2022. június 26. vasárnap

jún. 26
9:18
Egységes budapesti parkolás rendszer – jövő héten döntenek róla (Autónavigátor)
A mai budapesti parkolási rendszer átláthatatlan és nehezen követhető, ami komoly hátrány az autóval közlekedők számára - ezt nem (csak)
jún. 26
9:18
„Már nem érzem magamat szabadnak Amerikában” – helyieket kérdeztünk az abortuszhoz való alkotmányos jog eltörléséről (SzMo)
Sokak szerint szomorú nap volt ez az Egyesült Államok számára, míg mások örülnek annak, hogy nem végeztetnek többé abortuszt az adójukból.
jún. 26
9:18
Életveszélyes helyzetet okozott egy idős férfi a kereklámpás Ladájával az M4-esen (Autószektor)
Szerdán délután az M4-es Törökszentmiklós-nyugat csomópontban egy 76 éves férfi egy piros Ladával a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára. A rendőrség korábban már közölt felvételeket az esetről, de a A Magyar Közút úgy érezte, hogy fontos megmutatni a forgalomfigyelő kamerák képén keresztül is, mennyire életveszélyes szituációkat okozott
jún. 26
9:18
Mintha forradalom tört volna ki a megzenésített Nemzeti Dalra – Tolcsvay László a Mandinernek (Mandiner)
„Nekem nagyon fontos, hogy a lelkekhez jusson el a zeném, mert meggyőződésem, hogy az emberi lélek alapvetően nem változik” – vallja Tolcsvay László, aki élete egyik legszebb pillanatának tartja a Nemzeti Dal megzenésítését. Gyermekkora helyszínén beszélgettünk forradalomról, kitelepítésről, apa-fiú viszonyról, beatkorszakról és szakrális művekről.
jún. 26
9:24
Ne megszokásból közlekedj: ismét változnak a menetrendek (Pénzcentrum)
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az ideiglenes menetrendi változásokról bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT információs szolgálatánál a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszám
jún. 26
9:24
Tragédia Csután: Kiesett a kanyarodó autóból egy gyermek (ATV)
A gyermek egyéves volt, a kórházban életét vesztette.
jún. 26
9:24
Apa is hibázhat, apa is lehet gyenge (Igényesférfi.hu)
A szülői minták gyereknevelésben betöltött szerepéről szinte már frusztrálóan sokat lehet hallani, olvasni. Egészen addig, ameddig nem leszel apa, talán nem érint meg a dolog, amikor viszont szülővé válsz, beindul a géphenger.
jún. 26
9:24
Hátborzongató képet közölt az a NASA az emberiséggel a világűrből, 30 évig nem láthatta ezt csak egy nagyon szűk réteg (Promotions)
Ilyen felvételeket szinte biztos, hogy még nem láttál.
jún. 26
9:24
Oroszország leállíthatja a gázszállítást az Északi Áramlat-1 vezetéken (Mandiner)
A német közüzemi hálózati felügyelet vezetője szerint fontos a takarékoskodás, „érdemes lejjebb állítani a fűtést és inkább felvenni egy pulóvert”.
jún. 26
9:24
Kövér László megbüntette Kálmán Olgát (rtl.hu)
Sőt, a DK-s politikus posztja szerint az egész frakciót pénzlevonással sújtja majd a házelnök.
jún. 26
9:30
Nagy a veszély - megszólalt a magyar rendőrség is (Infostart)
A ránk váró forró napokban fogadják meg baleset-megelőzési tanácsainkat - olvasható a rendőrség honlapján.
jún. 26
9:30
Rovanpera növelte előnyét, Solberg versenyben maradt (Racing)
Kalle Rovanpera tovább növelte előnyét a Szafari Rally vasárnapi első körében három toyotás csapattársa előtt. Oliver Solberg folytatni tudta a versenyt, miután a nap első szakaszán elakadt.  Jari-Matti Latvala vasárnap reggel azt az utasítást adta versenyzőinek, hogy ne kockáztassanak, csupán teljesítsék a szakaszokat.  A Toyota Gazoo Racing csapa
jún. 26
9:42
Boris Johnson nemhogy a második, a harmadik ciklusára készül (444.hu)
Nem tudni, viccelt-e.
jún. 26
9:45
Továbbra sem kell fuvarozási engedély az ukrán teherautókra (Menedzsment Fórum)
Júliustól sem kell fuvarozási engedély az ukrán teherautókra - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
jún. 26
9:48
Érkezik a hőség a jövő héten: lesz, ahol akár 38 fok is lehet (Pénzcentrum)
Hétfőről hőségriadó lesz érvényben, de ez nem azt jelenti, hogy vasárnap nem lesz nagyon meleg.
jún. 26
9:48
Új, koalíciós kormány megalakításával bízta meg eddigi miniszterelnökét Macron (SzMo)
Élisabeth Borne a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztet egy kormányzati megállapodásról, illetve az esetleges részvételükről egy új kormányban.
