A Világbank kedden 1,2 százalékponttal, 2,9%-ra csökkentette a 2022-re vonatkozó globális növekedési előrejelzését, arra figyelmeztetve, hogy Oroszország ukrajnai inváziója súlyosbította a COVID-19 járvány okozta károkat, és számos országot recesszió fenyeget - idézi a szervezetet a Reuters. A Világbank szerint a visszafogott növekedés valószínűleg
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban - közölte az uniós parlament kedden.
Egy lakáshitel hosszú évekre, évtizedekre meghatározza az adós pénzügyi helyzetét, ezért fontos tisztában lenni az alapvető fogalmakkal és törvényszerűségekkel. És persze legalább ilyen lényeges, hogy felejtsünk el néhány közkeletű, ám hibás vélekedést, mert ezek miatt könnyen ráfizethetünk - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.
Ezt Varga Mihály mondta a költségvetés átadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Sokkal viszont nem járnak jobban az önkormányzatok, mert a rezsicsökkentésből kidobják őket. Az egyházak viszont kaphatnak majd a rezsialapból.
Az Európai Parlamentben megszületett a régóta várt döntés. A most elfogadott új rendelkezésektől az elektronikai hulladék visszaszorítását remélik a döntéshozók.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az önkormányzatok az ingatlanok bérleti díjának emelésére, a gyermekétkeztetés költségeinek növelésére és a közvilágítás teljesítményének csökkentésére kényszerülhetnek - hangsúlyozta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
Kiküldött egy szöveget a lízingszövetség a magyar sajtónak azzal a címmel, hogy "A Magyar Lízingszövetség sajtóközleménye a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó „extraprofit” adóteherrel kapcsolatban", de abban egyetlen szó sem esik az extraprofitadóról, de még csak adózási kérdésekről sem. Kiderült azonban belőle, mennyire fontos a kormányzati szfér
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós minimálbérről szóló irányelvtervezetről, amely elő fogja segíteni a törvényben meghatározott minimálbérek meghatározását, támogatva ezzel, hogy az összes uniós országban tisztességes életszínvonalat biztosítsanak a munkavállalók számára - közölte a
Oroszország mintegy ötödével növeli az olajexportot nagy keleti kikötőjéből, Kozminóból, hogy kielégítse az ázsiai vásárlók növekvő keresletét, és ellensúlyozza az Európai Unió szankcióinak hatását - mondta a Reutersnek három, az ügyet ismerő forrás.
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (Sztaki) legújabb kutatásait és fejlesztéseit bemutató innovációs és demonstrációs tér nyílt kedden Budapesten, a kutatóintézetben. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vezetője köszöntőjében kiemelte: az intézménynek fél évszázados tapasztalata van a mesterséges intelligen
Szergej Sojgu szerint folytatódik a város ipari övezetének elfoglalása, utána következnek a legközelebbi települések, majd megindul az offenzíva Popaszna felé.
A Magyar Lízinszövetség is kifejtette, mit gondol az extraprofit adóról. A szervezet selyempapírba csomagolta a kritikáját, mely szerint újabb adók helyett tmogatásokra lenne inkább szükség, hiszen mind a kkv, mind a családok számára fontos eszköz a lízing.
Hadgyakorlatot indított a NATO a Balti-tengeren, bevonva két tagjelöltet, Finnországot és Svédországot is – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai nemzetbiztonsági tanszékének vezetője.
A kormány célja, hogy a gazdaság zöld és hazai alapokon álló legyen – mondta a közlekedési államtitkár a tisztán elektromos DAF nyergesvontató bemutatóján.
Nem volt teljes egyetértés Magyarország energiastratégiáját illetően a napokban zajló Klímasemlegesség 2050 Konferencián. A szakértők eltérő mértékben támaszkodnának a különböző lehetőségekre: az atomnergiára, a gázra, a napenergiára, vagy az egyéb megújulókra a jövőben. Az elhangzottak alapján, a várható energiapiaci változásokat, a háború hatásai
A jelenlegi rendkívüli és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben várhatóan még az eddigieknél is nagyobb szüksége lesz a hazai vállalkozásoknak a lízingszolgáltatásokra, hogy biztonságos működésüket, beruházásaik finanszírozhatóságát megőrizhessék – olvasható a Magyar Lízingszövetség közleményében.
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában, a hazai eredet és az ellenőrzött minőség hangsúlyozása érdekében az üzletlánc a saját márkás árucikkein is használni fogja a a védjegyet - közölte Magyar Termék Nonprofit Kft. és az áruházlánc kedden.
A Forma-1-ben leginkább Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a szószólói a különféle társadalmi problémák és klímaváltozás elleni harcnak. Vettel ahol teheti, rendszerint tömegközlekedéssel utazik, így tett Londonban is, mikor egy politikai vitaműsorba tartott. Most Hamilton osztotta meg a közönséggel, hogy az elmúlt hétvégén otthon volt és kikapcsol
A másodlagos vagy egyéb diabéteszformák a diabéteszes esetek megközelítőleg 2 százalékát teszik ki. A szekunder diabétesz jellemzője, hogy egy alapbetegséghez társulóan másodlagosan alakul ki. Csoportosításuk az alapbetegségek alapján történik.
Június végén kell meghozni a döntést az élelmiszer-árstopról, de az intézkedés bevált, ezért indokolt a további fenntartása - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.
Verseny van, “piacgazdaság vagyunk” - a 2012-es különadók, “az ilyen típusú intézkedések sem jelentették azt, hogy ezek a költségek átháríthatóak” - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a kérdésünkre, mit tesz a kormány, hogy a bankok, a légitársaságok ne terhelhessék a pluszadókat az ügyfeleikre.
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában: a hazai eredet és az ellenőrzött minőség hangsúlyozása érdekében az üzletlánc mostantól a saját márkás árucikkein is használni fogja a Magyar Termék Nonprofit Kft. tanúsító védjegyeit – ez is része annak a stratégiai megállapodásnak, amelyet sajtótájékoztató
Új hobbinak hódol szerzőnk, H. Fekete Bernadett, aki a Magyar Légtornász Egyesület vezetőjével, Vincze Tündével mutatja be nektek ezt a szó szerint felemelő sportágat.