2022. június 9. csütörtök

jún. 9
16:12
Williams: Latifi továbbra sem magabiztos, emiatt szenved (Racing)
A Williams technikai főnöke, Dave Robson szerint Nicholas Latifi legfőbb problémája az „önbizalom hiánya”. A kanadai ugyanis nem érzi magát jól az FW44 volánja mögött és főnöke szerint ez a szenvedésének leglényegesebb oka. Latifi – akinek egyáltalán nem biztos a jövője a patinás brit istállónál – már az első két évében sem tudta felvenni a
jún. 9
16:12
70 százalék fölötti tetszésaránnyal kérkedik Facebookon a BSW, miközben a helyzet ennél sokkal rosszabb (rtl.hu)
A BSW szerdán Facebookon kirohant a Tankcsapdával közös számukat kritizáló, „pinat eletukben nem lato szaksajto” ellen, és azt írják, hogy a közönségnek szerencsére nagyon tetszik a Baz+ című dal. Ez azonban nem igaz.
jún. 9
16:14
Lagarde: Ha kell, új eszközt is bevetünk (Portfolio)
Az Európai Központi Bank kiigazítja meglévő eszközeit, vagy szükség esetén újakat vet be annak érdekében, hogy elkerülje az euróövezeti államkötvénypiacokon látott fragmentációt, miközben megkezdi a monetáris politika szigorítását - mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke csütörtökön.
jún. 9
16:18
Öt prioritása lesz a hamarosan kezdődő cseh uniós elnökségnek (Infostart)
Mi lesz a V4-gyel? Megszüntessék-e például az uniós szankcióknál a konszenzusos szavazást?
jún. 9
16:18
Felrobbanó olajár, kritikus helyzetbe kerülhet a világgazdaság? (Portfolio)
Egyre több szakember hívja fel a figyelmet az orosz-ukrán háború okán fokozódó energiapiaci bizonytalanságra és volatilitásra, most a világ egyik legnagyobb nyersanyagkereskedő vállalatának a vezetője szólalt fel - Jeremy Weir szerint kritikus helyzetben vagyunk, mivel a meredeken emelkedő olajár keresletcsökkenést fog okozni, ami végső soron a gaz
jún. 9
16:18
Így szegényedhet el rengeteg magyar egyik napról a másikra: erre szinte lehetetlen felkészülni (Pénzcentrum)
Akár a gyermekkorig visszanyúló oka is lehet annak, ha valaki nem jó a saját személyes pénzügyeiben. Többször is bebizonyosodott, hogy az embereknek a párkapcsolatában is okozhat károkat akár az, ha felelőtlenül költekezik, vagy az, ha a fogához veri a garast. De traumatikus élmény lehet a megcsalás, amely eredményezheti, hogy saját magunkban sem b
jún. 9
16:18
Két nap alatt hatmillió forintot gyűjtött Hadházy Ákos (444.hu)
Azt mondja, ebből nyár végéig tudja fizetni a stábját.
jún. 9
16:18
Palkovics László a közép-európai energiaellátásról egyeztetett (ATV)
Magyar-szerb egyeztetést tartottak Budapesten a régiós energiabiztonságról és a high-tech együttműködésekről.
jún. 9
16:18
Tűzoltók rohantak a II. kerületbe: Beszakadt az útburkolat egy autó alatt (BorsOnline)
A Ii. kerületi Fazekas utcában akadályozza a forgalmat a baleset.
jún. 9
16:18
Közvetlen jogszabály-kezdeményezési jogot kérhet az Európai Parlament (Demokrata)
Az EP megszavazta, hogy a parlament közvetlen jogszabály-kezdeményezési jogot kérjen.
jún. 9
16:18
Elképesztő tempóban gazdagodik a Gyurcsány-fióka: tavaly ötezer százalékkal nőtt a cégének nyeresége (Magyar Nemzet)
Beszámolók szerint legalább harminc nagy értékű ingatlan van a cég tulajdonában.
