A Batmobilra hajazó McMurtry Spéirling volt a tettes, a Goodwood Festival of Speed egyik elektromos résztvevője. A brit márka egy kelta szóról nevezte el autóját, aminek jelentése hurrikán. Találó, hiszen első nagy fellépésén máris nagy vihart kavart. Az ennek ellenére meglepően kis autó elektromos meghajtással és egy ventillátorral van felszerelve
Rengeteg turistaosztályon utazó utas álmodik arról, hogy a kabinból a függöny másik oldalán lévő, csillogó első osztály világába csöppen. Ha törzsutas státuszod sok kívánnivalót hagy maga után, könnyen azt hiheted, hogy ez az álom soha nem válik valóra – de a légiutas-kísérők szerint teljesen más a helyzet.
A szemük még nem nyílt ki és egész nap szinte csak alszanak. Nemrég 9 kölyök született a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskolánál. Nyolc hetes korukig maradhatnak az anyjukkal, utána nevelőcsaládokhoz kerülnek. Kiképzésük jövőre kezdődhet. Az alapítvány évente 15 kutyát biztosít látássérülteknek, de ennél jóval többre lenne szükség.
A címvédő Szombathely hazai pályán 99-70-re legyőzte a Körmendet vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és begyűjtötte fennállásának negyedik aranyérmét.
Több, mint 50 százalék az esély arra, hogy egy repülőgép nem a menetrend szerinti időben indul, vagy nem akkor érkezik majd meg. A késések és járattörlések fő oka a hatalmas munkaerőhiány.
A 2020 novemberében koronavírus-fertőzés miatt elhunyt Balogh Lajos baloldali önkormányzati képviselő utódját a járványügyi veszélyhelyzet miatt még csak most választhatták meg.
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a Duna Arénában rendezett és szombaton véget ért világbajnokságon a szurkolók tanúi lehettek a generációváltásnak.
Abban az esetben amikor Ön CFDk-kel és devizával kereskedik, akkor legfrissebb hírek a devizapárokról vagy a részvényárfolyamokról csak a történet felét jelentik, mivel sok kereskedő a technikai elemzés különféle módszereit is beépíti kereskedési stratégiájába. A technikai elemzés lényegében magában foglalja az Ön által választott kereskedési instr
Az Alfa Romeo versenyzője, Guanyu Zhou gyerekkori kedvence Fernando Alonso, így most mindenképp furcsa számára, hogy a spanyollal egy mezőnyben versenyezhet. A kínai versenyző idén debütált a Forma-1-ben, a középmezőnyben pedig rögtön Alonso egyik riválisa lett. Zhou ráadásul egy ideig még a 40 esztendős veterán mondhatni csapattársa is volt, az Al
Számtalanszor találkozhattunk már azzal a problémával, amikor egy bizonyos levelet vagy bármilyen más küldeményt csak személyesen tudtunk volna átvenni, ám amikor meghozta volna a postás, nem voltunk otthon. Az is gyakran előfordul, hogy munkánk, utazásunk miatt nem tudunk elmenni a küldeményért a postára, így meg kell oldanunk a posta meghatalmazá
Egy második magyar városban, Budapest után Siófokon is elindítja közösségi rollermegosztó szolgáltatását szombaton a TIER - közölte a berlini székhelyű mikromobilitási vállalat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Négy budapesti kerületben, öt megyeszékhelyen és kilenc egyéb településen tartottak vasárnap olyan időközi önkormányzati választást, ahol párt vagy pártok jelöltjei is indultak. Az ilyenkor megszokott független győzelmek mellett a vasárnap egyértelmű nyertesen a Fidesz-KDNP.
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.
Kihirdette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a hatodik METÁR-tender eredményét, amelyen megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termeléshez kapható támogatás; a felhívásra 24 ajánlat érkezett, közülük 12 pályázat nyert támogatást.
A fogamzásgátló módszerek megjelenésével és egyre szélesebb körben való elterjedésével jelentősen megváltozott a nők szexualitása, hiszen a nem kívánt terhesség megelőzése mindig is fontos részét képezte az emberi gondolkodásnak.
Földgázhiány esetén üzemben maradnak azok a szénerőművek Csehországban, amelyeket máskülönben emissziós problémák miatt le kellene állítani - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter Prágában, a földgázellátással foglalkozó válságstáb ülése után.
Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt, a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja az UV-sugárzás - hívta fel a figyelmet cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Vidéken és a fővárosban is számos helyen a Fidesz–KDNP jelöltje nyert az ellenzéki induló előtt a vasárnapi időközi választásokon. A kistelepülések többségén a független jelölt lett a befutó.
Szeretne zöldségeket termeszteni, de a kertje, vagy a földje, ahová ültetni tudna, jobbára árnyékos? Ne csüggedjen egy pillanatig sem! Inkább olvassa el összeállításunkat azokról a zöldségekről és gyümölcsökről, amelyek részleges árnyékban is megteremnek – és azokról, amelyek nem teremnek meg árnyékban. A részleges árnyékban működő zöldségeskert ví