Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy a csalással vádolt egykori Megaszatáros kikerülhet a börtönből, hétfőn ugyanis lejár a törvényszék korábbi döntésének határideje. A Győri Járásbíróság másodfokú tanácsa azonban megváltoztatta ezt a döntést: Fekete Dávid börtönben marad.
Sejtelmes kommentek és találgatások tűntek fel, majd tűntek el VV Krisztián közösségi oldaláról. Mi lehet igaz a pletykákból, hogy rossz útra tért tragikus halála előtt? A Krisztiánt illető vádakkal kapcsolatban a Fókusz kereste a férfi állítólagos barátnőjét, Kerstint, és az unterpremstätteni rendőrséggel is felvette a kapcsolatot.
Az ötszörös győztes győri ETO csapata szombaton játszik a dán Esbjerg együttese ellen Budapesten, a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A legjobb négy közé jutott csapatnak Szabó Zsófi is szurkol majd. Aki élőben nem tud ott lenni, az a meccset élőben a Sport1-en is követheti majd.
A legfontosabb feladat jelen pillanatban Velkey György, a Magyar Kórházszövetség új elnöke szerint, hogy rendezzék az orvosok és az ápolók közti bérkülönbséget. Ugyanis felére kéne csökkennie az orvosok és az ápolók közti bérkülönbségnek, de ez a szakember szerint nem fog bekövetkezni a közeljövőben, hangzott el az RTL Klub esti híradójában.
"La Commission et la Cour ne respecte pas elles-mêmes les principes d’égalité et de sécurité juridique constitutifs de l’État de droit dont elles se prévalent" - dit Anne Marie Le Pourhiet.
Ingyenes Gryllus Vilmos, Barabás Lőrinc, Hoppál Mihály koncert, a Klárisok mesezenekar és a Julianna Gyermekkórus és neves paralimpiai bajnokaink is várják a családokat június 11-én, szombaton.
Az Agrárminisztérium (AM) 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium pénteki közleményében.
A Telekom Veszprém várhatja előnyből a férfi kézilabda bajnoki döntő második felvonását, miután pénteken 29–28-ra legyőzte a Pick Szegedet a finálé első, szegedi meccsén.
Négynapos rendezvénysorozattal ünneplik II. Erzsébet királynő platinajubileumát, azaz trónra lépésének 70. évfordulóját. Az esemény egybeesik a 96 éves uralkodó hivatalos születésnapi ünnepségével is.
A „Védjük meg a gyermekeinket” jogszabály-tervezet 21 évre emelné a félautomata puskák vásárlásának korhatárát, valamint törvénytelennek minősítené és beszolgáltatásra kötelezné a nagy kapacitású lőszertárolókat és -adagolókat. Az igazságügyi bizottság demokrata többségű, de így is kilencórás vita előzte meg a döntést.
Felidézték: az elhúzódó ukrajnai háború miatt a kormány május 25-i hatállyal háborús veszélyhelyzetet hirdetett. Ez a különleges jogrend segíti, hogy a kormány gyors és határozott döntéshozatallal, jogszabályalkotással tudjon reagálni a háború okozta biztonsági, humanitárius és gazdasági következményekre, ilyenek például a honvédelmi és rezsivédelm
Karl Pachnert, az Osztrák Közszolgálati Rádió és Televízió (ORF) egyik vezetőjét felfüggesztették tisztségéből. Az újságíró a közösségi médiában közzétett ízléstelen bejegyzésében Orbán Viktor esetleges haláláról írt - jelentette az osztrák Kronen Zeitung és a Die Presse.
A Novavax gyógyszergyártó részvényárfolyama közel 23 százalékot esett az amerikai gyógyszerfelügyelet jelentésére, mely részletesen bemutatta a vállalat COVID-19 vakcinajelöltjének klinikai adatainak értékelését – írja a Marketwatch.
A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
Felfüggesztették tisztségéből Karl Pachnert, az Osztrák Közszolgálati Rádió és Televízió (ORF) egyik vezetőjét, aki a közösségi médiában közzétett bejegyzésében Orbán Viktor esetleges haláláról írt - jelentette az osztrák Kronen Zeitung és a Die Presse.
A hónapban megváltozik a MÁV és a Volánbusz menetrendje is. A nyári menetrend egészen augusztus végéig lesz érvényben, amit az utószezoni menetrend fog követni, alkalmazkodva a turisztikai szezonok változásához. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján június 18-tól több kiindulópontról még több expresszvonat fog közlekedni a Balaton felé, illetve ezze
A volt felesége, Amber Heard ellen indított rágalmazási perét a héten megnyerő Johnny Depp közös albumot ad ki júliusban Jeff Beck gitárossal - írta meg pénteken a The Guardian.
Babonák és rémálmok keverednek családi emlékekkel és mindennapi megfigyelésekkel Szőcs Petra régóta várt új verseskötetének lapjain. Intimitás és idegenség, honvágy és otthontalanság egyszerre témája a filmrendezőként is ismert Szőcs Petra verseinek. Olvass bele!