A közelmúltban Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója megosztotta gondolatait a kriptovalutákkal összefüggésben. Habár az IMF rendszeresen nekimegy
Biztató fordulat a rákgyógyításban: egy új gyógyszer klinikai kísérletei során a leggyakrabban előforduló, legveszélyesebb daganatos betegség, a vastagbélrák gyógyítása 100 százalékos eredménnyel járt.
Nem nehéz Jos Verstappennek címzett üzenetként felfogni Christian Horner Bloombergnek adott nyilatkozatának egy részét, amivel a Red Bull csapatfőnöke világossá tette, hogy nem fogják indokolatlanul Max Verstappent favorizálni. A Sergio Pérez győzelmével végződő Monacói Nagydíj után Max Verstappen apja nyíltan kritizálta a Red Bullt, amiért nem a f
A klímaválság kellős közepén vagyunk, a zöld átállást minél hamarabb be kell vezetni, ezt a folyamatot az ukrajnai háború fel fogja gyorsítani - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
A hozzászólók többsége Kövér Lászlóra akadt ki, amiért még nem adott lehetőséget a képviselőnek az eskütételre. Volt, aki viszont felháborodott: „Tegye le az esküt és járjon be dolgozni! A kunyerálás helyett.”
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) az intézmény hulladékgyűjtési rendszerének teljes átszervezésével és új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz. A körforgásos gazdaságra fókuszáló, egymilliárd forintos támogatással induló projekt során megvalósuló biohulladék-gyűjtési és -
Soha nem volt még az inflációhoz mérten olyan alacsony szinten, 3,83 százalékon a személyi kölcsönök átlagos kamatfelára, mint 2022. áprilisában. Ráadásul a money.hu adatai szerint a nettó átlagkeresettel rendelkező ügyfelek még ma is szép számmal találnak egyszámjegyű kamatozású hitelajánlatot a bankoknál, vagyis immár nem csak jelzálog, de személ
Szigorú szabályok mellett Japán két év koronavírus miatti bezártság után újra megnyitja határait a külföldi turisták előtt - jelentette a Japán Turisztikai Ügynökség.
A hazai informatikai, azon belül is gazdaságinformatikus és az informatikai vezetői utánpótlás fejlesztése, illetve a szakma és tudományterület elismertségének növelése és népszerűsítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (MVISZ) - adta hírül a Corvinus Egy
A külügyminiszter tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány közreműködésével elérte a kétezertonnát a Magyarországról Ukrajnába szállított humanitárius adományok mennyisége.
Aki tíz évvel ezelőtt egyik európai városból a másikba repült, az sokkal alacsonyabb magasságból is láthatta a kontinenst. Mert az elmúlt években tovább emelkedett az a magasság, amelyre a repülőgépek felkapaszkodnak Európában. Elmagyarázzuk, mi van mögötte – írja a német honlap. A német portál cikke. Képernyőfotó Amint a biztonsági öv táblái kial
A Ferencváros a harmadik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A csapat korábban megnyerte a magyar bajnokságot és a kupát. Varga Zsolt vezetőedző sikeresnek nevezte a szezont.
A hétvégén megjelent kormányrendelet alapján olyan cégekre is kivetik a különadót, melyeknek az erőműve idén vagy jövőre kerül ki a KÁT, Metár rendszerből, vagy amelyek idén vagy jövőre kerülnének be a támogatott rendszerbe, de nem élnek a lehetőséggel (a korábban elnyert támogatott rendszerben való értékesítéssel).
A Target kedden figyelmeztette a befektetőket, hogy a társaság profitja rövidtávon vissza fog esni, mivel a nem kívánt termékek árát lecsökkenti, a megrendeléseket törli, és agresszív lépéseket tesz a felesleges készletektől való megszabadulás érdekében.
Az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint Törökország távolodik az uniós értékektől és normáktól, az utóbbi két évben az ország következetesen az uniós csatlakozási folyamatban tett kötelezettség-vállalásaival ellentétesen cselekszik.
A rendőrségre június 7-én 15 órakor bejelentés érkezett arról, hogy az M15-ös autóút Pozsony felé vezető oldalán a 14-es kilométerszelvényben egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött, elsődleges információk szerint a személygépjármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesettel érintett járművek
A Netflix óriási harcban áll a Forma-1 amerikai közvetítési jogainak megszerzéséért. Az óriási streamingplatformon fut a népszerű Drive to Survive című sorozat, amely a kulisszák mögé enged bepillantást a rajongók számára, szezonról szezonra. Most szeretnék a sportág közvetítését is a következő szintre emelni, és 2023-ban egy új előfizetési modell
A kormánydöntés megszületett, Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos pedig közösségi oldalán már rögtön ki is posztolta : a magyar nyugdíjasok 2022 júliusától 3,9 százalékkal magasabb nyugdíjat kapnak, emellett egy összegben fog érkezni a nyugdíjkorrekció az első fél évre visszamenőleg.
Megúszta a bizalmi szavazást saját pártjában Boris Johnson brit kormányfő. Őt és híveit azonban megdöbbentette, hogy közel 40 százalék szavazott ellene. A brit konzervatívokat korábban Európa-kérdése osztotta meg, most úgy tűnik, a miniszterelnök.
Ritkán tárgyalt, ám ettől nem kevésbé fontos szegmense a jelenlegi romló gazdasági környezetnek a mentális egészség kérdése. Pedig sokkal jobban hat az agyunkra, a mentális állapotunkra az, hogy mennyit ér a jövedelmünk a folyamatosan száguldó árakhoz képest. Nagy kérdés azonban, hogyan kezelhetjük a helyzetet, ha már úgy érezzük, hogy egyre kilátá
A többletnyereség megadóztatása további ellátási problémákat okozna Németországban, és még magasabb árakat az üzemanyagkúton - mondta Christian Lindner német pénzügyminiszter kedden.
A klímaválság kellős közepén vagyunk, a zöld átállást minél hamarabb be kell vezetni, jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos.
A kis Lilibetet eddig csak egy hivatalos családi képen láthattuk, most azonban a sussexiek kislányuk születésnapja alkalmából ismét elérkezettnek látták az időt, hogy büszkélkedjenek egyéves gyermekükkel.
A kétnapos prágai látogatáson résztvevő köztársasági elnök találkozott Milos Zeman cseh elnökkel, aki szerint „semmiképpen sem célunk az együttműködés gyengítése, szétverése.”
Szergej Korszakov, az ISS űrhajósa a Roszkozmosz Progressz MS-18 űrhajó dokkolásának pillanatában egy olyan fotót tweetelt, amely első látásra úgy néz ki, mintha egy potyautas pár kapaszkodna a hajó oldalába.
Az Audi és a Porsche nemrég jelentette be, hogy csatlakoznak a Forma-1 mezőnyéhez, azonban kérdéses, hogy lesz-e német pilóta, aki vezesse majd ezeket a modelleket?
A mérsékelten meleg idő a kertészeti növények betegségeinek és kártevőinek egyaránt kedvez. Kiemelendő talán mind közül, hogy jégverés után különös figyelmet igényelnek a sérült gyümölcsök, és az a friss hír, hogy rajzik a selyemfényű puszpángmoly.
Az Európai Parlament ezen a héten szavaz az európai károsanyag-kibocsátás következő évtizedben történő csökkentését célzó uniós éghajlat-változási szabályozásról. A javaslatokat többszörösen módosítják, és a legambiciózusabb tervek közül többnek is bizonytalan a sorsa.