Az online vásárlók döntő többsége internetes keresők segítségével tájékozódik, a válaszadók fele a közösségi médiában és hírlevelekből is szerez információt, harmaduk a barátoktól, ismerősöktől kér segítséget, míg az influenszerek ajánlásai csak a megkérdezettek 2 százalékát befolyásolják - közölte a Bónusz Brigád az MTI-vel.
A Goldman Sachs 2 milliárd dollárt szeretne összegyűjteni a befektetőktől, hogy felvásárolja a Celsius eszközállományát – állítja a CoinDesk névtelen forrásokra hivatkozva. Az üzlet lehetővé tenné a befektetők számára, hogy csődbejelentés esetén potenciálisan nagy árengedménnyel vásárolják fel a Celsius eszközeit, kriptoállományát. A Goldman Sachs
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet, olvasható a Nébih honlapján.
Nem ajánlott a nagybevásárlás, kertészkedés és az alkoholfogyasztás, ugyanakkor javallott a könyvtár, a beszélgetés a teraszon és persze a sok folyadék.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism Fashion Awards-on.Az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőket díjazó eseményen a kínai nemzeti
Az orosz-ukrán háború alapjaiban változtatja meg az Amerikai Egyesült Államok viszonyát szövetségeseihez és az egész világhoz. Bár úgy tűnik, vezető hatalmi pozíciója megszilárdul, valójában óriási átrendeződés vette kezdetét, amely egyben a legújabb kori Pax Americana végét is jelenti.
A Digi a megszűnő csatornák helyére veszi be kínálatába az ARENA4-et, illetve újonnan induló testvércsatornáját, a MATCH4-et. Itt kapnak majd helyet az amerikai autóverseny-sorozatok. A Network4 égisze alá tartozó ARENA4, illetve ARENA4+ az amerikai autósport otthona. Az IndyCar, valamint a NASCAR-rajongók, benne a 500miles.hu olvasóival itt követh
Beköszöntött a kedvezményes diákhiteleknél is a kamatemelés. Nem is akárhogyan: a szabad felhasználású diákhitel 1 kamata július 1-jétől rögtön két és félszeresére, 1,99 százalékról 4,99 százalékra emelkedik.
Mugelloban teljesítette a második és egyben utolsó idei Pirelli gumitesztjét a Ferrari Charles Leclerc és Carlos Sainz vezetésével. A Ferrari tulajdonában lévő pályán a gumigyártó 2023-as abroncsait próbálhatták ki, amelyek az idei konfigurációkkal ellentétben valamivel kerekebb profilúbbak lesznek. Mivel ez egy hivatalos Pirelli teszt, ezért a gum
A kutatásban országonként ezer embertől kérdezték meg, vannak-e olyan eltérő anyagi helyzetű, vallású, politikai beállítottságú és nemzetiségű emberek a környezetükben, akikkel beszélgetni szoktak.
Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szerdától a gázolaj beszerzési ára bruttó 6 forinttal csökken, a benzin ára a hét közepén nem változik. 480 forintos hatósági áron pedig még tudunk tankolni, korlátozottan.
Mostanában ritkának mondható emelkedő hetet zártak az amerikai tőzsdék múlt héten, miután némiképp enyhültek a befektetők kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásai. A pozitív momentum látszólag ezen a héten is kitart, hiszen az ázsiai tőzsdék kifejezetten erősen indították a hetet, és az európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a nap, bár a nyitástó
Dmitrij Peszkov, az elnöki hivatal szóvivője ismertette Oroszország hivatalos álláspontját arról, hogy az országnak 100 millió dollárnyi kötvényt kellett volna befizetni vasárnap éjfélig, de a szankciók miatt nem tudnak külföldi bankoknál devizában fizetni, így gyakorlatilag beállt az ország csődje.
Imádod a növényeket? Különféle fajtákat tartasz otthon, viszont sokszor problémát okoz ezek gondozása? A legtöbben az öntözés kapcsán rontják el az ápolásukat, hiszen vannak, akik túl sokat adnak nekik, akadnak, akik nem öntözik elég gyakran. Ebben a cikkben segítséget nyújtunk, ha elszáradtak a virágaid és új életet szeretnél lehelni beléjük.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma bemutatja a három asztrológiai Lilith mítoszát.
A szigorú, túlzó uniós szabályok miatt rendre számos, a gyakorlatban biztonságosan használható növényvédelmi készítményt ki kell vonni a használatból, ami veszélyezteti a termelést – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
• Árnyékoljuk ablakainkat, különösen amikor a nap közvetlenül az ablakokra tűz! A legforróbb napokon már kora reggeltől árnyékoljunk! • Redőny, zsalugáter,...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta George Friedman magyar származású, nemzetközileg elismert amerikai geopolitikai stratégát.
Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatos népegészségügyi kockázatok kezelésére - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Lourdes Leon már 25 éves és bár nagyszerűen keveredik benne édesanyja olasz és édesapja kubai szárzmazása, az biztos, hogy a vadságát és extravaganciáját Madonnától örökölte.
Az Európai Unió energiabiztonságának javítása érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet az ukrajnai háborúval összefüggésben.
Az ellenzéki szavazók távolmaradással legyintettek az egész magyar közéletre - értékelte a vasárnapi időközi választás eredményét Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a Spirit Fm Aktuálban.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.