2022. június 1. szerda

jún. 1
13:18
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Szögi Tibor (Márkamonitor)
Szögi Tibor, a Makita kereskedelmi vezetője 19 éve dolgozik a patinás japán gyártónál, amely több mint száz éve készít kerti gépeket, és a fenntarthatóság egyik zászlóvivője az iparágban.   A Makita stratégiájának egyik kiemelt célja a negatív környezeti hatások csökkentése; igyekeznek hozzájárulni a karbonsemleges társadalom kialakulásához. A kert
jún. 1
13:18
Moskát Anita: A novellák segítettek visszatérni a kiégés után (Könyves Magazin)
Hiába látjuk már a kizsákmányoló életmódunk következményeit, magunktól nem fogunk lemondani a privilégiumainkról, véli Moskát Anita, aki három évvel a Zsoldos Péter-díjat elnyert Irha és bőr (cikkünk itt) után új kötettel jelentkezik. A hazugság téziseibe a korábban már megjelent és új novellák mellé egy friss kisregény is belefért, a könyvet pedig
jún. 1
13:18
Zuzana Čaputová: Szlovákia Zuzana 2 önjáró lövegeket szállít Ukrajnának (Demokrata)
A Szlovák államfő felszólalásában Hitlerhez hasonlította Putyint.
jún. 1
13:18
Könyv jelent meg Szekeres Pál paralimpiai bajnokról „Nem az érmek megnyerése volt bravúr, hanem hogy visszatértem az életbe!” (Mandiner)
Nem akármilyen életút nem akármilyen könyvbemutatójára került sor a napokban. A kötet főszereplője a honi sportélet egyik legszínesebb alakja, az első sportember a világon, aki az épek, majd egy kis híján végzetes tragédia után a paralimpikonok között is ötkarikás érmet nyert.
jún. 1
13:18
Homolya Róbert távozik a Máv-Volán-csoport éléről (Autószektor)
Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés. A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a VOLÁNBUSZ MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, k
jún. 1
13:18
Az élelmiszergyártás is hozzájárult a gazdasági teljesítmény növekedéséhez (Magyar Mezőgazdaság)
A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2022 első negyedévében 8,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez mérten 2,1, az előző év azonos időszakához képest 8,0 százalékkal emelkedett.
jún. 1
13:20
Magyarországon van a majomhimlő - Újabb világjárvány is lehetséges? (Portfolio)
A szakértők egyelőre inkább úgy gondolják, hogy a majomhimlő nem okoz világjárványt. Ezt azonban még WHO-nál sem tudják biztosan, ugyanis nem világos, miért terjed most gyorsan a vírus, amit már csaknem kéttucat országban félezernél is több esetben erősítettek meg Európában és Észak-Amerikában május eleje óta. A fertőzöttek többsége homo- vagy bisz
jún. 1
13:24
A nap képe: sokkoló performansz Moszkvában Putyin háborúja ellen (Privátbankár)
Az orosz külügyminisztérium előtt tiltakoztak, a rendőrségen kötöttek ki.
jún. 1
13:24
Kútoszloprongálás, rendőrhívás és egyéb atrocitások: így működik a gyakorlatban a benzinrendelet (Blikk)
Még mindig hatóságilag szabályozott áron lehet vásárolni az üzemanyagot, azonban péntek óta már csak és kizárólag magyar rendszámmal. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke elmondta, hogy hogyan alakult az elmúlt pár napban az új rendszer szerint történő üzemanyagértékesítés.
jún. 1
13:24
Belendült a Mol és az OTP, 3 százalékos pluszban a BUX (Portfolio)
Beindult a déli órákban az emelkedés a magyar tőzsdén, nagyot mennek ma az OTP és a Mol papírjai.
jún. 1
13:24
Tovább emelkedett a termőföldek ára – szántó már alig van hektáronként 2 millió alatt (Agroinform)
Területenként és művelési áganként eltérő az áremelkedés a földpiacon.
