Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy kislányt, akit kedden egy óvodásokat szállító buszban felejtettek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán. Erről a szoljon.hu írt először. A négy éves gyerek hosszú órákon át lehetett az időközben felforrósodott buszban. A Blikk információi szerint reggel 8-kor zárták rá a buszt, és csak délután 3
Amerika egyik legöntörvényűbb rendezőjével kedvenc témájáról, a Kennedy-merényletről beszélgettünk, de szóba került Vlagyimir Putyin, a kokain, Al Pacino, a CIA, Conan, a barbár és Snowden is. Az ukrajnai háborúról is megvan a véleménye, de mint mondja: Magyarország is érintett, inkább ne menjünk bele!
Egy Magyarország felől érkező, azonosítatlan kisrepülőgép haladt át szerda este Románia légterének nyugati részén, elfogására az amerikai légierő két vadászgépét riasztották – közölte a román védelmi minisztérium.
Májusban a fogyasztói árak 10,7 százalékkal emelkedtek, amire szinte senki sem számított. A KSH frissen közzétett adatai szerint az élelmiszerek ára az előző év azonos hónapjához képest 18,6 százalékkal nőtt.
2030-ra el kell érni legalább az 50 százalékos arányt a készpénzes és elektronikus tranzakciók között. Ehhez éves szinten 2 százalékpont feletti javulás szükséges – hangzott el az MNB sajtótájékoztatóján. A jövőben a fejlődés új motorja az azonnali fizetés lesz. Ezenkívül az innovatív megoldások – például mobiltárcák - térhódítása várható az elektr
Míg a tetoválás örökké tart, a szerelem idővel véget érhet. Erről azonban még a sztárvilágban is sokan megfeledkeznek, és olykor meggondolatlan lépésekre szánják el magukat.
Egy hónapon át menetelt akár mínusz huszonöt fokban is Rakonczay Gábor és Vámos Nóra. Ezzel nem csak szerelmüket, de hatalmas kitartásukat is bizonyították egy világ előtt. A páros talán a jegesmedvétől félt a leginkább, a vadállatok távoltartására egy puskát is vettek a helyi élelmiszerboltban.
Mindössze két nappal munkába állása után zaklatás gyanúja miatt elbocsájtottak egy énektanárt az egyik budapesti általános iskolából. A Blikk írta meg először, hogy a férfi egy felső tagozatos kislánynak küldhetett bizalmas üzeneteket, ami miatt feljelentették. Kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A tankerület azt írta Hírad
Elveszett egy királypiton a 7. kerületben. A tulajdonosok az hüllő fotóival kiplakátolták társasházuk belső udvarát. Erről az rtl.hu adott hírt először. Az egy méter hosszú állat május végén szökhetett el a nyitott ablakon keresztül, azóta nem találják. A szomszédok közül van, aki fél, mást nem zavar a helyzet. A királypiton nem mérgeskígyó, az emb
A 2023-as költségvetési tervezetben jelentősen nő a lakástámogatásokra szánt összeg. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények jövőre is elérhetőek lesznek - derül ki az ingatlan.com összefoglalójából.
Az iparosodott országok szervezete (OECD) az ukrajnai háború miatt jelentősen rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését; szerdán a honlapján publikált jelentésében a korábban jelzett 4,5 százalék helyett 3,0 százalékos növekedést vár az idén, és 3,2 százalék helyett 2,8 százalékost jövőre.
Minden várakozást felülmúlt és 22 éves rekordot döntött: 10,7 százalék volt májusban az éves infláció. A KSH friss adatai szerint az elmúlt egy évben jóval az átlag felett drágultak az élelmiszerek, főleg a margarin, a kenyér, a sajt és a baromfihús. Az MSZP a drágulást egyebek közt az alapvető élelmiszerek áfájának eltörlésével ellensúlyozná. A Fi
Tiniként alig nyomott 30 kilót, de ma már ennek a többszörösét is kinyomja Csonka Eszter, aki súlyemeléssel győzte le az anorexiát. Csonka Eszter életét egyetlen, az alakjára tett megjegyzés változtatta meg örökre, amit tizenévesen egy középkorú férfitól kapott. Eszterről már egy önéletrajzi ihletésű film is készült Szelíd címmel, ami a testépítők
Összegyűlt a pénz annak a 17 éves tornanádaskai fiúnak a temetésére, aki társával együtt a Balatonba fulladt a hétvégén. Édesanyja kedden nyilatkozott híradónknak arról, hogy a család olyan szegénységben él, hogy a temetésre nincs pénze. Riportunkat megosztotta egy jótékonysági szervezet, és gyűjtést kezdeményeztek. Fél nap alatt több mint félmilli
Az Anthurium wendlingeri a Fűvészkert egyik ékköve volt, egészen addig, ameddig hétfőn egy ismeretlen el nem lopta. A szakértők szerint pótolhatatlan a veszteség. Az ellopott, több mint 20 éves példány értéke legalább félmillió forint.
Ma reggel több fontos adatot is közzétett a KSH. 2022. májusban a fogyasztói árak átlagosan 10,7%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - írja Nagy János, makrogazdasági elemző.
A kormány azt ígérte, hogy jövőre 500 milliárd forintot spórol a minisztériumokon, de a költségvetés tervezete szerint majdnem 1600 milliárddal többe kerülnének, mint idén. Kétmilliárd forinttal többe fog kerülni a Köztársasági Elnöki Hivatal is, és a sporton se takarékoskodnak. A kormány érdemben nem válaszolt a kérdéseinkre.
