A rövid hét első munkanapján a reggeli órákban az alapos és lelkiismeretes Szűz jegyében lévő Hold a Bika-Vénusszal barátkozik: munka, anyagiak, szerelem és házasság szempontjából jó fordulatokra számíthatunk. Alkalmazkodóak és udvariasak vagyunk, törődünk a családdal, kerüljük a vitákat és a konfliktusokat. Délután a Hold és az Uránusz trigon fény
Online számlázót használ a vállalkozások többsége, és egyre fogékonyabbak az automatizmusokra is – ezt mutatja az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített reprezentatív felmérés, amely a hazai kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók számlázási szokásait és pénzügyi adminisztrációt segítő megoldások iránti igényét vizsgá
Komolyabb gyengüléssel kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, ez azonban nagyrészt a tegnapi szárnyalás korrekciója. Pünkösd hétfőn ugyanis az alacsony forgalmú piacon nagyot ugrott a magyar deviza látszólag indokolatlanul.
A lakossághoz fordul segítségért Hadházy Ákos, mert még most sem jut hozzá ahhoz a pénzhez, ami országgyűlési képviselőként elméletileg járna neki. A politikus elmondása szerint a kapott támogatást a korrupcióellenes harcára fordítaná.
A nemzetközi befektetői hangulat elbizonytalanodása miatt iránykeresést vár nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Június 4-én, a szombati közlönyben jelent meg a kormány rendelete a különadókról, a Magyar Telekom 25 milliárd forintot fizethet be idén, az extra teher miatt a menedzsment módosított az idei célkitűzéseken.
Egyre inkább a fenntarthatóság lesz a fejlesztések meghatározó célja azoknál a termelőcégeknél, akik fejlett ipar 4.0 technológiákat és megoldásokat használnak– derül ki a Schneider Electric és az MIT Technology Review közös kutatásából. Ezek a vállalatok elsősorban szenzorokat és teljesítmény menedzsment eszközöket alkalmaznak, ezáltal több adatta
Yuki Tsunoda abban reménykedik, hogy a jövőben Max Verstappen csapattársa lehet majd a Red Bullnál, és azzal viccelődött, hogy a holland a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben, de persze csak ő utána. Tsunoda második F1-es szezonját tölti az AlphaTaurival. Miután újonc szezonja ígéretesen indult a 2021-es Bahreini Nagydíjjal, ahol debütálásakor po
Egy sor telefontípussal kompatibilis lesz az Apple új, mobiltelefonokra fejlesztett operációs rendszere. Táblagépre is jön ugyan új rendszer, de a lista itt jóval rövidebb.
A svéd kormány nem ad újabb tőkeinjekciót a veszteséges SAS légitársaságnak, és hosszú távon nem kíván részvényese maradni a vállalatnak - közölte Karl-Petter Thorwaldsson ipari miniszter kedden sajtótájékoztatón.
„Putyin elragadó”, a demokrácia pedig „egy amerikai kitaláció”. A csecsen elnök-hadúr ontja az ehhez hasonló kijelentéseket, miközben csapataival rászabadult Ukrajnára. Ramzan Kadirov portréja!
Az I. ZEG Rally Show sikeres megrendezése után 2022. augusztus 7-én ismét Zalaegerszegre és a ZalaZONE-ba költöznek a magyar ralisport legjobbjai, hogy a versenyszezon terhét félretéve könnyed örömautózással elkápráztassák az autóversenyzés rajongóit. A hagyományteremtő céllal először tavaly megrendezett esemény fő gondolata az volt, hogy Zalaegers
Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint, amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap.
Rövid időn belül másodszorra lőttek le Budapesten vaddisznókat lakott területen. A legutóbbi esetben villamoson utazók szeme láttára. Vajon tényleg az az egyetlen megoldás, hogy rögtön kilőjük a városban kószáló vadakat? Hogyan kellene reagálni az ilyen esetekre? Dr Panyik Anitával beszélgetünk az esetről, aki szerint a vaddisznók kilövése jogszerű
Hétfőn kilőtt a bitcoin árfolyama, ma reggel azonban teljesen visszaadta ezt az emelkedést. Nem ez volt az első alkalom az elmúlt hónapokban, hogy a bitcoin árfolyama hasonló mozgásokat produkált.
A jelek szerint az ukrán erők sikereket érnek el a háborúban. Visszaszorították az orosz katonákat Szeverodonyeckben, a luhanszki régió egyik fontos városában. Egy megszálló tábornok is életét vesztette a légicsapásokban: Roman Kutuzov már a hetedik magas rangú orosz tiszt, akivel az ukránok végeztek.
Megérkezett Bill Gates szokásos nyári könyvajánlója. A milliárdos ezúttal is öt szerinte fontos könyvre hívta fel a figyelmet, de ne számítson senki vidám strandolvasmányokra.
Kemény időszak mögött áll a hazai szállodaipar: a közel két évig tartó koronavírus-járvány rendesen földbe állította – többek között – a belföldi turizmust is. Sokan nem is élték túl. Szerencsére a 2014-ben megnyílt, Magyarország első illat- és wellness szállodája, az Ambient Hotel nem húzta le a rolót. Sőt: a pandémiát nemhogy átvészelték, de tula
Bombazáporban védték a pünkösdi hétvégén a két várost az ukrán erők: a támadások intenzitásának hatására mindkettő halott várossá vált az ukrán elnök szerint.
Tegnap a magyar tőzsde zárva tartott, az ázsiai, amerikai, és európai piacokon azonban pozitív volt a hangulat ehhez képest ma inkább esés látszik, miután ismét előtérbe kerültek az inflációval kapcsolatos aggályok, hiszen a héten több fontos gazdaságból, köztük az Egyesült Államokból és a Kínából is érkeznek inflációs adatok - szerdán pedig a haza
Kedden csaknem az ország teljes területén a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B-sugárzás várható – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2018 és 2020 között országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a falusi CSOK június 30-ig igényelhető, a közelgő határidő kapcsán az OTP Ingatlanpon
Megoldásszállítók vagyunk, akkor működünk jól, ha a partnereink elégedettek. Erre a win-win szituációra alapozva építjük üzleti kapcsolatainkat – mondta az Üzletemnek Hack-Handa Tünde, az eNET Kutatási és elemzési üzletágának szakmai vezetője.
Áprilisban visszaesett a német ipar rendelésállománya - derül ki a ma reggeli közlésből. A rendelések állománya így is jelentős, az ipari termelés előtt a legnagyobb akadályt továbbra is az ellátási láncok lassuásga okozza.
Hatalmas összeget hozott a konyhára, amikor a Paramount leporolta az 1986-os Tom Cruise-filmet, majd új részt forgatott belőle. A Top Gun: Mavericknek azonban akár a teljes bevételét bukhatja a stúdió, miután a film alapjául szolgáló, azonos című cikk írója, Ehud Yonay örökösei hétfőn beperelték az óriáscéget, amelytől kártérítést követelnek.
A MAN Truck & Bus az egykori berlini Tempelhof Repülőtér helyén, Dr. Volker Wissing digitalizációért és közlekedésért felelős német szövetségi miniszter jelenlétében először mutatta be a nyilvánosság előtt a hamarosan sorozatgyártásba kerülő elektromos meghajtású kamionjának prototípusát. A 2024-ben piacra kerülő úttörő jelentőségű elektromos haszo
Ahogy arról már mi is beszámoltunk: megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson, így ő marad a miniszterelnök.