Érdekes módját választotta új modellje reklámozásának az Alfa Romeo. Az olasz autógyártó Forma–1-es csapata versenygépein hirdeti a Tonale nevű hibrid SUV-ja piaci bevezetését, ezért a hétvégi Azeri Nagydíjra nemzeti színekbe, zöld-fehér-pirosba öltöztette két kocsiját.
Esztétikailag a közönség jó vízilabdát fog látni, az eredmény, ami nagyon fontos, hogy mindig azt írják ki az eredményjelzőre, hogy mi nyertünk – mondta a budapesti vb-re készülő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. a 20. század egyik legjelentősebb alkotójának verseiből és prózaműveiből készített egyedi válogatáskötetet. A szervezők a tízezer példányban megjelenő mű exkluzív kiadásával ajándékozzák meg a középiskolásokat és az egyetemistákat.
Az önkormányzati cégek az elmúlt másfél évben nem emelhettek árat, hiszen a koronavírusra hivatkozva egy rendelet tiltotta őket ettől. Június 1-el viszont ez hatályát vesztette, így a legtöbb magyar fürdő azonnal élt a jogával, és átlagosan 1000 forinttal megemelte a belépőjegyei árát. Akár 20-25 százalékkal is drágulhat idén nyáron a strandolás or
Biztonságtudomány, mesterséges intelligencia, autonóm rendszerek, karbonsemleges megoldások, valamint a nemzetközi pályázati partnerségek és kutatási együttműködések elősegítése a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ Innovációs Napjának.
Az időskori makuladegeneráció (macula degeneratio) az éleslátásért felelős sárgafolt sorvadásos betegsége, mely típusosan 50 éves kor felett jelentkezik. Vezető vaksági ok, a vakok 22-25 százaléka emiatt veszíti el látását.
Az OMV pénteken közölte, hogy új ellátórendszert vezet be, hogy pótolja a keletkezett hiányt, miután a schwechati finomítójában a múlt héten bekövetkezett balesetet során megrongálódott a finomító desztilláló egysége.
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal. A NATO keleti szárnyának megerősítését szorgalmazzák a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok.
91 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 46 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, jogtalan elsajátítás vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság egy férfit, aki az általa elkö
Pozitívan bírálta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Genertel pályázatát, így ez a társaság is kínálhat már minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást (MFO). A jelenleg már kilenc biztosító által kínált termékek 516 milliárd forintnyi ingó és ingatlanvagyont védenek.
A hétvégén rendezik a rally Európa-bajnokság negyedik futamát, a Lengyel Rallyt, amelyen három magyar versenyzőnek, Herczig Norbertnek, Csomós Mixinek és László Martinnak szurkolhatunk péntek estétől vasárnap délutánig. Szintén a hétvégén kerül megrendezésre a Rally3-as bajnokság harmadik futama, a Watz Rally, a klasszikus Bajna és Lábatlan közti g
A prológ mellett két speciálszakaszt teljesítettek a tereprallysok a Baja Satu Mare első napján. Abszolútban Gyirmóti Péter és Horváth Míra vezet egy T4 kategóriás Can-Am Maverick XRC-vel, az autósok közt pedig Csucsu és Mesterházi Márk áll az élen a Toyota Hiluxszal. A T4-es mezőny menői között a pénteken nagy volt küzdelem, de hiába jött délutánr
Meghirdetésre kerül a nyári diákmunka program, amelynek összköltsége idén 2 milliárd forint. A támogatás célcsoportjába a 16–25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok tartoznak – ismertette honlapján a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ).
Csaknem 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) értesítette a Genertel Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A kilenc hazai biztosító által kínált MFO termékek immár bő ötszáz milliárd forintnyi lakásvagyont védenek – tette közzé honlapján az MNB.
Tisztán elektromos meghajtású, csuklós Mercedes-Benz eCitaro G áll ideiglenesen forgalomba a gyáli körjáratokon – közölte a Volánbusz pénteken az MTI-vel.