Liptai Claudia és férje először járt együtt Londonban a hosszú hétvégén. A pár nem véletlenül érkezett II. Erzsébet koronázási évfordulójára. Hogyan látták ők a négy napon át tartó ünnepségeket, kiért és miért rajong Claudia? A sztárom a párom című film emblematikus könyvesboltjánál is jártak, és egy világhírű show forgatásán is részt vettek.
Az úthibákat kerülgette a kamionsofőrsofőr - ez okozhatta az egy évvel ezelőtti tömegszerencsétlenséget a 4-es főúton Szolnoknál. Négyen haltak meg, amikor kisbuszuk frontálisan ütközött a kamionnal. A balesetet okozó sofőr gyorsabban ment a megengedettnél, és kátyúkat is kerülgetett. Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség rács mögé küldené.
Az Eurostat ma közzétett adatai azt mutatják, hogy a magyar gazdaság növekedése az egyik leggyorsabb az Európai Unióban - írta Varga Mihály a Facebook-posztjában.
Az infláció 20 éve nem volt ilyen nagy, és Magyarországon jelenleg az európai fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges egyetlen feltétel sem teljesül. Az európai közös valuta januárban lett 20 éves, világszerte 343 millió ember használja, szakértők szerint mégsem valószínű, hogy a kérdés 2030-ig egyáltalán terítékre kerül hazánkban.
Szenvedélyes beszédben követelt az Oscar-díjas színész, Matthew McConaughey fegyvertartási reformot a Fehér Házban, miután beszélt az amerikai elnökkel is. A sztár abban a texasi városban született, ahol két hete 19 gyereket és két tanárt ölt meg egy ámokfutó. Szerinte a tragédia után most lehetőség van a politikai kompromisszumra, és az amerikaiak
Búcsúzik, de nem a televíziós szerepléstől, csak a celebléttől Pintér Tenya, aki – ahogy kellő öniróniával fogalmaz – ezentúl Pintér Tiborként szeretne majd inkább képernyőre kerülni. A Fókusznak sikerült elérnie a Nemzeti Lovas Színház igazgatóját.
Négy év börtönre ítélték azt a férfit, aki a vád szerint 2020 nyarán úgy megvert egy fogyatékos embert Ópályiban, hogy az később belehalt sérüléseibe. A 22 éves fiatal azért támadhatott rá az 51 éves férfira, mert az nem adott neki cigarettát. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Szalay Ferenc szolnoki polgármester a helyzetről beszámoló sajtót bírálta, de a kismamák szerint a nem kormánypárti médiumok a valós állapotokat mutatták be.
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta a 2021-es évet a nagyvállalati digitális ügyfélkiszolgálás terén meghatározó pozíciójú, magyar tulajdonú FaceKom. Az elmúlt három évben startupból középvállalattá váló IT szolgáltató digitális ügyfélazonosítást, elektronikus aláírást és kapcsolódó digitális ügyfélkiszolgálást biztosító megoldásokat nyújt a pé
Westernfilmbe illó autópályás üldözést rögzített az amerikai Oklahomában egy helyi tévécsatorna helikopteres stábja: a hajsza résztvevői egy szökevény tehén és a nyomában vágtató lovascowboyok voltak. Hosszas és fordulatos kergetőzés után végül a vadnyugati hagyományokhoz híven lasszóval fogták be az elkóborolt jószágot.
Szeretlek. Az egyik ember számára a világ egyik legszebb és legfontosabb szava, mások elcsépeltnek tartják, és sosem mondogatják. Van, aki bármikor és kis túlzással bárkinek könnyedén dobálja, mások szinte sosem ejtik ki a bűvös kilenc betűt. A Fókusz celebpárokat kérdezett arról, ők hogy állnak a szeretlekhez.
Akár élete végéig börtönbe kerülhet az a 74 éves asszony, aki az ügyészég szerint tavaly nyáron felmosónyéllel és bottal verte agyon jórészt ágyhoz kötött 81 éves férjét a Vas megyei Náraiban. Most emeltek vádat az idős asszony ellen, aki a környékbeliek szerint korábban is rendszeresen veszekedett a férjével, néha ütötte is.
A jegybank által diktált feltételeknek köszönhetően a ma infláció alatti lakáshitel kamatokat élvező ügyfelek a későbbiekben a pénzromlás csendesülésével könnyen és olcsón tudják majd hitelüket kisebb kamatozásúra cserélni. Két százalékos hitelkamat csökkentés mellett egy 20 éves 20 milliós hitel eredeti hitelterhe 2024-es hitelcsere esetén 11 száz
Egy 13 évvel ezelőtti ügyben emeltek most vádat. A vádirat szerint egy csongrádi férfi megölte egy barátját 2009-ben, majd egy másik ismerősével a Tisza árterében elásta. A gyilkossággal két éve gyanúsították meg, miután egy másik ügy miatt börtönben lévő ismerőse beszélni kezdett.
Hogyan hat a MOL-ra az új ágazati különadó, az üzemanyagárstop, az orosz-ukrán háború és mekkora költséggel járna a finomítók átállítása egy szélesebb körű orosz olajembargó során? Milyen szinteken mozoghat a kőolaj világpiaci árfolyama, melyek a MOL szempontjából a legfontosabb kockázatok és mi a részvények fair értéke? Többek között erről kérdezt
Videón az ámokfutó. Pár perc alatt három embert vert meg az Örs vezér téri metróvégállomásnál egy férfi május végén. Egyik áldozatának szilánkosra törte az orrát. Tettét azzal indokolta, hogy korábban felbosszantották. A bíróság gyorsított eljárásban másfél év börtönre ítélete, nem jogerősen.
Májusban 3,2 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az áprilisi 3,3 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában. Tavaly májusban a munkanélküliségi mutató 3,9 százalék volt.