nyugdíjas személyétől. Emellett a nyugdíjas státusz az esetek jó részében a fennálló jogviszony tartama alatt következik be (sőt nem egyszer visszamenőlegesen), ami gyakran okoz problémát a kötelezett
Hogy gondjaink vannak a pénzünkkel, az nem meglepő, és nem is új. E sorok írásakor a 398,12 forint az euró hivatalos jegybanki árfolyama; aki most vált ki valutát az európai turistaútjára vagy fizet az interneten megrendelt holmijáért, négyszáz feletti átváltással szembesül. Nemcsak kifelé gyenge a forint: ismét két számjegyű a fogyasztói árindex,
Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől - számolt be hétfői számában a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva.
Olyan cég kezdett bele tévék árusításába Magyarországon, amely egyrészt irgalmatlanul stabil háttérrel bír, viszont eddig csak a telefonos szektorban vitézkedett. Megnéztük az első, itthon is piacra dobott Realme televíziót, illetve hogy mi várható ettől a vállalattól ebben a rém kompetitív iparágban. Az egyébként is forrongó tévés szegmenst felpez
Akkor kell elgondolkodnunk, hogy megváltoztatjuk-e az inflációkövető PMÁP feltételeit, amikor a fix kamatozású állampapírok aránya az államadósságon belül közel kerül a minimális 70 százalékos szinthez. Ez azonban szeptember előtt nem időszerű – nyilatkozta a Növekedésnek Kurali Zoltán. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója rámutatott, az
A héten ismét kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank, ahol a várakozások szerint a Fed ismét - sorozatban másodszor - 50 bázisponttal emeli meg az irányadó kamatot. A jegybanki esemény két további fontos érdekességet tartogat: egyrészt a jegybank közzéteszi GDP és inflációs előrejelzését, másrészt a megemelkedett májusi infláció miatt a jegyban
Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója, valamint a baloldali összefogás (NUPES) holtversenyben végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos Sopra Steria közvélemény-kutató intézet becslésen alapuló exit poll eredmény
A vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, mégis meleg, váltakozó időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére. Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző
A hagyományos és a kripto piacok is eséssel reagáltak az amerikai inflációs adatok péntek délutáni közzétételére. A bitcoin árfolyama 25 000 dollárig zuhant, ahol a cikk írásának a pillanatában még tartotta a Terra májusi összeomlásakor kialakított mélypontját. A vártnál rosszabb inflációs számok néhány nappal a jegybank erre a hétre tervezett ülés
A balatoni szezon még várat magára (a kép most szombaton készült), az viszont már most látszik, hogy itthon is jócskán megdrágul a nyaralás. A külföldre utazók közben elborzadva figyelhetik a forint gyengülését. Az idén alighanem minden korábbinál alaposabb kalkulációnak kell megelőznie meg a pihenést.
Sokkal többet költöttek az első negyedévben a bankkártyázó K&H-sok, mint egy évvel korábban: 40 százalékkal, közel 345 milliárd forintra nőtt a hozzájuk köthető forgalom. A 60 év felettiek is kivették részüket a kártyaboomból a szóban forgó időszakban: 38 százalékkal, több mint 48 milliárd forintért vásároltak bankkártyával. Az idősebbek márciusban
A francia búza termésének állapota hatodik egymást követő hete romlott a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal adatai szerint, de a legutóbbi héten tapasztalt kisebb csökkenés azt sugallja, hogy az eső és a hidegebb hőmérséklet fékezheti a tavaszi aszályt.
A modern gazdaságban a digitális technológiák alkalmazása a versenyképesség kulcsa, Magyarország gazdasági növekedésének egyik sarokköve – csodálkoztak rá a már-már közhelyszerű tényre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kiváló szakértői. Az Európai Bizottság 2016-ban alkotta meg az európai ipar digitalizálására irányuló kezdeményezését, amelyhez csatlako
A gépek és rendszerek egyre többet kommunikálnak egymással, és a hálózatok az adatfolyamok fő ütőereként funkcionálnak. A digitalizálás sikere ezért csak nagy teljesítményű és megbízható hálózati technológiával lehetséges. A switchek központi feladatokat látnak el a hálózatokban: Intelligens komponensekként a bejövő adatokat beolvassák és továbbítj
A rózsák szép, de „hisztis” növények, elég magasak az elvárásaik a gondozásukkal kapcsolatban, emellett növényvédelmi szempontból sem a legegyszerűbb a kedvükben járni. Néhány dolgot betartva azonban nem marad el a siker, és a dús virágzás…
Szombaton este még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megjavítható-e Kiss Norbi versenykamionja. Azok után, hogy a Révész Racing pilótája megnyerte az első versenyt, a második rémálomszerű volt. A rajt utáni első kanyart követően többen is nekimentek, a versenygép pedig csúnyán megsérült. A baleset során futóművek tönkrementek, a kabinon pedig ha
A hét elején igazi nyári hőmérsékletre számíthatunk. Hétfőn előfordulhatnak helyenként záporok zivatarok, de kedden már otthon hagyhatjuk az esernyőinket.
Ebben az évben már nem nyúl a kormány a katához, de ha januártól változtatnak is a szabályokon, a “kisegzisztenciáknak”, fodrászoknak, kozmetikusoknak és más valóban egyéni vállalkozók számára biztosítják ezen adózási formát - derült ki a pénzügyminiszter nyilatkozatából.
A Masterbuilt egy faszenes grill és füstölő, ami digitális vezérlésével tűpontos, ráadásul nagy mennyiségű étel sütésére és faszén tárolására képes. Izgalmas felépítése miatt kezdők és szakavatott grillezők számára is sok örömet tartogat!
Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Leányfalu és Szentendre között, a 31-es főúton Maglódtól, valamint az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába. Az M1-es autópály
Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől – írja a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva.
Átadták az idei Magyar Mozgókép Díjakat a Magyar Mozgókép Fesztivál zárógáláján Veszprémben vasárnap. A legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a Külön falka kapta, a legtöbb díjat - öt elismerést - Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása nyerte el.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Josef Newgarden ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott Road Americában azután, hogy tavaly két körrel a vége előtt bukta el első helyét. A pole-ból induló Alexander Rossi jól kapta el a rajtot, de a boxban elveszítette vezető pozícióját Josef Newgardennel szemben, és ezt már nem is engedte ki a kezéből a verseny végéig. Még úgy sem sikerült kimozg
A spanyol labdarúgó-válogatott a papírformát érvényesítve 2-0-ra legyőzte a vendég cseh együttest a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában, az A divízió 2. csoportjában.