Egyre kevésbé tudja megőrizni piacvezetői státuszát a Neflix, amely 2022 első negyedévében majd' 200 ezer előfizetőt veszített. A fő ok, hogy – iparági szakértők szerint – a streamingszolgáltató saját gyártású, kis költségvetésű filmjei egyre igénytelenebbek, egyre kevesebb az igazi gyöngyszem.
A jód biztosítja a megfelelő szellemi fejlődést, szabályozza az anyagcserét és karban tartja a pajzsmirigy működését. Mégis keveset tudunk róla és keveset is fogyasztunk belőle. A jód szerepéről Prof. dr. Balázs Csaba, endokrinológus adott felvilágosítást.
A verőerek valamelyikén kialakuló tágulatot aneurizmának (orvosi nyelven aneurysmának) nevezik. Ilyen elváltozás leggyakrabban az aortának nevezett nagy verőér hasi vagy mellkasi szakaszán jön létre, de ritkábban kialakul a comb verőerében, a térdhajlatban futó érben, esetleg a nyaki erekben vagy a szívet ellátó koszorúerekben, valamint az agyi ere
Sikeresen elindult a tágabb közép-európai (Core) régió villamosenergia-piacainak összekapcsolása, ami hozzájárul a határkeresztező kereskedési lehetőségek bővüléséhez, a regionális árak kiegyenlítődéséhez és az ellátásbiztonság erősítéséhez - emelte ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) nemzetközi kapcsolatokért
Meghaladta a 260 milliárd forintot az otthonfelújítási támogatás összege a Magyar Államkincstár adatai szerint - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült posztban pénteken.
Elizabeth Smith vagyok, divatblogger és pr-marketing menedzser. A divat régóta részét képezi a mindennapjaimnak. Akik régóta követnek, tudják, hogy nagyon szeretem az egyedi és nőies öltözködést. Ezt nem csak az oldalaimon, hanem a való életben is képviselem. A hétköznapok során szeretek színes és mintás darabokban járni. Szerintem az öltözködés ön
Ismét élvezhetjük nyáron a természetet és a napsütést, valamint a meleg vizű karintiai fürdőtavak varázsát. Kirándulhatunk az alpesi legelők és hegycsúcsok között, kerékpározhatunk a csodálatos tájakon, megismerhetjük a történelmi városok látnivalóit. A nap kellemes lezárásaként pedig terített asztal mellett élvezhetjük az Alpok–Adriai konyh
2022. június 8-án (június 9-ei szállítási nappal) sikeresen elindult a tágabb közép-európai (Core) régió villamosenergia-piacainak egységes másnapi időtávú, áramlásalapú kapacitásszámítás melletti piac-összekapcsolása (Flow-Based Market Coupling – FBMC)*.
Klímaváltozás, fenntarthatóság, Esg – ezek jegyében zajlott az Mfb Csoporthoz tartozó Hiventures által ötödik alkalommal megrendezett Regional Startup and Innovation Day. A régió legnagyobb startup networking eseményén iparági és klímaszakértők adtak elő, kihirdették a Get In The Ring! nemzetközi pitchpárbaj győztesét, valamint – az immár hagyomány
Néhány egyszerű változtatással megoldható, hogy a grillezéssel készített ételek kevesebb olyan anyagot tartalmazzanak, amelyekről már kiderült, hogy növelik a rák kialakulásának kockázatát.
A cukorbetegek különféle csont- és ízületi rendellenességek fokozott kockázatának vannak kitéve. Ismerjük meg a különféle csont- és ízületi rendellenességeket, beleértve a tüneteket és a kezelési lehetőségeket.
Kaán Károly-emlékérmes erdőmérnök, kiváló erdészeti növényvédelmi szakmérnök, szerető édesapa és nagypapa, melegszívű barát, tanító, akire mindig számíthatnak a kollégái és a családja.