Inkább vállalja a bírósági tortúrát, minthogy úgy kelljen élnie, hogy az ő lelkén szárad egy gyermek halála. P. Kármen ezért nem fogja elfogadni a felfüggesztett börtönbüntetést, amit az ügyészség kért rá gondatlanságból elkövetett emberölésért.
A magyarok fizetőképességének javulása és fogyasztási cikkek drágulása miatt jelenleg iszonyúan népszerűek a személyi hitelek. Vannak azonban olyan magyarok, akiknek esélyük sincs jelenleg hitelhez jutni. A probléma nem csak a munkanélkülieket és a minimálbér alatt keresőket, hanem a kisgyermeket nevelőket is érinti.
Hosszú volt a szünet, ráadásul inflációs válság van, ez kétségtelen. Ekkorát így sem ugrott még soha egyik alkalomról a másikra a Szigeten csapolt sörnek az ára, mint amennyit várhatóan most fog.
Az orosz olajra kivetendő brüsszeli büntetővám nem a kitettséget csökkentené, hanem a közép-európaiak életszínvonalát – mondta a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője.
Hazánkba is ellátogat a Solana fejlesztők számára szervezett nemzetközi rendezvénysorozata. A Hacker House budapesti állomásán core fejlesztők iránymutatása mellett lehet betekintést nyerni a hálózat működésének rejtelmeibe és a hozzá kapcsolódó web3, DeFi és NFT appok világába. Az öt napos eseményen mentori segítség is kérhető a saját projektek lé
Igyekezett hasznosítani az elmúlt két versenyhétvégén tanultakat a Mercedes Forma-1-es csapata, így Toto Wolff abban bízik, a hétvégi Azeri Nagydíjon sikerül egy újabb lépést megtenniük a helyes irányba.
Az iparosodott országok szervezete (Oecd) az ukrajnai háború miatt jelentősen rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését; szerdán a honlapján publikált jelentésében a korábban jelzett 4,5 százalék helyett 3,0 százalékos növekedést vár az idén, és 3,2 százalék helyett 2,8 százalékost jövőre.
Fritz Peterson és Mike Kekich 1973-ban dupla sajtótájékoztatót hívott össze, hogy elárulják: feleséget és családot cseréltek és ez várhatóan a jövőben is így marad.
Sebastian Vettel szívesebben versenyezne Bathurstben, más néven az ismert, kihívásokkal teli ausztráliai Mount Panorama pályán, mint Las Vegasban. A Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media állítólag 240 millió dollárt fizet Las Vegas egy részéért, ahol az F1-es paddockot rendeznék be, a legendás “Strip”-en végigfutó versenyre. A McLaren vezérigazgatój
Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola átadta a 2022-es LUX közönségdíjat a Quo vadis, Aida? című film rendezőjének, Jasmila Žbanićnak. „A film igazságot követel a srebrenicai nőknek és anyáknak, akiknek nyolcezer szerettük szörnyű meggyilkolását kellett végignézniük. Soha nem felejthetjük el az ilyen rettenetes tetteket és ezt az emberiség
Online számlázót használ a vállalkozások többsége, és egyre fogékonyabbak az automatizmusokra is – ezt mutatja az Nrc Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített reprezentatív felmérés, amely a hazai kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók számlázási szokásait és pénzügyi adminisztrációt segítő megoldások iránti igényét vizsgá
Nem csökken az érdeklődés a lakásfelújítási támogatás iránt egy friss kutatás szerint. Már csak az a kérdés, hogy az elvileg az év végéig tartó állami segítséget meghosszabbítja-e kormány valamilyen módon 2023-ra is.
Inkagumó, kínai articsóka és más újdonságok is helyet kaphatnak kertünkben, még akkor is, ha ezek a zöldségek távoli vidékek „elszármazottai”. Csak nem mindegy, miképp és hová helyezzük őket!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Fitch stabilról negatívra módosította a Mol Nyrt. hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátásait, ugyanakkor megerősítette ‘BBB-‘ hitelminősítését – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este. A kilátások felülvizsgálatát és módosítását főként a Mol oroszországi gáz- és olajszállítástól való függésével kapcsolat
A shakedown szakasszal együtt összesen húsz versenygumit használhat fel valamennyi Eb-résztvevő a Lengyel Rallyn. Csomós Mixi és Nagy Attila hatvan darab Hankook versenyabroncsot vitt magával a versenyre, a G5-ös közepes, a G7-es puha és a vadonatúj R213M sárra való keverékből. Négyféle murvás Hankook R213-as versenyabroncsból választhatott Csomós
176 pavilonban összesen 182 kiadó köteteivel, könyvbemutatókkal, zenés és családi programokkal rendezik meg a Vörösmarty téren és a Duna-korzón a 93. Ünnepi Könyvhetet, amelynek programjai csütörtöktől vasárnapig tartanak. Az rendezvényhez országszerte több település csatlakozik eseményekkel. A részletekről Gál Katalint, a szervező Magyar Könyvkiad
Kevesen tudják, hogy melyek azok a tb-támogatott fogászati ellátások, amelyeket a társadalombiztosítás keretében térítésmentesen vehetünk igénybe. Az is kevéssé ismert, hogy tb-támogatott fogászati ellátásokat magán fogászati rendelők is nyújthatnak, ha a magánszolgáltató erre vonatkozóan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) szerződés
Június végéig biztosan maradnak az árstopok a boltokban, és könnyen lehet, hogy a kormány utána is meghosszabbítja az intézkedést. Egy idő után azonban minden bizonnyal eltörlik a kiválasztott élelmiszerek árstopját. Ekkor hatalmas áremelkedés lesz ezeknél a termékeknél.
Az átkelőn egy román állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre 2022. június 8-án 14 óra 30 perckor a 2022-es évjáratú Land Rover - Range Rover Sport típusú olasz honosságú személygépkocsi vezetőjeként. Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a nagy teljesítményű luxusautó szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt az ol
Tavaly kifejezetten jó éve volt az olasz mezőgépgyártásnak – Alessandro Malovolti, az Unacoma (Olasz Mezőgépgyártók Szövetsége) elnökének tájékoztatóása szerint. Az ágazat 13,7 Mrd euró értékben állított elő mezőgazdasági gépeket, az összeg 2,2 Mrd euróval haladta meg az előző évit, ami 19 százalékos növekedéssel ért fel.
Magyarul tanuló külföldi kérdezi hazánkfiát: - Mondd barátom mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán? - Semmi az égvilágon. - Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.
Szerdán a délutáni órákban a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja - egy litván felségjelzésű, Szlovákiából Románia felé tartó kisrepülő miatt - elrendelte a légvédelmi készültséget ellátó magyar vadászgépek felszállását.
Zalában egyik természetes fürdőhelyen sincs gond a vízminőséggel, sehol nincs elrendelve fürdési tilalom. A megye területén tizenkét engedélyt kapott természetes fürdőhely van, ebből nyolc a Balaton-parton. A természetes vizeknél engedélyezett fürdőhelyek közé tartozik a balatoniak mellett a Hévízi-tó, a zalaegerszegi Gébárti-tó, a zalalövői Borost