jún. 1
13:24
Ahol a hőlégballon az úr: igazi bakancslistás élményt nyújt ez a török régió (Hamu és Gyémánt)
Kappadókia Törökország saját mesebeli királysága. Az eredetileg vulkánkitörés és erózió által formált területet a helyiek és a vallási menekültek évezredekkel ezelőtt földalatti kamrák, alagutak és városok lenyűgöző hálózatává alakították.
jún. 1
13:24
Szintet lép az influencer marketing (MMonline)
A világcégektől kezdve, egészen a kézműves vállalkozásokig szinte mindenki használja - vagy szeretné kipróbálni - az influencer marketinget. Ez egy kiváló módszer arra, hogy a márka a hitelességét, a közösségét és az eladási számait egyszerre növelje. Az influencerekben megbíznak a követőik, hiszen posztjaiknak köszönhetően olyanokká váltak, mint e
jún. 1
13:24
Távozik a MÁV vezérigazgatója (Mandiner)
Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés.
jún. 1
13:24
Joe Biden meggondolta magát: Amerika mégis küld Ukrajnának precíziós rakéta-sorozatvetőket (Nyugati Fény)
Rakétafegyverek szállításáról döntött az amerikai elnök.
jún. 1
13:26
Gát Ákos Bence: Újabb jelentős választás Franciaországban (Mandiner)
Emmanuel Macron elnök áprilisi újraválasztása után sem dőlhetett hátra.
jún. 1
13:30
Rég volt ilyen, csökkentek a feldolgozóipar új megrendelései az euróövezetben (Piac és Profit)
Májusban az elmúlt másfél év legkisebb mértékű növekedését mutatta az európai feldolgozóipar teljesítménye a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérésének végleges értékei alapján.
jún. 1
13:30
Kiderült, mennyit költött Márki-Zay Péter a kampányára (Infostart)
A hivatalos közlés csak egy egyéni választókerületében felhasznált pénzeket tartalmazza, a miniszterelnök-jelölti kampányának a költségét nem.
jún. 1
13:30
Igazságügyi szakértő: hibáztak a János Kórházban a törött combcsontú Petike ügyében – Semmi nem úgy van, ahogy az Nnk mondta? (Blikk)
A rendőrség által kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapításai ellentétesek a mindent rendben találó Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatának eredményével.
jún. 1
13:30
Letesztelték az oroszok hiperszonikus fegyverüket (ATV)
Az Admiral Gorskov fregatt lezárta a Cirkon hiperszonikus cirkálórakéta tesztciklusát, és megállapították, hogy az új fegyver felkészült – jelentette ki Alekszandr Moiszejev tengernagy, az északi flotta parancsnoka.
jún. 1
13:30
Poénnak indult, kirobbanó siker lett: kovászos uborkás fagyit készített a magyar cukrászmester (Femcafe)
Fazekas Ádám neve nem csenghet ismeretlenül a fagyirajongók előtt, hiszen ő álmodta meg a díjnyertes Pisztácia Gyümölcsét, de a zöldfűszeres fetafagyija is sokak szívébe lopta be magát. Most azonban olyan újdonsággal rukkolt elő, amin sokan meghökkennek - aztán mégis repetát kérnek belőle. Koviubi a tölcsérben?!
jún. 1
13:30
Egyértelmű kötelezettségszegés a magyar kettős benzinár, nem maradhat hosszú távon a horvát miniszterelnök szerint (SzMo)
Az Európai Bizottság és az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet is vizsgálja már az intézkedést.
jún. 1
13:30
Fontos információt tett közzé a BKK a bérleteseknek (Forbes)
Bérletesek, figyelem! Büntetést is kaphat az, aki mulaszt.
jún. 1
13:36
5 trükk a nyári ruhatár felfrissítéséhez (Blikk)
Elszíneződés, kellemetlen szagok, deformálódás ellen is van ötletünk
jún. 1
13:36
Gyász: elhunyt a magyar kosárlabdasport legendája (Blikk)
Az elmúlt néhány hétben méltósággal viselt súlyos betegség következtében ma reggel elhunyt a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakág felnőttegyüttesének vezetőedzője, Borisz Maljkovics.
