A Nemzeti Információs Központ és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját is felmentette és új vezetőket nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Okosszélvédőt fejlesztett a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium, a közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) támogatta - közölte a cég az MTI-vel.
Lévén jövőre már 38 éves lesz, vélhetően egyre közelebb van Lewis Hamilton visszavonulása, a Mercedesnek így egyre inkább foglalkoznia kell azzal, hogy ki veheti majd át sztárpilótája helyét. Toto Wolffnak már meg is van az első számú jelöltje? Egy ideig úgy tűnt, hiába nyerte meggyőző fölénnyel a 2019-es Forma-2-es szezont, Nyck de Vries számára e
Leégett a szvjatohirszki kolostor fatemploma, ukrán állítás szerint orosz támadás, orosz állítás szerint ukrán gyújtogatás miatt. Zelenszkij szerint Oroszország nem maradhat sem az UNESCO tagja, sem az ENSZ-é. Egész nap frissülő hírfolyam.
Amikor valaki kisbabát vár, egy másik életért is felelősséggel tartozik, és ez fokozottan igaz a közlekedés során is. Az első kérdés, hogy terhesen szabad-e egyáltalán autót vezetni. A közlekedésre vonatkozó szabályok nem tiltják, hogy egy kismama autót vezessen, és a vezetés orvosi szempontból sem ellenjavallt, amennyiben a terhesség problémamente
A biológiai sokféleség tömören a földi élet, az élővilág változatosságát jelenti. Ezt 1985-ben fogalmazta meg Walter G. Rosen, az Amerikai Tudományos Akadémiai tagja, amikor fórumot szervezett a biológiai sokféleségről.
2022. áprilisában 144,8 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak a bankok. Ez új rekordnak számít, eddig egy hónap alatt legfeljebb 136,7 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak a pénzintézetek. Minek köszönhető ez a kiugró érték?
Ma már szívszorító látványt nyújt a néhai vízesés, amit a világ legszélesebb zuhatagaként is ismerhettünk. Ez vár vajon a világ összes természeti csodájára?
Két fiatal holttestét keresi a Balatonban a vízirendészet és a vízimentők, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este, ők a Balaton idei első áldozatai - erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Négy kollégánk látogatott el egy dühöngőszobába, hogy ott apró darabokra verjen mindent. Így látják ők, milyen, amikor el kell pusztítanod magad körül a dolgokat.
Meghan Markle egy gyönyörű, Jackie Kennedy által inspirált szettet viselt a Szent Pál-székesegyházban tartott istentiszteleten, ahol két év után láthattuk őt először újra a királyi család társaságában.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár "elvakult megszállottsággal" vádolta a kormányfő kritikusait, szerinte az angolok kifütyülésének semmi köze a politikához.
Két fiatal holttestét keresi a Balatonban a vízirendészet és a vízimentők, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este, ők a Balaton idei első áldozatai - erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
A repülések után 3900–9750 forintot kell fizetni, az értékpapírügyletekre 0,3 százalék lesz a tranzakciós illeték, és Revolut jellegű utalások után is fizetni kell ezután. A cégautóadó év végéig megduplázódik – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Maruzsa Zoltán a Facebookon ma posztolta a pedagógusnap alkalmából a Pintér Sándor felkérésére írt levélet is - ebben köszönetet mond a tanároknak, hogy az elmúlt évek “nehezített körülményei” után is “fáradhatatlanul segítették a gyerekek, tanulók szellemi, fizikai, lelki gyarapodását”.
A grúz kultúra rendkívül gazdag, gyökerei csaknem háromezer évre nyúlnak vissza. Teszteld, mennyit tudsz erről az izgalmas országról, ami kiváló nyári úti cél is lehet.