Az Európai Parlament tagjai szavaztak a Fit for 55 klímavédelmi csomagról, amelynek célja az EU károsanyag-kibocsátásának legalább 55%-os csökkentése 2030-ig.
Az infláció és a gyengülő forint már önmagában óriási terhet ró a szektorra, a szelektív új adóemelés aránytalanul terheli a modern terápiákat - írja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. A forint árfolyamának folyamatos gyengülése, a pandémia, majd az ukrán háború már eddig is súlyosan veszélyeztette a biztonságos hozzáférést számos modern gyó
De hogy mennyire, azt most közvetve az V. kerületi önkormányzat ismerte be friss vagyonbecslésével. Egy olyan ingatlant becsültettek fel, aminek a szomszédját Schadl három éve a mostani becsült érték harmadáért vehette meg.
Bár a többségnek nagyon fontos a fenntarthatóság, meglehetősen keveset tudnak a magyarok az uniós karboncsökkentési célokról: mindössze 23 százalék mondta azt, hogy tisztában van az irányelvekkel – derült ki a K&H kutatásából. A felmérés szerint egyébként valamivel többen vannak azok, akik szerint az orosz-ukrán konfliktus miatt fokozni kell a fenn
Idegen anyag, feltehetően csontszilánk jelenléte miatt a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság visszahívta és kivonta a forgalomból a 300 grammos Agrico Löncshús konzervet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Miután az Andalúzia Rallyt őszre halasztották a régióban tapasztalt szárazság és az ezzel járó tűzveszély miatt, a rendezvényszervezők, az FIA, a FIM és az A.S.O. közösen új dátumokat tűztek ki a FIA-FIM Rally-Raid Világbajnokság (W2RC) következő fordulóira. Az eredetileg október 7-12-re tervezett Rallye du Maroc futamot egy héttel előrehozzák, okt
Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest – derül ki az MNB friss negyedéves KGFB-indexéből. A fővárosi átlagdíjak 5 százalékkal mérséklődtek, a fővároson kívül tapasztalt 3 százalékos növekedés ezt azonban szinte tel
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa szerdán felszólította Magyarországot, hogy függessze fel a külföldi rendszámú járművekkel szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat, különben bírósági eljárást kockáztat – írja a Telex.
Kis megnyugvás után megint a 400-as történelmi mélypont fenyegeti a forintot, hiszen a szerdai jelentős gyengüléssel 395 fölé kúszott az euró jegyzése. Ma az MNB nem változtatott az irányadó kamaton az egyhetes betéti tenderen, ami után kis rángatás jött az árfolyamban.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5123 ember lépett be szerdán Magyarországra, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4759-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
Kedd délelőtt találták meg annak a két fiúnak a holttestét, akik szombat este merültek el a Balatonban. A TV2 stábja épp a helyszínen tartózkodott, amikor az egyik holttest a felszínre bukkant.
A költségvetési tervezetből az látszik, hogy nagyságrendekkel több bevételre számít a kormány az olyan díjakból, amelyeket az autósoknak kell fizetniük.
Kembe Sorel néhány hónap alatt több tízezres követőtáborra tett szert a TikTokon. Videóiban bulvár témákat boncolgat, személyes történeteket oszt meg, tanácsokat ad. Azt mesélte, szeret darázsfészek témákba nyúlni, ilyen a gyermektartás és gyermekfelügyelet. Kilencéves lánya, Katja tanácsait is kikéri, ha témaválasztásról van szó, és meg is csinálj
A mai kamatdöntő ülésen várhatóan nem változtat a kamatkondíciókon az EKB, ennek ellenére számos fontos bejelentésre lehet számítani - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
Szándékos gyújtogatás okozhatta csütörtökön a dél-koreai Tegu város üzleti negyedében azt a tűzesetet, amelyben legkevesebb hét ember meghalt és sokan megsérültek - közölte a helyi tűzoltóság és a rendőrség.
Valóra vált a gyerekkori álma Horváth Cintiának. A Miss Balaton 2014 közönségszavazásának nyertese nem rég örök hűséget fogadott focista szerelmének, Batik Bencének. A nagy nap varázsa viszont az esküvő után sem múlt el, mert a pár Görögországba utazott, hogy ott is kimondják a boldogító igent. Cintiának így nem egy, nem kettő, hanem három menyassz
Az iskola közösségi oldalán jelentették be a budaörsi Illyés Gyula gimnázium tanárai: polgári ellenállást indítanak. A tanárok a kormányt figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy az ígért megbecsülés elmaradt, a körülményeik egyre nehezebbek. Nem tartanak órákat, nem érettségiztetnek, az ellenállást pedig akkor is megszervezik, ha ezért kirúgják őke
Nagyot ugrott a mai kereskedésben a földgáz határidős ára a holland gáztőzsdén, miután a befektetők attól tartanak, hogy egy kulcsfontosságú amerikai cseppfolyósított (LNG) földgázüzemben történt robbanás miatt csökkenhet a kontinensre irányuló export.
A gimnázium tanárai úgy látják, nem maradt más választásuk, miután minden jogszabályi lehetőségüket megvonták, máig nem kapták meg az ígért megbecsülést, a munkájukat pedig egyre nehezebb körülmények között kell végezniük
Az Otthon-felújítási program sokak fantáziáját mozgatta meg, az elmúlt egy évben mindvégig magas volt a lakossági érdeklődés a támogatási lehetőségek felhasználása iránt. Nem hozott e téren érdemi változás az idei második negyedév sem – ezt mutatják a kutatások eredményei.