2022. június 9. csütörtök

jún. 9
16:30
„Gyerekek, bocsánat a felfordulásért” – Üzeneteket hagytak az orosz katonák az ukrán iskolákban, miután kifosztották őket (SzMo)
Volt, ahol bocsánatot kértek, máshol viszont azt írták: „Putyin a ti elnökötök is. Tanuljatok szépen, mert Oroszországnak tanult emberekre van szüksége”.
jún. 9
16:30
Időjárás: a viharos szél újra lecsap Magyarországra – itt kell még erős zivatarokra számítani (Promotions)
A Dunántúlon élők ismét nem fogják megúszni a kellemetlen időjárást.
jún. 9
16:30
A pénzen veszett össze a bolgár kormánykoalíció (Magyar Nemzet)
A négypárti kormánykoalíció legkisebb pártja, a Van Ilyen Nép (Itn) bejelentette visszavonulását.
jún. 9
16:30
Rekordot dönthet Budapest iparűzésiadó-bevétele (Mandiner)
A fővárosi vezetés rendre kiesésről beszél a kkv-kat megillető kormányzati felezés miatt, idén mégis több ipa folyhat be a budapesti kasszába, mint a Covid előtti 2019-es csúcsévben.
jún. 9
16:36
A németek három pontért jönnek Budapestre (Infostart)
Oliver Bierhoff a három pont megszerzését tűzte ki célul a szombati, budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő német labdarúgó-válogatott számára.
jún. 9
16:36
Hivatalos: visszahoznak több, a koronavírus-járvány idején érvénybe lépett rendelkezést (Life)
Újra hatályba léptet több olyan intézkedést a kormány, amelyet a koronavírus-járvány idején kihirdetett veszélyhelyzet alatt hozott.
jún. 9
16:36
Betakarítás kisebb költséggel mégis nagyobb hatékonysággal? (Agrárágazat)
Egy betakarítógépnek akkor gazdaságos az üzemeltetése, ha 1-1,5%-os veszteséggel dolgozik.
jún. 9
16:42
Elképesztően nehéz dolga van annak, aki spórolni akar a nagybevásárlásnál (Menedzsment Fórum)
Hiába az árstop, ha a többi termék ilyen tempóban drágul, és például a kenyérért 60 százalékkal többet kérnek, mint egy éve - mondta el munkatársunk az ATV Start című műsorában.
jún. 9
16:42
Vállalta a rendőrség, hogy hibázott a párizsi BL-döntőn történtekkor (Infostart)
Didier Lallement, a párizsi rendőrség vezetője csütörtöki szenátusi meghallgatásán elismerte, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája Párizsban rendezett, május 28-i döntője előtti rendfenntartás "természetesen kudarc volt", s ezzel elismerte a rendőrök felelősségét a kialakult káoszban. A prefektus ugyanakkor megerősítette, hogy 30-40 ezer brit szimpatiz
jún. 9
16:42
Júliusban százezrek szembesülnek majd magasabb törlesztőrészletekke (ProfitLine)
Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV
jún. 9
16:42
Új eszközökkel növelné innovációs potenciálját a Műegyetem (Portfolio)
Nemzetközi szakmai programot szervez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Balatonfüredi Tudáscentrumba. A június 17-i eseményen Kompetenciavásárt tartanak azzal a céllal, hogy nemzetközi megjelenési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítsanak kezdő és tapasztaltabb kutatócsoportok, magyar és külföldi cégek és az akadémiai szereplők
jún. 9
16:42
Drámai pillanatok szemtanúi lehettek a kiskunmajsai strandon fürdőzők (ATV)
A strandolók felváltva vették át egy 70 éves nő újraélesztését, miközben a mentésirányító telefonon instruálta őket.
jún. 9
16:42
Megtalálták a világ legöregebb fáját (hirado.hu)
Lehetséges, hogy a chilei Alerce Costero Nemzeti Parkban talált El Gran Abuelo fa a világ legöregebb fája.
jún. 9
16:42
Fucsovics legyőzte a harmadik kiemeltet Stuttgartban (m4sport.hu)
Hubert Hurkacz tavaly Medvegyevet és Federert is legyőzte Wimbledonban.
jún. 9
16:42
Most fedezték fel az új optikai illúziót: a táguló fekete lyuk a nézőt is magába szippantja (Femcafe)
Új optikai illúzióra derült fény a tudomány számára - a táguló fekete lyuk a nézőt is magába szippantja.
jún. 9
16:42
Kikötözték és a tetőn hagyták szülei a kislányt, gyomorforgató, mivel indokolták tettüket (BorsOnline)
A gyermekről készült megrázó felvételek végül a hatóságokhoz is eljutottak.
