A mezőgazdasági termelés hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok széleskörű alkalmazása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kite d.o.o. Szávaszentdemeteren megvalósult beruházásának ünnepélyes átadásán.
Megvannak az új magyar devizakötvények főbb kibocsátási adatai, amelyekből az látszik, hogy a korábbi kibocsátásoknál visszafogottabb volt a befektetői érdeklődés és tágultak a felárak is. Bizonyára ez az oka annak, hogy a minap megteremtett, legfeljebb 4,5 milliárd eurónyi új forrásbevonási keretből végül az Államadósság Kezelő Központ csak 3,5 mi
Újabb sikeres küldetést hajtottak végre a Nemzetközi Űrállomáson, ugyanis elhagyta a bázist a Progress MS-18 nevű űrhajó. Ezt követte figyelemmel az egyik asztronauta, de arra ő sem számított, hogy mit fedez majd fel a jármű oldalán.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést, a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában.
A Citigroup a koronavírus miatti piaci pánik csúcspontján technológiai hibát szenvedett el, ami miatt egy tőzsdei elszámolóház szolgáltatásaira kellett hagyatkoznia, hogy teljesíteni tudja a származtatott ügyletekre vonatkozó marginfizetéseket.
A CUPRA Terramar modellt különböző motorizáltsággal, belső égésű és plug-in hibrid technológiával is gyártják majd Győrben. A PHEV-változat a plug-in hibrid technológia következő generációját képviseli, amely mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé. Az Audi Hungariánál évente több mint 160 000 jármű készül, a vállalat je
Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben – tájékoztatott a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Interjút adott a Mandinernek Hernádi Zsolt, a Mol-vezér többek között az orosz olajembargó hatásairól, a magyarországi és a régiós üzemanyag-ellátás biztonságáról, egy esetleges gázembargó hatásairól és a különadókról is beszélt, utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a Mol az elmúlt évek beruházásaihoz nem kért támogatást, és bár most valóban magas
A divatiparban a legjelentősebb szereplők már felismerték, hogy nagy változásokra van szükség. A Valentino az egyik első nagynevű divatház, ahol az egész működést megpróbálják újragondolni.
Közhely, de tartja a mondás: a szerelemben, két szív egymásra találásában nincsenek korlátok és határok, legyen szó akár a korkülönbségről. Tényleg nincs jelentősége, vagy azért akad olyan eset, amikor ez a tényező felülír mindent?
Már összesen 29, európai és Európán kívüli országban élvezhetik utazás közben az ügyfelek az újgenerációs mobilhálózat nyújtotta előnyöket. A Vodafone 5G roaming szolgáltatását az egyik legnépszerűbb nyári külföldi desztináción, Horvátországban is többletköltségek nélkül használhatják az ügyfelek 5G-képes készülékeikkel.Az egyik legnagyobb online u
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 7,1 százalékkal növekedett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 6,8 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 8,0 százalékkal emelkedett.
Az építőipar, azon belül a lakóingatlan fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, melyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában, az aláírt szerződés pedig napjainkban sok esetben egyáltalán nem garantálja, hogy az
A román védelmi minisztérium közleménye szerint a kisgép szerda este Románia légterének nyugati részén akart áthaladni, mikor az amerikai légierő két vadászgépét riasztották elfogására.
Egy hatalmas antarktiszi jégpáncél alatt, egy több száz méter magas, katedrálisszerű barlangban apró, garnélarákszerű lények nyüzsögnek egy újonnan felfedezett víz alatti ökoszisztémában, amely egészen a közelmúltig jégbe zárt titok volt.
Sergio Pérez jelenleg úgy érzi, hogy amint lejár az ideje a Forma-1-ben, végleg felhagy a versenyzéssel. A mexikói 15 éves kora óta versenyez formaautókkal, még a Formula BMW-ben kezdte, 2011-től pedig állandó tagja a Forma-1-es mezőnynek. Nemrégi fejlemény, hogy új szerződést írt alá a Red Bull csapattával, mely 2024 végéig a bikásokhoz köti. Eddi
2019-hez képest harmadával is nőhet a csapolt sör ára a három év kényszerszünet után visszatérő Sziget Fesztiválon – árulta el Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.
A múlt hetivel megegyező, 6,75%-os kamaton hirdette meg csütörtöki egyhetes betéti tenderét az MNB. A lépés nem meglepő, hiszen eddig is havonta egyszer változott csak az irányadó kamat, az pedig a múlt héten megtörtént az újabb 30 bázispontos emeléssel. A havi kamatdöntés gyakorlatát tehát sem a tegnapi nagyon magas inflációs adat, sem a forint új
A Momentum alelnöke, EP-képviselője úgy fogalmazott, itt vagyunk egy szomszédos országban zajló háború közepén, és Európa még mindig küzd a helyes külpolitikai álláspont kialakításával.