A TV2 egykori arca, Joshi Bharat tavaly év végén magánélete miatt került a címlapokra. A korábban műsorvezetőként dolgozó tévés három évtized után, tavaly ősszel vált el feleségétől, és nem sokkal azután, hogy véget ért a házasságuk, máris egy új nő oldalán találta meg a boldogságot.
Spanyolország Huelva tartományában található Európa legjelentősebb és legnagyobb tapasztalattal rendelkező gojibogyó-termelője. Az eredetileg Ázsiából származó gyümölcs beltartalmi értékei miatt népszerű szuperélelmiszernek számít.
Április óta ígérik nekik, hogy megkapják a pénzüket, csakhogy azóta a rengeteg állami és uniós támogatásból épült gyár működése is leállt, a cég pedig végelszámolás alatt áll.
A jelek szerint nem tud 400 alá visszaerősödni a forint az euróval szemben, napok óta a lélektani határ felett járunk. Így innen karnyújtásnyira van a forint történelmi mélypontja 403-nál.
Az Oscar-díjas színésznőről joggal hihetjük, hogy semmit sem öregedett az elmúlt 25 évben. Ha azonban fürdőruhára vagy bikinire vetkőzik, gyorsan elillan ez az illúziónk.
„Kis ismeretség, ilyet szeretnék, nem baj, ha elmegy, másik jöhet még. Nem kell a hűség, sem a szívesség” – énekelte Révész Sándor a Piramis egyik népszerű számát 1978-ban. A világ az azóta eltelt negyven év alatt sem változott sokat, sőt, ma már szabadabban beszélhetünk a szexről.
A Bentley Goodwoodban, a Festival of Speed keretein belül bejelentette, feltámasztja története egyik legfontosabb modelljét: 12 korhű példány készül az ikonikus Speed Six versenyautóból.
A covid óta csupán a második, a mozitörténetben pedig kereken az ötvenedik alkalom, hogy egy film átlépte a tíz számjegyű bevételi álomhatárt. A Top Gun: Maverick sikere már-már tanítani való.
Újabb kormányközeli médiavállalatnál húzzák meg a nadrágszíjat, Life TV-t és Ozone TV-t működtető társaság megválik legismertebb arcaitól is, így Hajdú Péternek és Ábel Anitának is felmondtak, számolt be a Blikk.
Megszűnik a csatorna reggeli műsora, melyet Ábel Anita, Holdampf Linda, Csonka András és Bereczki Zoltán vezetett, és Hajdú Péter vezérigazgatói megbízatása is lejár.
Nagy amerikai befektetési cégeknek kezdett el udvarolni a UBS, hogy vásároljanak bele a bank részvényeibe. A svájci hitelintézet így próbálj mega javítani piaci értékét, hogy közelebb kerüljön a Wall Street-i versenytársak értékeltségéhez.
Tamáska György látja el június közepétől a Pannonia Bio Zrt. kommunikációs vezetői feladatait. Az új kommunikációs menedzser egy új szintre emelt, stratégiai szintű márkaépítésben segíti az Európa legnagyobb biofinomítóját működtető vállalatot, átfogva belső és külső kommunikációs, valamint a munkáltatói márkaépítési feladatokat. Tamáska György a k
A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készíti elő a párt bukott elnöke. Már meg is született az erről szóló tervezet, ami teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva lényegében visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi kereteit
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás csütörtök éjfélig tart, és azért rendelték el, mert a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot.
A Red Bull egykori versenyzője Mark Webber úgy véli, hogy a szezon további részében is folytatja majd a domináns teljesítményét a jelenlegi listavezető. Nehezen indult az év a Red Bull számára, de Imola óta legyőzhetetlenek. Az osztrákok zsinórban hat futamot nyertek meg, amiből a címvédő Verstappen ötöt szállított. Legközelebbi riválisukat Charles
Drámai jelenetek játszódtak le a budapesti vizes világbajnokságon, miután Anita Alvarez rosszul lett, majd gyakorlata végén a vízben eszméletét vesztette. Az edzője mentette ki a sportolót. Stumpf Kata korábbi válogatott szinkronúszó a Reggeliben arról beszélt, hogy mi lehetett az ájulás oka. Szerinte nem kérdés, hogy az edző ilyen esetben a tanítv
Amikor a fiatalok elmentek otthonról, a szüleik azt hitték, élve látják őket viszont. Tizenhét áldozat már a helyszínen elhunyt, a többiek a kórházban. A holttesteken külsérelmi nyomok nem voltak.
Gubik Petra alakítja a drámai asszony, Plankenhorst Alfonsine szerepét a Kőszívű musicalben. A színésznő a szakmai kihívásról és az életéről beszélt lapunknak.
Földgázhiány esetén üzemben maradnak azok a szénerőművek Csehországban, amelyeket máskülönben emissziós problémák miatt le kellene állítani - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter Prágában, a földgázellátással foglalkozó válságstáb ülése után.
Rendben halad a hazai bankszektor eddigi legnagyobb háromszereplős fúziója: az MKB és a Budapest Bank egyesülése március 31-jével meg is történt, a következő nagy lépés 2023. májusban a Takarék-csoport csatlakozása lesz. Az informatikai rendszerek integrálásával párhuzamosan a szuperbank a szolgáltatásai megújításán is dolgozik: a befektetési terül
A hét első munkanapján a Hold még az Ikrek jegyében jár, ahol délelőtt együttállásba kerül a Merkúrral: mivel szellemileg aktív vagy és remek ítélőképességgel rendelkezel, a mai nap kedvez minden üzletnek, tárgyalásnak és hivatalos utazásnak. De arra is megfelelő alkalom, hogy üzeneteket válts rokonaiddal és kollégáiddal. Mivel az Ikrek a legékessz