jún. 9
16:42
Fotókon, ahogy folyókká váltak Pécs utcái a felhőszakadás után (SzMo)
Pincékbe, garázsokba is befolyt a víz, egy épület alagsora pedig annyira úszott, hogy szivattyúzásra is szükség volt.
jún. 9
16:42
Új információk érkeztek a buszban felejtett kislány állapotáról (Life)
Továbbra is életveszélyes a buszban felejtett négyéves kislány állapota - közölte a Debreceni Egyetem sajtószolgálata az MTI érdeklődésére csütörtökön.
jún. 9
16:42
Trócsányi László az EP közvetlen jogalkotási terveit bírálta (Magyar Nemzet)
A képviselő figyelmeztetett: a szuverenitás hordozói a nemzeti parlamentek és nem az Európai Parlament.
jún. 9
16:48
Most érkezett: Újabb részleteket közöltek az óvodai buszon felejtett kislány állapotáról (BorsOnline)
Az ügyben a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz.
jún. 9
16:48
Bereczki Zoli legbelsőbb érzéseiről vallott (Metropol)
Bata Évával való kapcsolata inspirálta Bereczki Zoltán új dalát, amelyhez egy különleges klip is készült. A Viharfelhő című szerzeményben Zoli a pandémia első időszakában megélt érzéseit tárja a közönség elé.
jún. 9
16:48
Tsunoda kifakadt az FIA-ra: Nem bízom bennük! (F1világ)
Erős kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetség felé az F1-es büntetőpontok listáját vezető Yuki Tsunoda. Szerinte a döntéshozók kiszámíthatatlanok, nem lehet bennünk megbízni.
jún. 9
16:48
Szijjártó: Kéz a kézben kell járnia a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének (hirado.hu)
Kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, ugyanis a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki ülésén Párizsban.
jún. 9
16:48
Keményen perkálnak az autósoknak a magyar bíztosítók: ez késztetí őket erre (Pénzcentrum)
Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest. A fővárosi átlagdíjak 5 százalékkal mérséklődtek, a fővároson kívül tapasztalt 3 százalékos növekedés ezt azonban szinte teljesen ellensúlyozta. A kárráfordítások eközben egy
jún. 9
16:48
Chris Evans több évnyi flörtölés után a vörös szőnyegen pózolt „barátnőjével” (hirado.hu)
A Marvel-filmek 40 éves szívtiprója új filmje, a Lightyear premierjén, fotósok előtt ölelgette a színésznőt.
jún. 9
16:48
Filmbe illő üldözéssel csípték el a tolvajt (hirado.hu)
A floridai Volusia megye seriffjeinek a testkamerája filmbe illő jeleneteket rögzített egy tolvaj üldözése közben.
jún. 9
16:48
Szabó Zsófi megüzente Shane Tusupnak, van-e még esélye nála (Ripost)
Úgy tűnik, a csinos tévés végleg döntött kettejük sorsáról.
jún. 9
16:48
Az EU 2,4 milliárd euróval segíti a zöld gazdaságra való átállást (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós befektetési támogatást jelentett be a Modernizációs Alapból, hogy segítse a zöld gazdaságra való mielőbbi átállást hét országban, köztük Magyarországon - közölte az uniós bizottság szerdán.
jún. 9
16:48
Kutatócsoport alakult a fenntartható növénytermesztésért a Széchenyi István Egyetemen (Agrofórum)
A környezetbarát növényvédelemmel és a hatékony növényi virológiával foglalkozó kutatócsoport alakul a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán dr. Palkovics László Amand professzor vezetésével. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága és a Támogatott Kutatócsoportok Irodája által kiírt pályázaton nyertes projekt tovább emeli az intézmén
jún. 9
16:48
Ez tényleg Kylie Minogue? Néhány dögös kép, és újra szerelmes leszel (Promotions)
Kylie Minogue hiába lépte már régen túl az ötvenet, tényleg úgy néz ki, mint fénykorában.
jún. 9
16:48
Johnny Depp 7 legjobb filmje (Mafab)
Johnny Depp hosszú és változatos pályafutása során bizpny voltak hullámvölgyek, így nem is volt könnyű összegyűjteni a hét legjobb filmjét.
jún. 9
16:48
Magyarország is felkerült a legolcsóbb úti célok listájára (Hamu és Gyémánt)
Az adatok elemzése révén sikerült feltárni, hogy a britek mely helyeken fognak fejenként a legtöbbet és a legkevesebbet költeni idén és a következő 10 évben.
jún. 9
16:48
Június 20-tól lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát (Demokrata)
Várhatóan két hónapra lezárják a budai alsó rapkart Döbrentei tér és Halász utca közötti szakaszát.