jún. 1
13:36
Túl van a legjobb időkön a magyar gazdaság: pillanatokon belül érkezik a lassulás (Portfolio)
A magyar gazdaság bővülése az első negyedévben kiugró, 8,2 százalékos volt, ugyanakkor az eddigi dinamikus növekedési pálya az év további részében lassulni fog - így kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal szerdai részletes adatközlését.
jún. 1
13:36
Megtörtént a debreceni BMW-gyár alapkőtétele (autopro)
Szijjártó: a BMW-gyár építése az elmúlt tizenkét év sikeres gazdaságpolitikájának jelképe.
jún. 1
13:36
Deutsch Tamás: Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni (Demokrata)
A rezsicsökkentést megvédtük – írta szerdai sajtóközleményében Deutsch Tamás.
jún. 1
13:36
Elemző: Több lábon állt a gazdaság az év elején (Növekedés)
Közzétette a KSH ma reggel az első negyedéves GDP-re vonatkozó részletes becslését, ami nem változott az előzeteshez képest: a gazdaság éves szinten 8,2%-kal nőtt január-márciusban. Negyedéves alapon is impozáns mértékben, 2,1%-kal nőtt a bruttó hazai termék - írja Nagy János, makrogazdasági elemző.
jún. 1
13:42
Elkészült az új rekorder üveghíd (Infostart)
A Guinness-rekordok könyve hivatalosan is megerősítette, hogy az észak-vietnami Bach Long gyalogoshíd a világ leghosszabb üveghídja. A turisztikai attrakció 632 méter hosszú, és 150 méter magasan húzódik két hegy között.
jún. 1
13:42
Növekvő infláció: felértékelődik a juttatások szerepe 2022-ben (ProfitLine)
A hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből, amely szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme. A hazai piacon 29
jún. 1
13:42
Elég lesz egy rövid mosoly vagy kézmozdulat - a Mastercard a biometrikus fizetés új korszakát indítja el (Növekedés)
Nem kell többé a telefont vagy a pénztárcát keresni, amikor tele van a kezünk - elég lesz egy rövid mosoly vagy kézmozdulat. A Mastercard új biometrikus pénztárprogramja az arckép vagy ujjlenyomat segítségével gyorsítja fel a pénztárnál történő fizetést - írják a közleményükben.
jún. 1
13:48
Kilőtt az erdők és a fásított területek ára 2021-ben (Privátbankár)
A termőföld hektárjáért egyre több megyében kell közel 2 millió forintot fizetni - derül ki a Takarék Index friss jelentéséből.
jún. 1
13:48
Aki vért ad, egyszerre három emberen segít (Vital)
Aki vért ad, egyszerre három emberen segít
jún. 1
13:48
Távozik a Máv vezérigazgatója (Blikk)
2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium az MTI-vel szerdán közleményben.
jún. 1
13:48
Ismét bebizonyosodott, hogy jó befektetés a termőföld: tovább nőttek az árak (Portfolio)
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta kétmillió forintot. A szántók és a gyümölcsösök kivételével a többi művelési ágban gyorsult a hektáronként fizetendő összegek növekedése, az erdők és fásított terüle
jún. 1
13:48
Újabb részletek derültek ki a különadóról: ez alapján kell fizetniük a cégeknek (Pénzcentrum)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádiónak adott interjújában mondta el, hogy megemelik a tranzakciós illeték felső határát, így nem csak a bankok, hanem más pénzügyi szolgáltatók is az új különadó hatálya alá fognak tartozni.
jún. 1
13:48
Elárulta a szakértő: Így fertőz a majomhimlő (ATV)
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász közösségi oldalán posztolta a legfontosabb tudnivíalókat a már Magyarországon is regisztrált vírusról.
