A parlamenthez már benyújtott törvényjavaslat egy adótanácsadó cég szerint rendkívül érdekes „trükkel” készíti elő, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) gyorsan megreformálhassák. Azt feltételezik, hogy módosításként szabják majd át a jogosultak körét és a fizetendő adót is.
Magyarország szövetségesként tekint Izraelre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amelyben beszámolt arról, hogy szerda este telefonon beszélt Yair Lapiddal, Izrael
Az igazságügyi miniszter szerdán Brüsszelben elmondta, hogy a magyar költségvetés a hosszú lefolyású háború hatásaihoz lett igazítva, az EU céljának is más irányt kellene vennie.
Együttműködési megállapodást kötött a Lidl Magyarország és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, mely a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek export irányú értékesítésének fellendülését támogatja mind az EU egységes piacán, mind a harmadik országokkal folytatott külkereskedelemben. „Vállalatunk nem titkolt célja, hogy a magyar gazd
Tipikus tyúk vagy a tojás típusú kérdés, hogy vajon melyik jön előbb: a siker vagy a boldogság? A siker tesz boldoggá vagy azért leszel sikeres mert boldog vagy?
Az eladók uralták a szerdai napot a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 1,9 százalékkal lett olcsóbb. A kukorica kivételt jelentett a maga 0,8 százalékos drágulásával. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Elittárs társkeresőt működtető Spark Networks Services GmbH-val szemben, mivel valószínűleg nem ad megfelelő tájékoztatást a szolgáltatás egyes alapjellemzőiről. A vállalkozás sem a regisztráció előtt, sem annak során nem közli egyértelműen, hogy a felületet ingyenesen használók nem tudják ma
A GO! után kimaxolják a Széchenyi hitelprogramot. A Széchenyi Kártya MAX konstrukciók 2022. júliustól lesznek elérhetők a vállalkozásoknak. A KAVOSZ friss tájékoztatása alapján összefoglaltuk a feltételeiket.
A drasztikusan emelkedő energiaárak elengedhetetlenné teszik a tudatos és takarékos energiafelhasználást, melyet hatékonyan támogatnak a korszerű automatizálási és méréstechnikai megoldások. A fő cél, hogy mindig a valóban szükséges energiát fogyasszunk, mellyel az energiaköltség mellett az ökológiai lábnyom is csökken. A pontos, mérés szerinti els
Az állam- és kormányfők tanácskozásán minden bizonnyal napirendre kerül a háborús helyzet, Ukrajna, Grúzia és Moldova tagjelölti státusza és a globális minimumadó kérdése is.
Mi szövetségesként tekintünk Izraelre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink – írta Szijjártó.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Camille Kostek modell, televíziós személyiség és vállalkozó csatlakozott a Rowdy Energyhöz, mint a vállalat vezető wellness-felelőse. Kostek fő feladata, az új kalóriaégető termékcsalád, a Power Burn népszerűsítése lesz. A Kyle Busch által létrehozott márka Power Burn terméke idén februárban került piacra, és klinikai tesztek szerint dobozonként ak
A UPS Kim Ruymbekét nevezte ki a vállalat kelet-európai régiójának elnökévé, aki a cég történetében az első nő ebben a pozícióban. Ruymbeke új szerepkörében Európa néhány rendkívül gyorsan növekvő piacán, így Magyarországon is felel majd a csomagküldő műveletek irányításáért, a folyamatosan fejlődő e-kereskedelem igényeinek kielégítéséért, valamint
„Finnország évtizedek óta készült egy orosz támadásra, és kemény ellenállást tanúsítana, ha ez bekövetkezne” – húzta alá Timo Kivinen tábornok, a finn fegyveres erők főnöke.
Az autósport nem egy olyan dolog, amit könnyen el lehet engedni, abba lehet hagyni, legyen az hobbi vagy hivatás. Így hiába jelentette be végleges visszavonulását Kimi Räikkönen, vagy ahogy sokan ismerik, a Jégember, valahol sejteni lehetett, hogy fogjuk még volán mögött látni valamilyen formában. Úgy tűnik, hogy ez a NASCAR Cup Series lesz, ahol a
Füzesi Attila sikeres üzletember, aki Moszkvában gazdagodott meg, vagyona 10,3 milliárd forint. Évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyar listáján, mégis heti kétszer történelmet tanít egy kis faluban általános iskolásoknak. Auschwitzba és Dubajba egyaránt szervezett kirándulást a diákjainak.
Kíváncsiak vagytok, milyen felelősség nyomja egy főszerkesztő vállát? Hogyan néz ki egy divatmagazin átlagos hétköznapja? Mit jelent ma, a digitalizáció egyre nagyobb térhódítása közepette nőkhöz beszélni, a nők ügyét segíteni?