jún. 26
9:48
Jelentés a bolondok birodalmából 55. (Demokrata)
A 13 és 17 év közötti transznemű kiskorúak száma az Egyesült Államokban majdnem kétszerese a 2017-es évinek – derül ki a Williams Institute friss jelentéséből.
jún. 26
9:48
Eszkalálódik a helyzet, Putyin nukleáris fegyvereket ad Fehéroroszországnak (Helló Magyar)
Erre állítólag az Egyesült Államok és a NATO hasonló lépései miatt van szükség. Küszöbön az atomháború?
jún. 26
9:48
A pókok társas viselkedésének ökológiai hátterét vizsgálták az Elkh kutatói (Magyar Mezőgazdaság)
Az Elkh Ökológiai Kutatóközpont(ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére.
jún. 26
9:50
Álszent méltányosság (Demokrata)
Nem véletlen, hogy Ukrajna európai integrációjával a Kremlnek nincs semmi baja. Az ország esetleges uniós tagsága akár az EU végét is jelentheti.
jún. 26
9:51
Ma van a kábítószer-ellenes világnap – Tények és megoldások a függőség kezelésére (Blikk)
1988-tól az ENSZ által meghozott döntés alapján június 26-át hivatalosan is a Kábítószer-ellenes Világnapnak nyilvánították. Célja a kábítószer fogasztás és a kereskedés visszaszorítása.
jún. 26
9:54
Válságállóbbá akarják tenni a mezőgazdaságot (Agrofórum)
Oroszország ukrajnai háborújának egyik tanulsága, hogy az esetleges zsarolással szemben kevésbé lesz kitéve az az ország, amely független az orosz olajtól és gáztól, a fontos ásványoktól és az agrártermékektől. Szakértők szerint a globalizációnak nincs vége, de a biztonsággal kapcsolatos területeken jobban érdemes védeni és változatosabbá tenni a b
jún. 26
9:54
A legbizarrabb és legkegyetlenebb emberkísérlet, amit valaha végeztek (Promotions)
A történelem során a tudomány érdekében kegyetlen pszichológiai kísérleteket hajtottak végre, amelyek hozzájárultak, hogy bővüljenek a tudományos ismeretek, azonban ezek sokszor vitákat váltottak ki, ugyanis etikailag erősen megkérdőjelezhetőek voltak.
jún. 26
9:54
Messze még a robottaxi (Demokrata)
Autópályán már boldogulnak az önvezető autók, de a város még nehéz terep. A gyártók korábban 2020-ra ígérték a teljes önvezetést.
jún. 26
9:54
Így élik túl az ukránok a mindennapokat (Mandiner)
Fegyverek, romok, összetört emberi sorsok.
jún. 26
9:56
Joe Biden aláírta a fegyvertörvényt (Mandiner)
Az elnök történelmi vívmánynak nevezte a törvényt, amely szerinte „sok életet fog megmenteni”.
jún. 26
9:57
Ötvennél is több településen választanak ma (Privátbankár)
Rekordszámú, több mint ötven településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. Azokat az időközi voksolásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején nem tudtak megtartani.
jún. 26
10:00
Milák Kristóf még csak ezután teljesedhet ki igazán, de a csillogása elrejti a magyar úszás problémáit (444.hu)
Hosszú Katinka megkapta a tiszteletet, amit káprázatos pályafutása végén megérdemelt. Befejezték a medencés úszók a budapesti világbajnokságon, Milák nagyon egyedül van a dobogón.
jún. 26
10:00
A G7-országok hamarosan bejelenthetik az orosz arany behozatálának tilalmát (444.hu)
Információk szerint Nagy-Britannia és az USA már vasárnap bejelentik a tilalmat.
jún. 26
10:00
Till Attila megmutatta ritkán látott feleségét: a műsorvezető 25 éve szereti a csinos Krisztinát (Femcafe)
Idén lesz 25 éve annak, hogy Till Attila és Korpás Krisztina összekötötték az életüket, ám a nyilvánosság ez idő alatt csak ritkán pillanthatta meg a műsorvezető feleségét.
jún. 26
10:06
Nukleáris rakétarendszert küld Putyin a szövetséges Fehéroroszországnak (SzMo)
Oroszország szövetségese és a logisztikai támogatás biztosítója, Fehéroroszország Iskander-M rendszereket kap, amelynek hatótávolsága 500 kilométer.
jún. 26
10:06
A haza védelmére és az emberek biztonságára kell koncentrálni (Demokrata)
A jelenlegi 115 forintos köbméterenkénti gáz piaci ára 565 forintba kerülne.
jún. 26
10:06
Több robbanás volt Kijev központi kerületében (Demokrata)
A lakónegyedben, amelyet a rendőrség lezárt, sűrű füst gomolyog.
jún. 26
10:12
Különböző életkorok jellemző fejfájástípusai (WebBeteg)
A fejfájás diagnosztizálásánál nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy adott életkorban mások a jellemző fejfájásformák, jellemzően más betegségek okoznak az éppen aktuális betegnél fejfájós panaszokat.
jún. 26
10:12
Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten, a BUX 39 412,74 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 112,99 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban.
