Srí Lanka évtizedek óta nem tapasztalt gazdasági krízissel szembesült: a következő két hétben csak buszok, vonatok, egészslgügyi szolgáltatók által használt járművel és ételszállítók tölthetik meg üzemanyagtankjaikat az országban.
Sokan nem is gondolják, milyen veszélyes lehet egy méh- vagy egy darázscsípés. Ezek a kis teremtmények - főleg védekezés céljából - méreganyagot juttatnak a csípés pillanatában az ember szervezetébe. Ez a méreganyag enyhébb esetben bőrpírt, duzzanatot, fájdalmat okoz, súlyosabb formában viszont akár halálhoz is vezethet.
Folyamatosan konzíliumot tartanak az Operettszínház táncművésze kezelésében részt vevő orvosok. Nikolett a kedvesével tartott a munkahelyére, amikor épülettörmelékek zuhantak rá a Jókai utcában. Kollégái és szerettei most imaláncot indítottak érte.
André Lotterer visszatér Le Mans-ba a Porsche LMDh programjával, de emiatt nem folytatja karrierjét az FIA elsőszámú elektromos sorozatában. „Nagy kívánságom volt, hogy visszatérjek az endurance-hoz, de nem volt könnyű döntés.” – fejti ki a pilóta. „Az FE nagyon érdekes, szoros küzdelmeket produkál, és nagyon élvezem. Leültünk, megvizsgáltuk a lehe
– Két és fél hónapja született meg a séf, Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra kislánya, Kamilla. Az édesanya kemény heteken van túl, ugyanis a babázás mellett dolgozott is, illetve tervezőgrafikusnak is tanul, így nem sok ideje volt az utóbbi időben magával foglalkoznia.
A Biden-kormányzat kedden közölte, hogy 36 vállalatot vett fel egy kereskedelmi feketelistára, köztük öt kínai céget vádolva azzal, hogy Moszkva ukrajnai invázióját követően támogatják Oroszország katonai és védelmi iparát.
A tüntetők a magyar nagykövetség előtt gyűltek össze, és az ellen tiltakoztak, hogy Magyarország mentességét kapott az oroszok elleni olajembargó alól.
Folyamatosan konzíliumot tartanak az Operettszínház táncművésze kezelésében részt vevő orvosok. Nikolett a kedvesével tartott a munkahelyére, amikor épülettörmelékek zuhantak rá a Jókai utcában. Kollégái és szerettei most imaláncot indítottak érte.
Tedd a szívedre a kezedre, te mindig őszinte vagy, ha például a súlyodról van szó? Vagy az önbizalmadról? Vagy éppen a szexről? Aligha. Hiába ömlik mindenhonnan a szex, az emberek számára mégis tabutémának számít. Egyrészt nem könnyen beszélnek róla, másrészt szeretnek azok mentén a megszokások mentén beszélni róla, amikről úgy gondolják, hogy a no
Leállhat a gázhiány miatt a legnagyobb német vegyipari cég, amelynek működésétől egész iparágak függnek. A vezérigazgató szerint „nincs rövidtávú megoldás az oroszországi földgáz kiváltására”.
Bár az Európai Unió területén a teljes államadósságot tekintve az erős középmezőnyben helyezkedünk el, ennek ellenére nincs okunk feltétlenül ünnepelni.
A júliusban berakodott orosz urál olaj-szállítmányokkal a júniusi mennyiségeknél magasabb áron kereskedtek, mivel az ázsiai vevők élénk érdeklődést mutattak az orosz olajfajta iránt, éde a következő hónapban alacsonyabb kínálatra számítanak - közölte három kereskedő kedden.
Ideiglenesen bezárják a ruszei orosz főkonzulátust, Bulgária pedig átmenetileg bezárja jekatyerinburgi konzulátusát. Ilyesmire évtizedek óta nem volt példa a két ország kapcsolatában.
Nemcsak fogyasztóvédelmi vizsgálat indult a Ryanairrel szemben, hanem egy civil szervezet is perbe fogta a légitársaságot. Szerintük tisztességtelen, hogy a fapados cég utólagosan átháríthat adókat és díjakat az utasokra, ahogy ezt például az extraprofitadóval is tette.
A volt amerikai külügyminiszter a német Stern magazinnak adott interjúban kiemelte, ha Moszkvát Európa örökké kitaszítottként kezeli, előbb-utóbb Kína szövetségesévé teszi.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét fogadta Sean Penn amerikai színészt, aki második alkalommal érkezett Kijevbe, mióta az oroszok által Ukrajna ellen indított háború elkezdődött - számolt be az MTI.
A második helyen kiemelt Rafael Nadal négyjátszmás mérkőzésen győzte le az argentin Francisco Cerundolót a wimbledoni teniszbajnokság férfiversenyének első fordulójában, kedden.
Ahogy azt tegnap megírtuk, leomlott egy épület a budapesti Jókai utcában. Négy ember sérült meg, a legsúlyosabban a Budapesti Operettszínház táncművésznője. Az ő gyógyulása érdekében kér segítséget a színház direktora.