jún. 9
16:48
Az új targoncaszéria tervezésénél az ergonómia volt a fókuszban (Transpack)
Az új Yale N sorozatot a kezelők igényeihez és az egyes anyagmozgatási műveletek kihívásaihoz tervezték.
jún. 9
16:48
Gyorsan jön, gyorsan megy, nagy bajt okoz – felhőszakadás és villámárvíz (rtl.hu)
Felhőszakadással járó zivatarok okoznak fennakadásokat, károkat a napokban, és tekintve, hogy tipikus nyári jelenségről van szó, minden esély megvan rá, hogy meggyűljön vele a bajunk a következő hónapokban is. Hogyan alakul ki, mit okoz, és mi is pontosan a hozzá szorosan kötődő villámárvíz? Ezekre a kérdésekre ad választ meteorológus szakértőnk.
jún. 9
16:48
Lélegeztetőgépen tartják a felforrósodott buszban felejtett kislányt az apja szerint (rtl.hu)
A polgármester fegyelmi eljárást indított a sofőr ellen.
jún. 9
16:50
Vettel: Az F1-nek hiányzik Michael Masi tapasztalata (F1világ)
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint a sportágnak jelenleg nagyon hiányzik az a tapasztalat, amivel a korábbi versenyigazgató, Michael Masi rendelkezett.
jún. 9
16:54
Sárlavina miatt leállította a forgalmat egy vonalon a MÁV (Infostart)
A Nagymaros és Szob közötti nem közlekedhetnek a vonatok.
jún. 9
16:54
Kövér László a marokkói képviselőház elnökével tárgyalt (hirado.hu)
A kétoldalú politikai, gazdasági és turisztikai kapcsolatok szerepeltek a többi között Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Rasid Talbi El Alami, a Marokkói Királyság képviselőháza elnöke csütörtöki budapesti megbeszélésének napirendjén.
jún. 9
16:54
Teszel a fenntarthatóságért? - Legyen tiéd a Zöld Díjaink egyike (Portfolio)
Szeptember 6-án az ország legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen 5 kategóriában. A „Green Awards” különböző kategóriáit 2022-ben indítjuk elsőként útnak, a Magyar Bankholding, a Solar Markt, a PwC Magyarország, és a Portfolio Csoport közös támogatásával. A díjakra azon vállalatok képviselőinek a jelentkezését
jún. 9
16:54
Hatalmas változás közeleg: Megvan mikortól tiltaná be a benzines autókat az Ep (Agroinform)
Felgyorsulhat az átállás az elektromos autókra.
jún. 9
16:54
Sziget: Megújult a fesztivál magyar zenei koncepciója (hirado.hu)
A Bagossy Brothers Company, a Random Trip és a Carson Coma is koncertet ad a hazai színtér képviseletében az idei Sziget fesztiválon a nagyszínpadon, egy megújult koncepció jegyében.
jún. 9
16:54
40 perc Fetter Erikkel: Huszonnégy órát pihentem. Az sem semmittevéssel telt (m4sport.hu)
A legújabb Söprögető Kocsi podcast vendége a Giro d’Italia egyik magyar résztvevője, Fetter Erik volt.
jún. 9
16:54
Oszvald Marika végre megmutatta újszülött unokáját (Life)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő egy évtizednyi küzdelem után tarthatta a karjaiban Vincét, ugyanis lánya, Hídvégi Krisztina csak a 11. lombik után lett várandós.
jún. 9
16:54
A semmiből érkezik és sokan csodát várnak a mobilpiac új szereplőjétől (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 9
16:54
„Már korántsem veszélyhelyzeti költségvetésről van szó” (Üzletem)
„Az ambíciózus bevételcélok eléréséhez a kormánynak várhatóan egyéb eszközöket is be kell vetnie, önmagában az infláció ugyanis feltételezhetően nem generál ekkora többletbevételt.”
jún. 9
16:54
Kétmillió forintnál magasabb nyugdíj is van Magyarországon (rtl.hu)
Másfélezren kapnak havi félmilliós járandóságot azok közül, akik tavaly mentek nyugdíjba.
jún. 9
17:00
Az egyik hazai multinál megnézik, milyen a négynapos munkahét (Piac és Profit)
Egyre több cégnél jellemző a rövidebb munkahét. Most a Magyar Telekom teszteli ennek lehetőségét.
jún. 9
17:00
Maximális bőrvédelem a nyaralás alatt is (Spa Trend Online)
A nyaralás alatt a megszokott bőrápolási rutin gyakran háttérbe szorul, pedig a sok napsütés, a fürdés, a légkondi után a bőr extra törődést igényel. Most mindazt, amire a bőrödnek szüksége van egy utazó szettben viheted haza. Ajándékkal!
jún. 9
17:00
Már Magyarországon is tesztelik négynapos munkahét bevezetését (hirado.hu)
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével.

Keresés