A megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás kérdése általában nyáron kerül elő, és bár ilyenkor valóban kiemelten kell ügyelni a megfelelő hidratációra, egész évben fontos, hogy elegendő H2O-t vigyél a szervezetedbe.
Betegség, konkrétan műtét utáni fájdalom motiválta azt a férfit, aki helyi idő szerint szerda délután nyitott tüzet az Oklahoma állambeli Tulsa egyik kórházának második emeletén. Négy ember halálát okozta, majd magával is végzett - jelentette be a tulsai rendőrség.
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban.
Mindent megtesz az Aston Martin csapata azért, hogy meggyőzze Sebastian Vettelt a maradásról. A brit istálló csapatfőnöke, Mike Krack cáfolta, hogy Mick Schumacher szerződtetését tervezik 2023-ra.
A fegyvertartást és -eladást szabályozó amerikai jogszabályok szigorítását kezdeményezte az amerikai elnök csütörtökön, reagálva arra, hogy a közelmúltban számos fegyveres ámokfutást követtek el az országban.
Márciusban 708 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, februárhoz képest az export kiigazított volumene 6,4, az importé 4,4 százalékkal csökkent – tette közzé a KSH.
Romániában az idei első öt hónapban csaknem 33 százalékkal több, 47 645 új autót helyeztek forgalomba a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte csütörtökön a román gépkocsigyártók egyesülete.
A Tények információja szerint az anya gyermekágyi depresszióban szenvedett, szinte soha nem hagyták magára a családtagok a kicsivel, kivéve azt a pár órát, amikor a tragédia történt.
Egy új jelentés szerint az okosóra piac folyamatosan növekszik, ami jól mutatja, hogy egyre jobb termékeket vásárolhatnak meg a fogyasztók, emellett a funkcionalitások is növekszik. Mutatjuk, a legutóbbi eladási eredményeket. A Counterpoint Research elemző cég elkészítette a 2022-es Q1-es év eladási adatait, amit összehasonlítottak a 2021-es Q1-es
Kemény szavakat fogalmazott meg Béci, miután kiderült: a tragikusan fiatalon elhunyt Vv Krisztián öngyilkos lett. A korábbi villalakó nem érti, hogy nem veszik észre a barátok, ismerősök, családtagok a bajt.
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban.
Elindult az engedélyezési eljárás a Budapest belvárosában található, egykori Fontana divatház helyére épülő Müller üzletházra - írja az Építészfórum. A szocializmus egyik érdekes építészeti elemének bontásáért, majd az új tervek megvalósulásáért több mint egy évtizedet küzdött az új tulajdonos, most úgy tűnik, megvalósulhat az épület.
Eljárást indít a Médiatanács a Metropol “koldustérképet” tartalmazó cikke miatt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel. Azt írták, hogy az újság leegyszerűsítő módon, általánosítva, a fedél nélkül élő embereket egyes kábítószerfüggő, erőszakosan kéregető csoportokkal azonosítva ábrázolhatta a hajlék
Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai legfelsőbb bíróság blokkolta azt a texasi törvényt, amely megtiltotta volna a nagy közösségi médiaoldalakat üzemeltető cégeknek, hogy saját szempontjaik alapján tiltsák ki vagy moderáljanak felhasználóikat – számolt be az amerikai sajtó. Ezzel a döntéssel a taláros testület a nagy technológiai vállal
„Miért nem eszel? Egyél! Hogy-hogy nem ehetsz? Butaság! Ez csak ilyen divatbetegség! Az ismerősöm mesélte a múltkor, hogy...” Néha mindenki lehet eddig-eddig-eddig a sok önjelölt „szakértővel”. Mert úgy tűnik, az étkezéshez mindenki ért. És mintha nehéz lenne megérteni, hogy ez nincs rendben.
A Mávinform közölte azt is, hogy a Pünkösdi nyitott pincék elnevezésű rendezvény miatt Pécs és Palkonya között több kocsiból állnak a vonatok hétvégén.