jún. 9
16:18
Mentális beteg lehetett a berlini ámokfutó a rendőrség szerint (rtl.hu)
Egy iskoláscsoport közé hajtott autójával, megölve az egyik tanárt.
jún. 9
16:20
922 millió dolláros bevétellel a Macklowe-gyűjtemény a valaha aukción eladott legértékesebb gyűjteménnyé vált (Portfolio)
A 2021. novemberi első árverés 676,1 millió dolláros bevételével együtt a Macklowe-gyűjtemény 65 műve elképesztő, 922,2 millió dolláros bevételt hozott.
jún. 9
16:20
Kulturális sokszínűség és egység a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón (Magyar Nemzet)
Sajtótájékoztatón ismertették a gazdag programkínálatot.
jún. 9
16:24
A Wizz Air kemény veszteséggel zárta előző pénzügyi évét (Privátbankár)
Bevétele több mint kétszeresére nőtt.
jún. 9
16:24
Az erdők, mezők, szántók olcsó és hatékony eszközök a klímaváltozás ellen (Alternatív Energia)
Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének (IPCC) legújabb jelentése szerint a mező- és erdőgazdálkodási gyakorlatok javításával, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával 2050-ig évente 8-14 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből gazdaságosan, tonnánként 100 amerikai dollárnál (USD) alacsonyabb költ
jún. 9
16:24
Még több hazai termék a Tesco áruházakban – megállapodott a Magyar Termék Nonprofit Kft. az áruházlánccal (Agroinform)
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában:
jún. 9
16:24
Eldőlt: 2035-től végleg búcsúznak a belső égésű motorok Európában (Auto Pult)
Noha egy aprócska reménysugár még élt egy darabig, végül minden szertefoszlott tegnap, amikor az Euórpai Parlament plenáris ülésén megszavazták azt a javaslatot, amely 2035-re 100 százalékos szén-dioxid kibocsátás csökkentést ír elő az új személyautók esetében. Ez praktikusan azt jelenti, hogy 2035-től csak tisztán elektromos hajtású személyautókat
jún. 9
16:24
Újra látogathatók a Škoda gyárai (Autónavigátor)
Több mint két évig voltak zárva a kíváncsiskodók elől a Škoda gyárai, pedig kedvelt látványosságnak számítanak az autóipar iránt érdeklődők
jún. 9
16:24
Magyar lányt vett feleségül a világsztár, az álomesküvőt Budapesten, egy meseszép helyen tartották (Femcafe)
Tavaly augusztusban már azt kérdezte a rajongóitól, ki kér jegyeket az esküvőjükre, nemrégiben pedig a világhírű Dj Budapesten vette el a magyar barátnőjét. Mesébe illő képek érkeztek.
jún. 9
16:24
Az EP közvetlen jogalkotási jogköre szemben áll a szerződések szellemiségével (Demokrata)
A közvetlen jogalkotási jogkör szemben áll az uniós szerződések szellemiségével – mondta Trócsányi László.
jún. 9
16:24
35 ezer hegyközségi tagért dolgozik minden nap a HNT (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlő-bor ágazat legfontosabb szervezete, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) három évtizede képviseli a szakma érdekeit. Köztestületként nem csak a hazai szakemberek érdekei, hanem az uniós előírásoknak megfelelően végzi munkáját. Az elmúlt időszakban több válságot is megélt ágazatról tartottak sajtótájékoztatót és háttérbeszélgetést az ágazato
jún. 9
16:24
Herczig megtalálta azt a beállítást amit keresett (Racing)
Két sziget után újra az európai kontinensen folytatja az ERC küzdelmeit Herczig Norbert és Igor Bacigál. A több mint száz éves Lengyel Rallyn a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa újra murván versenyez június 10-12-én. Két top 10-es eredmény után magabiztosan érkezett Lengyelországba Herczig Norbert és Igor Bacigál. Ezt megerősíti az is, hog
jún. 9
16:30
Indul az új rendszámok kiosztása Magyarországon: így fognak kinézni a táblák (Pénzcentrum)
Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik.
