Négyes Toyota vezetés alakult ki a péntek délelőtti szakaszokat követően a kenyai Szafari Rallyn, míg a Hyundai versenyzői sorra szenvedtek különböző problémák miatt. Csupán három szakasz vár péntek délelőtt a Szafari Rally mezőnyére, ám ezek felértek más versenyek teljes hosszával a nehézség tekintetében. Az első pénteki szakaszon Sébastien Loeb
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.
A mostani szülőgenerációk tapasztalhatják, hogy nagyot változott a nyári világ gyerekkoruk óta. Korábban a városban csak elvétve találkozhattunk szúnyoggal, kullanccsal, mára számolni kell mindkettővel. A mai gondos anya és apa a fényvédő készítményt az első meleg, napsütéses tavaszi napon megvásárolja, sőt választ hozzá napozás utáni bőrápoló krém
Két időközi parlamenti képviselőválasztást is elvesztett a kormányzó brit Konzervatív Párt. Az eredmények ismertté válása után, pénteken bejelentette lemondását Oliver Dowden, a párt elnöke, Boris Johnson miniszterelnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem tervezi távozását.
Már a hét közepén elkezdtek szállíngózni a meg nem erősített információk, melyek szerint június 24-től magyar rendszámú személyautók részére legfeljebb 50 liternyi üzemanyagot lehet majd vásárolni a MOL-kutakon.
Afganisztánban kézzel ássák ki a romok alól a pusztító földrengés túlélőit. A katasztrófában több, mint 1500-an haltak meg. A fundamentalista tálibok segélykérése gyakran süket fülekre talált a külvilágban.
Ha csak úgy fogalmazunk, hogy nagyszerűen kezdte a szereplést a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, az nem tükrözi hűen nemzeti együttesünk fantasztikus teljesítményét.
Devlin DeFrancesco pénzgyűjtési kampányt indított a torontói Sunnybrook Egészségtudományi Központ számára, amely megmentette az életét. Az Andretti Autosport 22 éves újonca, DeFrancesco 15 héttel korábban született, kevesebb mint egy kilogrammal, így élete első négy hónapját inkubátorban töltötte a Sunnybrookban, miközben elkerülhetetlenül számos e
Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt egy budapesti bűnszervezet. A NAV nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak.
Nem a magyar úszóké volt a péntek délelőtti program a Duna Arénában, ahol egyedüliként Senánszky Petra továbbjutásának örülhettünk, Szentes Bencének, Bohus Richárdnak, Sztankovics Annának és Kalmár Ákosnak nem sikerült a továbblépés.
Helyszínen azonnali jogsi bevonással jár, ha valakit büntetőfékezésen kapnak, az autókon lévő kamerafelvétel pedig bizonyíték erejű. Ha így járunk, és felvételünk van, nyugodtan bevihetjük a rendőrségre.
Magyarországon közepes termésre számíthatnak az őszibarack- és a nektarintermelők. Az európai piacon egyelőre nagy a kereslet, és a gazdálkodók abban bíznak, hogy az árak is magasan maradhatnak, hogy ellensúlyozzák az emelkedő költségeiket.
Éveken keresztül tartotta az egekben a videokártya-árakat a kriptovaluta-bányászat, mostanra azonban fordulni látszik a trend - derült ki az iPon közleményéből, amelyben rávilágítanak, hogy a második legnagyobb digitális valuta tranzakciós hitelesítési eljárása megváltozik az Ethereum 2.0 érkezésével. A jelenleg még nagy számítási kapacitásra épül
Nem szűkölködnek a nyári tervekben a magyarok, a megkérdezettek több mint 90 százaléka tervez pihenést a legforróbb hónapokban – ez derült ki az Eventrend Hotels (immár) szokásos nyár eleji felméréséből. Az adatok nem reprezentatívak, bár 1275 kitöltött kérdőívet küldtek vissza a válaszadók, amely egész pontos képet mutathat az elképzelésekről.
Nemrég kellett megújítania okmányait, és nagyon meglepődött a róla készült fotókon. „Megláttam magam, mondom, hát ez tíz év börtön” – viccelődött Esztergályos Cecília a Reggeliben. A színésznő kirobbanó formában van, jövőre lesz nyolcvan éves, és elárulta, hogy milyen szakmai tervei vannak a jövőre nézve.
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett – tette közzé az MTI.