A közlemény szerint az elmúlt évek tendenciái folytatódnak, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre többen használják a kerékpárjukat már a hétköznapokon is. A környezetterhelés, illetve a közúthálózat terheltségének csökkentésére szolgáló kerékpár- és gyalogoshálózat mérése segítheti a későbbi fejlesztések előkészítését, az egészséges életmód és
Beszakadt az útburkolat egy személygépkocsi alatt Budapest II. kerületében, a Fazekas utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amely akadályozza a forgalmat. Az egységek kiemelik a járművet.
Egy ország vagy szuverén, vagy gyarmat, köztes megoldás nincs - jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön Moszkvában, fiatal vállalkozókkal megtartott találkozóján. Kijelentette: "több emberre van szükségünk, akiknek egészségesnek kell lenniük".
Az immár hagyományos kapustábor megszervezése mellett nagy fába vágta a fejszéjét a Fülöp Márton Alapítvány: a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásával futballtörténeti vetélkedőt szervez középiskolásoknak.
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Nagyfüged közelében - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtök délután az MTI-vel. Lázár Levente elmondta: az autópálya 87-es kilométerénél egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött. A gépkocsi vezetője és a járművel húzott, a balesetben felborult ló
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint május végére átlépte a 6,6 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért folyamodtak.
Hogyan működik a hazai Aurus márka összeszerelő központja az Oroszország elleni szankciók körülményei között? A hivatalos közlések szerint zavartalanul. Ellentétben az orosz autóipar egyéb szegmenseivel, melyek keserves hónapokat élnek át az alkatrészhiány és a megszorítások miatt. Míg az egyéb márkák gyárai sorra állnak le, illetve függesztik fel
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek célja, hogy közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, szakmai céljok érdekében mozgósítsák tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket - közölték az aláírók csütörtökön közös közleményben.
Ukrajnának biztosítékok kellenek, hogy nem támadják meg a gabonaexportőr kikötőit – utalt Mario Draghi olasz miniszterelnök a városokat védő tengeri aknazárra. Az Ukrajnára támadt Oroszország szerint az aknák felszedése nyomán beindulhatna a hajóforgalom.
Mindkét ID. Buzz bemutatójármű látható volt a vörös szőnyegen az „Obi-Wan Kenobi” című sorozat premierjén. Meglepetésként érkeztek a rajongói rendezvényre, ahol a Volkswagen márkanagykövete és a sorozat sztárja, Ewan McGregor is jelen volt - írja a márka közleménye. A Volkswagen és a Lucasfilm tervezőinek első közös munkája A tervezők speciális rag
Az autógyártók több mint egy évszázadot töltöttek a benzin- és dízelmotorok finomhangolásával, gyárakat és kutatóközpontok hálózatát hozták létre az üzemanyagok fejlesztésére és gyártására, ahogy az elmúlt évtizedben ugyanazt teszik a szintetikus üzemanyagok esetében. Ezek a gyártók jelenleg aggasztó kilátással szembesültek: az elektromos autókra v
Magyarország 3 milliárd dollár értékben 7 és 12 éves lejáratú, 750 millió euró értékben pedig 9 éves lejáratú devizakötvényt bocsátott ki a nemzetközi piacon 2022. június 8-án - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
A tíz éve indult miskolci duális képzési együttműködés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a magyarországi Bosch csoport két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
A vulva (szeméremtest) jó- és rosszindulatú daganatai szerencsére egyaránt ritkán fordulnak elő. A jóindulatú elváltozások (lipoma, fibroma, hemangioma) eltávolítása azért fontos, mert mikroszkópos szövettani vizsgálattal lehet csak bizonyítani azt, hogy a daganat nem rosszindulatú.
A világ legnagyobb elhízással kapcsolatos vizsgálatát az USA-ban végezték. Dallas városában véletlenszerűen válogattak be önkénteseket, és 2971 embernél végeztek labor-, teljes kardiológiai és a legmodernebb képalkotó vizsgálatokat.
A járvány visszahúzódása és a magas átoltottság miatt június végétől már csak péntekenként lesz oltási nap a kórházi oltópontokon, de az oltás továbbra is kérhető a háziorvostól, a házi gyermekorvostól - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Tegnap megtörtént a kibocsátás. 4,5 milliárd eurónyi érték helyett 3,5 milliárdnyi kötvényt sikerült kibocsátani, s azokat sem túl kedvező feltételekkel - értékeltek az Erste elemzői.
Fehér Balázs legújabb száma és videóklipje az RTL Klubon debütált, most viszont itt is meghallgathatod. Az énekes úgy tűnik, tényleg új időszakot indított a karrierjében és az életében is.
Hosszú hetek óta keresték leendő otthonukat, de most végre úgy tűnik, Jennifer Lopez és Ben Affleck megtalálta a szerelmi fészkét. Mesebeli villát vesznek maguknak.
Idén is kifizetik a minimálnyugdíjjal egyenlő, vagyis 115 300 forintnak megfelelő összegű 14. havi nyugdíjat Lengyelországban, az erről szóló törvényt csütörtökön jóváhagyta a szenátus. De miből van erre pénz Lengyelországban? Hogyan oldják meg és kivel fizettetik meg ennek az "árát"? Mutatjuk a megoldást, és ezzel véletlenül sem akarunk tippeket
1950-ben még villamos energiát, az 1960-as években pedig még földgázt exportált Magyarország, ugyanakkor szénből és kőolajból már akkor is jelentős behozatalra szorult. Az import arányának felfutását a 20. század második fele hozta el, de a magyar energiafüggőség csak a pandémia előtt, 2019-ben érte el eddigi csúcsát, mielőtt hatalmasat esett volna
Jelenleg többnyire abban a szerencsés helyzetben vannak az álláskeresők, hogy válogathatnak az állásajánlatok között. A munkáltatók így hangzatos hirdetésekkel, különleges ajánlatokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet. A Hr-marketing “álarca” mögött azonban nem mindig az rejlik, amit láttatni szeretnének. Összegyűjtöttünk néhány olyan dolgot,
Talán már mindenki fejében megfordult a fodrászszékben ücsörögve, amikor a füle mögött csattog az olló: „jaj, csak bele ne vágjon a mester a cimpámba”. A fájdalmas esemény most egy elegáns budai szalonban bekövetkezett.
A közelmúltban tartott IV. Országos Szőlész-Borász Konferencia Borászati szekciójában a bor kezelésével kapcsolatos gyakorlati előadások hangzottak el. Újdonságnak számítanak az ioncserélő gyanták, s a borkő stabilizásálása is folyamatosan foglalkoztatják a szakembereket.
Fákat döntött ki a szél, ingatlanokat öntött el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső csütörtökön Budapesten és több megyében, Nagymaros és Zebegény között csaknem egy kilométer hosszan beomlott a domboldal. A tűzoltók a fővárosban és környékén, valamint Pest, Baranya és Tolna megyében is sok riasztást kaptak.
Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a négynapos munkarend megvalósíthatóságát vizsgálva – közölte a vállalat. Tesztjelleggel július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek – négynapos munkarendre áll át a vállalatnál. A csapattagok változatlan alap