jún. 9
16:30
Vihar: elöntötte a víz a pécsi Interspart - durva videó (ATV)
Egész Magyarországon esőre kell számítani, de olyanra, ami Pécsett történt, aligha lesz máshol példa.
jún. 9
16:30
Többen is megelőzik a Teslát az e-autós versenyben (autopro)
2030-ig számos változás fog végbe menni az autóiparban a gyártási volumenek maradandó lecsökkenésétől kezdve az autók drágulásán át a gyártók rangsorának átrendeződéséig.
jún. 9
16:30
Vizes vb 2022 - Märcz Tamás már az elejétől feszes és fókuszált teljesítményt vár (HírTV)
Märcz szerint a könnyebb csoportellenfelek - Brazília és Georgia -sem adnak lehetőséget arra, hogy ne fókuszáljanak száz százalékosan már a csoportkörben is.
jún. 9
16:30
Fergeteges utcabállal ünnepelték az üzletnyitást (Femcafe)
Igazi fesztiválhangulatban ünnepelte a Dorko az új Zrínyi utcai 300 nm-es üzlet megnyitását a szerdai avatóünnepségen. A Dorko Family családiasnál jóval tágasabbra szabott eseménye kollégák, partnerek, zenészek, sportolók és ismert médiaszemélyiségek társaságában valósult meg.
jún. 9
16:30
„Gyerekek, bocsánat a felfordulásért” – Üzeneteket hagytak az orosz katonák az ukrán iskolákban, miután kifosztották őket (SzMo)
Volt, ahol bocsánatot kértek, máshol viszont azt írták: „Putyin a ti elnökötök is. Tanuljatok szépen, mert Oroszországnak tanult emberekre van szüksége”.
jún. 9
16:30
Időjárás: a viharos szél újra lecsap Magyarországra – itt kell még erős zivatarokra számítani (Promotions)
A Dunántúlon élők ismét nem fogják megúszni a kellemetlen időjárást.
jún. 9
16:30
A pénzen veszett össze a bolgár kormánykoalíció (Magyar Nemzet)
A négypárti kormánykoalíció legkisebb pártja, a Van Ilyen Nép (Itn) bejelentette visszavonulását.
jún. 9
16:30
Rekordot dönthet Budapest iparűzésiadó-bevétele (Mandiner)
A fővárosi vezetés rendre kiesésről beszél a kkv-kat megillető kormányzati felezés miatt, idén mégis több ipa folyhat be a budapesti kasszába, mint a Covid előtti 2019-es csúcsévben.
jún. 9
16:36
A németek három pontért jönnek Budapestre (Infostart)
Oliver Bierhoff a három pont megszerzését tűzte ki célul a szombati, budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő német labdarúgó-válogatott számára.
jún. 9
16:36
Hivatalos: visszahoznak több, a koronavírus-járvány idején érvénybe lépett rendelkezést (Life)
Újra hatályba léptet több olyan intézkedést a kormány, amelyet a koronavírus-járvány idején kihirdetett veszélyhelyzet alatt hozott.
jún. 9
16:36
Betakarítás kisebb költséggel mégis nagyobb hatékonysággal? (Agrárágazat)
Egy betakarítógépnek akkor gazdaságos az üzemeltetése, ha 1-1,5%-os veszteséggel dolgozik.
jún. 9
16:42
Elképesztően nehéz dolga van annak, aki spórolni akar a nagybevásárlásnál (Menedzsment Fórum)
Hiába az árstop, ha a többi termék ilyen tempóban drágul, és például a kenyérért 60 százalékkal többet kérnek, mint egy éve - mondta el munkatársunk az ATV Start című műsorában.