jún. 1
13:48
Ez az idei nyár legstílusosabb felsője: mindenki szereti a horgolt darabokat (Femcafe)
Amikor már azt hisszük, hogy nincs új a nap alatt, a divatvilág bebizonyítja, hogy mégis van! Ezek a mesés horgolt felsők egyik pillanatról a másikra lepték el a divatüzletek polcait - mi pedig annyi mesés darabot találtunk, hogy válogatni is alig tudunk közülük!
jún. 1
13:48
VV Virág botoxolt szexbabaként csigázza fel a követői fantáziáját (Promotions)
VV Virág teljesen felismerhetetlenné vált, mégis odáig vannak érte.
jún. 1
13:48
Új vezetőkkel erősít a Morpho (MMonline)
Új vezetőket nevezett ki a Morpho a technológiai, továbbá a vállalati és életmódterületek irányítására, illetve a vállalati és kommunikációs kapcsolatainak erősítésére. A Morpho Kommunikációs Ügynökség fennállása óta az üzletileg átgondolt stratégiában, a magával ragadó tartalmakban és a jól működő kapcsolatokban hisz. Az ügynökség 20 éve építi vez
jún. 1
13:48
Ismét nagyot ment Deutsch Tamás: Úgy tudja, a rezsicsökkentés megvédése az európai egység gondolatát erősíti (Nyugati Fény)
Egészen furcsa dolgokat közölt.
jún. 1
13:48
Most épp a vívószövetség éléről zavarták el az orosz főnököt (Helló Magyar)
A sokadik sportszankció az orosz agresszió hatására: az európai vívók nem kérnek eddigi elnökükből, Sztanyiszlav Pozdnyakovból.
jún. 1
13:48
Új uniós irányelv támogatja a megújuló energiaforrások használatát (Üzletem)
Az Európai Unió Tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csökkentsék az áfa mértékét az olyan termékek és szolgáltatások esetében is, amelyek összhangban vannak az EU környezetvédelmi és egészségügyi politikájával.
jún. 1
13:50
Felemás hónapokon van túl az ingatlanpiac - Közel nulla tranzakció után élénkült meg a május (Portfolio)
Meglehetősen felemásra sikeredett az elmúlt két hónap az ingatlanpiaci bérbeadásokat tekintve: míg áprilisban mindössze egyetlen egy bérbeadást jegyeztünk fel, addig májusban kilencet is. A bérbeadások lokációját tekintve elmondható, hogy a budai oldal továbbra is egyre népszerűbb, hiszen a legtöbb tranzakció is ide kötődik. Nézzük most pontosan, m
jún. 1
13:54
A német kancellár szerint Putyin felelős a válságért és a drágulásért (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ukrajna elleni háborúja felelős a Németországban és a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és áremelkedésért - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).
jún. 1
13:54
Ismét lesz Tusványos (HírTV)
„31. Tusványos – Van, ami örök” felirattal osztottak meg kedden egy képet Tusványos Facebook-oldalán, amelyből kiderült, hogy két év után 2022-ben július 19-e és  24-e között szervezik meg a nagy múltra visszatekintő szabadegyetemet.
jún. 1
13:54
Durva üzemanyagár-emelés jön péntektől! (Agroinform)
Drága mulatság lesz, ha otthon felejted a forgalmit.
jún. 1
13:54
Ezt a matekórát te sem szívesen hagynád ki - íme, a világ legszexibb tanára (Femcafe)
Te is utáltad a matekot? Fogadni merünk, ha a 32 éves Pietro Boselli tartotta volna az órákat, valószínűleg még a csilláron is újdonsült matekimádók lógtak volna.
jún. 1
13:54
Kihajították a deepfake projekteket a Google Colab szolgáltatásából (Bitport)
Ez nem mindenki szerint jó dolog, mert ugyanúgy érinti a mélyhamisítás elleni eszközök fejlesztőit is.

Keresés