jún. 26
10:12
Hosszú Katinka: „Kis tüske van bennem” (ATV)
Sajnálja, hogy nem sikerült odaérnie a dobogóra 400 méter vegyesen Budapesten, mert egy, a számban nyert éremmel „már csak három érem kellett volna a százhoz”
jún. 26
10:12
A legmagasabb szintű terrorkészültség van az oslói lövöldözéses merénylet után Norvégiában (SzMo)
Letartóztattak egy 42 éves férfit, aki norvég állampolgár, és akit gyilkossággal és „iszlamista terrorcselekménnyel” vádolnak. A szolgálatok „gyanúsan radikalizálódott iszlamistaként” ismerték 2015 óta
jún. 26
10:12
Történetük szerint rosszak, mi mégis imádjuk ezeket a filmdalokat. De vajon miért? (Hamu és Gyémánt)
Időről-időre filmekben láthatunk fiktív popsztárokat, akik a narratíva szerint éppen egy rossz dalt ad elő. Ezek a dalok rendszerint népszerűvé válnak, az adott mozgókép sikerének fényében akár a slágerlistákig is repítve az adott számot. Valahogy a filmek és sorozatok nem szokták jól bemérni a reakciónkat arra a zenére, amit rossznak szán. Milyen
jún. 26
10:12
Mansell újra vezette a hihetetlen Ferrariját és a Williamsét (Racing)
Nigel Mansell elárulta, milyen érzés volt újra találkozni néhány korábbi autójával a Goodwood Festival of Speed-en. Az 1992-es világbajnoki győzelmének 30. évfordulója alkalmából a 68 éves versenyző Goodwoodba ment, hogy újra beüljön pályafutása néhány ikonikus autójának pilótafülkéjébe. A kínálatban szerepelt egy Lotus 25-ös, 91-es, két Ferrari és
jún. 26
10:12
Bizarr tengeri lényt mosott partra a víz (rtl.hu)
Egy tűszerű fogakkal rendelkező állatot találtak a parti sziklákon.
jún. 26
10:18
Távozik a Real Madrid sztárja (Infostart)
Gareth Bale a Los Angeles FC-ben folytatja.
jún. 26
10:18
Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások (Portfolio)
Az egy dolog, hogy közelíti az 1,3 millió forintot a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára, sőt Budán már el is érte a másfél milliót, a vásárlóknak azonban legalább ennyire kellemetlen, hogy rohamosan szűkül a kínálat, és lassan már alig lesz miből válogatniuk. Persze egy-kát új építésű lakóprojektet be szoktak lengetni a fejlesztők
jún. 26
10:18
Sorsdöntő időszak jön a magyar gazdaságban: erre készülhetnek a vállalkozások (Pénzcentrum)
Az elmúlt két év történései megváltoztatták technológiával kapcsolatos elvárásainkat, az élet minden területére kiterjedő és felgyorsult digitális átalakulás korszakát éljük. A papíralapú és digitális dokumentumtárolás és -kezelés területén 70 évnyi tapasztalattal rendelkező Iron Mountain szakértői összegyűjtötték azt a négy trendet, amire idén a l
jún. 26
10:18
Így használd a rózsakvarcodat (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma bemutatja, hogyan használd rózsakvarcot, hogy a lehető legjobban a segítségedre legyen.
jún. 26
10:24
Így néz ki 24 év elteltével a zseniális Macska-jaj film csúcsbombázója, akibe fél Magyarország szerelmes volt egykor (Promotions)
Már több mint 20 évvel ezelőtt jelent meg a kultikus film, Emir Kusturica mesterműve, amely elképesztő sikert aratott Magyarországon is.
jún. 26
10:24
Zuhannak a gabonaárak: Ukrajna és Oroszország exportja lehetségesnek tűnik (Magyar Mezőgazdaság)
A gabonaárak a hét elején meredeken csökkentek a tőzsdén arra a hírre, hogy megindult a tárgyalás az ukrán és az orosz búzaexport lehetséges megvalósításairól.
jún. 26
10:24
Most ingyen kipróbálhatod a GitHub kódolást segítő eszközét (BitcoinBázis)
A Microsoft tulajdonában álló GitHub és az OpenAI együttműködésének köszönhetően végérvényesen elindult a Copilot AI, mely a fejlesztők számára képes
jún. 26
10:24
Kijev központját rakétázta az orosz hadsereg (rtl.hu)
Hivatalos információ még nincs áldozatokról, két épületből menekítik a lakókat. A reggeli támadás után újabb találatok érték a fővárost.
jún. 26
10:30
Medve fenyegette Tóth Gabit és férjét (ATV)
Vészjósló üzenetet kapott Krausz Gábor és Tóth Gabi Hargita megyében: a közelükben, Székelyudvarhelynél medve jelenlétét észlelték.
jún. 26
10:30
Kövér László csökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját, amiért sok parlamenti szavazáson nem vettek részt (444.hu)
A képviselők politikai véleménynyilvánítás miatt nem jelentek meg.

Keresés