jún. 9
16:42
Vállalta a rendőrség, hogy hibázott a párizsi BL-döntőn történtekkor (Infostart)
Didier Lallement, a párizsi rendőrség vezetője csütörtöki szenátusi meghallgatásán elismerte, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája Párizsban rendezett, május 28-i döntője előtti rendfenntartás "természetesen kudarc volt", s ezzel elismerte a rendőrök felelősségét a kialakult káoszban. A prefektus ugyanakkor megerősítette, hogy 30-40 ezer brit szimpatiz
jún. 9
16:42
Júliusban százezrek szembesülnek majd magasabb törlesztőrészletekke (ProfitLine)
Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV
jún. 9
16:42
Új eszközökkel növelné innovációs potenciálját a Műegyetem (Portfolio)
Nemzetközi szakmai programot szervez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Balatonfüredi Tudáscentrumba. A június 17-i eseményen Kompetenciavásárt tartanak azzal a céllal, hogy nemzetközi megjelenési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítsanak kezdő és tapasztaltabb kutatócsoportok, magyar és külföldi cégek és az akadémiai szereplők
jún. 9
16:42
Drámai pillanatok szemtanúi lehettek a kiskunmajsai strandon fürdőzők (ATV)
A strandolók felváltva vették át egy 70 éves nő újraélesztését, miközben a mentésirányító telefonon instruálta őket.
jún. 9
16:42
Most fedezték fel az új optikai illúziót: a táguló fekete lyuk a nézőt is magába szippantja (Femcafe)
Új optikai illúzióra derült fény a tudomány számára - a táguló fekete lyuk a nézőt is magába szippantja.
jún. 9
16:42
Kikötözték és a tetőn hagyták szülei a kislányt, gyomorforgató, mivel indokolták tettüket (BorsOnline)
A gyermekről készült megrázó felvételek végül a hatóságokhoz is eljutottak.
jún. 9
16:42
Fotókon, ahogy folyókká váltak Pécs utcái a felhőszakadás után (SzMo)
Pincékbe, garázsokba is befolyt a víz, egy épület alagsora pedig annyira úszott, hogy szivattyúzásra is szükség volt.
jún. 9
16:42
Új információk érkeztek a buszban felejtett kislány állapotáról (Life)
Továbbra is életveszélyes a buszban felejtett négyéves kislány állapota - közölte a Debreceni Egyetem sajtószolgálata az MTI érdeklődésére csütörtökön.
jún. 9
16:42
Trócsányi László az EP közvetlen jogalkotási terveit bírálta (Magyar Nemzet)
A képviselő figyelmeztetett: a szuverenitás hordozói a nemzeti parlamentek és nem az Európai Parlament.
jún. 9
16:48
Most érkezett: Újabb részleteket közöltek az óvodai buszon felejtett kislány állapotáról (BorsOnline)
Az ügyben a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz.
jún. 9
16:48
Bereczki Zoli legbelsőbb érzéseiről vallott (Metropol)
Bata Évával való kapcsolata inspirálta Bereczki Zoltán új dalát, amelyhez egy különleges klip is készült. A Viharfelhő című szerzeményben Zoli a pandémia első időszakában megélt érzéseit tárja a közönség elé.
jún. 9
16:48
Keményen perkálnak az autósoknak a magyar bíztosítók: ez késztetí őket erre (Pénzcentrum)
Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest. A fővárosi átlagdíjak 5 százalékkal mérséklődtek, a fővároson kívül tapasztalt 3 százalékos növekedés ezt azonban szinte teljesen ellensúlyozta. A kárráfordítások eközben egy
jún. 9
16:48
Szabó Zsófi megüzente Shane Tusupnak, van-e még esélye nála (Ripost)
Úgy tűnik, a csinos tévés végleg döntött kettejük sorsáról.
jún. 9
16:48
Az EU 2,4 milliárd euróval segíti a zöld gazdaságra való átállást (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós befektetési támogatást jelentett be a Modernizációs Alapból, hogy segítse a zöld gazdaságra való mielőbbi átállást hét országban, köztük Magyarországon - közölte az uniós bizottság szerdán.

Keresés