A várakozásoknak megfelelően kötelezni fogják a telefongyártókat, hogy egyforma USB-C csatlakozót használjanak végre. De jön a következő menet is, a laptopokkal és a vezeték nélküli energiaellátással. Az Európai Bizottság több, mint egy évtizede, a micro USB szabvány felbukkanásakor kezdett foglalkozni azzal, hogy valamilyen úton-módon rávegye a ho
Vilmos és Katalin kisebbik fia bizonyára izgalmasabb elfoglaltságot is el tudott volna képzelni magának, mint a II. Erzsébet életét ünneplő több órás felvonulás végignézését. A négy esztendős Lajost nem nyűgözte le a fesztivál hangulat. Látványosan unatkozott és túlzás nélkül széttrollkodta a dédnagymamája tiszteletére rendezett ünnepéjt.
A globális felmelegedés miatt csökkenhet az emberi test mérete, mivel úgy tűnik, a kisebb emlősök jobban bírják az emelkedő hőmérsékletet az ősi kövületek egy vezető szakértője szerint.
A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter kedden az InfoRádióban beszélt a jelenleg formálódó brüsszeli döntések hátteréről és a magyar kormány szándékairól is.
Tévedés volt, hogy Márki-Zay Péter a választások előtt a „kiábrándult jobboldaliakat” kereste, a kampányba baloldali programmal kellett volna belekezdeni – véli Szeged polgármestere.
Még el sem kezdődött a Nemzetek Ligája cesenai csoportmérkőzése, amelyen a magyar nemzeti tizenegy méri össze az erejét az olaszokkal, a La Gazetta dello Sport máris hírűl adta, hogy Orbán Viktor is a szurkolók között lesz.
A dohányosok - akár hiszik, akár nem - nikotinfüggőségben szenvednek. A cigarettázás során felszabaduló káros anyagok számos betegség okozójaként károsítják az egészséget és megrövidítik az illető életét.
Az előadók számára komoly kihívást jelent, hogy fenntartsák a résztvevők figyelmét az online meetingek teljes ideje alatt, de az úgynevezett jégtöréssel garantáltan növelhetünk a megbeszélések hatékonyságán. Szirtesi-Nagy Réka megoldásfókuszú coach arról beszélt, a meetingek elején egy pár perces játék, váratlan kérdés vagy érdekes történet is segí
Pierre Gasly lett Sergio Pérez és a Red Bull minden korábbinál jobban működő kapcsolatának nagy vesztese. Marc Surer szerint az Alpine-nak kellene lecsapnia rá. Sergio Pérez Monacói Nagydíj után bejelentett szerződéshosszabbítása a mexikói pilótára nézve a lehető legpozitívabb hír, pláne, hogy egy helyett két további szezonra, 2024 végéig írt alá a
A viselkedéskutatók szerint az emberek úgy kedvelik a dolgokat, ahogyan azok vannak. A megszokás nyugtat minket és biztonságérzetet kelt bennünk, ezért nehezen törekszünk a változásra.
Lényegében az történt, hogy az internet mémből elkezdett rajongani érte, amit a stúdió félreértett, úgyhogy beleszórt még némi pénzt a Morbius című pénznyelőbe.
A magyarországi reklámiparnak a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra is figyelnie kell a reklmákok készítésénél, ezt segíti elő a három szakmai szövetség által elindított Green Pledge kezdeményezés, amely a jó gyakorlatok elismerésére szolgál - hangzott el sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A miniszterelnök és Csányi Sándor OTP-vezér, az MLSZ-elnöke Cesenában követik az olasz-magyar Nemzetek Ligája mérkőzést, amit a Reuters fotókon is megörökített.
Az olasz AC Milan labdarúgócsapatának veterán ásza, Zlatan Ibrahimovic még egy szezont vállal, így a svéd sztárt 41 évesen is láthatják még a pályán a szurkolók.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós minimálbérről szóló irányelvtervezetről, amely elő fogja segíteni a törvényben meghatározott minimálbérek meghatározását, támogatva ezzel, hogy az összes uniós országban tisztességes életszínvonalat biztosítsanak a munkavállalók számára - közölte a
Ursula von der Leyen azt is közölte, hogy a lengyel helyreállítási terv jóváhagyása nem függeszti fel a folyamatban lévő kötelezettség-szegési eljárásokat, az uniós jog megsértése újabb eljárás megindításával járhat Lengyelországgal szemben.
Kőrösi Csaba 2010 és 2014 között nagyköveti rangban vezette Magyarország New York-i állandó ENSZ-képviseletét, majd a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságát vezette.
München – Robert Lewandowski legszívesebben elszökne a Bayern Münchentől, ha tehetné, de nem tud, mert még egy évig a bajor sztárcsapathoz köti a szerződése. A 130-szoros lengyel válogatott futballista hazája egyik lapjának elárulta, hogy azért akar távozni a német rekordbajnoktól, mert új érzésekre, impulzusokra van szüksége.
Országszerte több mint kétszáz településén irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.
A kezeletlen gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) felnőttkorban is komoly problémákat okozhat, a későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van - figyelmeztetett Dr. Pulay Attila.
Nyáron, a strandszezonban gyakori, hogy mindenki hirtelen szeretne a hosszú idő alatt felszedett túlsúlyától megszabadulni. A szigorú és rosszul végzett fogyókúrák azonban az anyagcsere teljes felborulását és krónikus betegeknél még akár hirtelen szívmegállást is okozhatnak. A bevitt kalória túlzott mérséklése során nem zsírt, hanem izmot veszítünk