„A legaggasztóbb, hogy az egyre mérgesedő konfliktus Oroszországnak kedvez” – hangsúlyozta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletágának üzletágvezetője.
Hogyan szólnak a nők? címmel közös projektbe fogott a Goethe Intézet és a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma (Szín), amelynek célja, hogy a német és a magyar női szerzők helyzetére, a két kultúra közötti átjárhatóságra és párbeszédre hívják fel a figyelmet. Anna Hetzer izgalmas, kísérletező alkotó, verseket, esszéket és fordításokat publik
A történész nosztalgiával gondol a két világháború közötti Romániára, ahol a holokauszt idején „pénzért életet lehetett vásárolni”, szemben a Horthy-korszakkal, amely egy centralizált, merev rendszert hozott létre.
Az óvoda buszában rekedt Inez tragédiája sokkolta az egész országot, a rendőrség pedig nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a nyári hőségben senki ne maradjon az átforrósodott autóban.
Jövőre is annyit kell fizetni a cégautók után, mint amennyit a kormány az extraprofitadós rendeletben 2022 második félévére bevezetett. Időhatár nélkül tartósan megduplázódik a cégautók közterhe – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Az EU-s előírások és ajánlások ellenére hazánkban tavaly nőtt a közúti, illetve csökkent a vasúti szállítmányozás aránya - Brüsszel éppen fordítva szeretné.
Ahogy a lakáspiac egészét, úgy a házgyári otthonokat is a dinamikus növekedés jellemezte 2021-ben. Az előzetes forgalmi adatok alapján várhatóan 20 százalék fölötti tranzakciószám növekedés mellett az országos átlaghoz hasonló mértékű, kétszámjegyű áremelkedésük is arról árulkodik, hogy a népszerűségük töretlen, mára azonban lokációtól függően több
Harrach Péter már visszakozott, Cser-Palkovics Andrásnak a “szimbolikus átnevezéssel” nincs semmi problémája - a Fidesz-frakciópedig azt válaszolta vármegye-ügyben: nem emlékeznek olyan esetre, hogy a kormányoldalon ne szavaztak volna meg kormánypárti alkotmánymódosítást.
Jfk szerelmi élete viharos volt. Szerették a nők és viszonozta is az érdeklődésüket - sokszor. Talán nem véletlen, hogy élete utolsó levelét is egy számára kedves hölgynek írta a halála előtt, aki sajnos nem Jackie volt. Az üzenetét végül soha nem küldte el.
Annyira drága lett a vasúti teherszállítás Magyarországon, hogy egy Szerbiából Szlovákiába menő szállítmányt például olcsóbb Magyarországot kikerülve körbevinni Horvátország felé – írja a 444.hu. Magyarországon az elmúlt hónapokban csökkent a vasúton szállított áru aránya, miközben a közúti nőtt. Ennek az az oka, hogy a MÁV jóval magasabb pályahasz
A Moderna amerikai gyógyszercég arra számít, hogy új, a koronavírus omikron variánsára kifejlesztett vakcinája már augusztustól forgalomba kerülhet – írja a CBS News.
Az emberölések, nemi erőszakok, rablások és testi sértések New Yorkban, Los Angelesben, Washingtonban, Atlantában, Philadelphiában és Baltimore-ban megdöntik a 2021-es szintet.
A nyár és a görögdinnye között sokak fejében egy nagyon egyértelmű egyenlőségjel van, hiszen egy hideg dinnyénél jobb nyári csemege nem igazán van. Az egyetlen, ami ezt beárnyékolhatja, az a dinnyemag, amit egyesek szimplán csak nem szeretnek, mások pedig betegségektől tartanak.
A kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok és világpolitikai helyzet ellenére a hazai felhasználók ellátásbiztonsága megfelelő – tájékoztatott az energiahivatal.
Szerdán már látszott, hogy a forint nem tud tovább erősödni, a 394-es szint körül kifulladt a menetelése. Napközben 397 felett is járt a jegyzés, majd estére 396-nál talált nyugvópontra. Ma délelőtt újra a gyengülésé a főszerep, az euró/forint jegyzés 399 felett van.
Vágyunk az elégedettségre és a vidámságra, olykor mégis azon kapjuk magunkat, hogy a nehéz érzések maguk alá gyűrnek bennünket. Ilyenkor gyakori gondolat, hogy ha jobban élnénk, több vagy jobb dolgot birtokolnánk, esetleg elérnénk a hőn áhított céljainkat, akkor megérkeznénk végre a boldog egyensúly állapotába. Valóban ez lenne a kulcs? Mi a titka
A világon elegendő növényi fehérjét állítanak elő a Föld népességének eltartására – ezt állítja legalábbis Dr. Stacy Pyett, a Wur (Wageningen University and Research) Proteins for Life, vagyis a ,,Fehérjék az Életért” program vezetője, aki a növényi alapú fehérjékre való áttérés lehetőségeit vizsgálja.
Robert Habeck német gazdasági miniszter meghirdette a gázveszélyhelyzeti terv második szakaszát. Ennek oka az orosz gázszállítások június közepe óta tartó csökkenése és a magas gázpiaci árak, mondta Habeck csütörtökön Berlinben. A vonatkozó rendeletet először az Ukrajna elleni orosz támadás után aktiválták. Habeck március 30-án hirdette ki az első
Magyarország egyik legsikeresebb valóságshowja újra beköltözik az otthonokba: már lehet jelentkezni a ValóVilág 11. évadába. A ValóVilág (gyártó: Paprika Studios) előző évadának győztese, Vivi már megvalósította álmait és meghódította a világot. A hamarosan induló valóságshow 11. szériájába jelentkezők is lehetőséget kapnak erre, hiszen Magyarors
A bankkártyákat a kényelmes fizetés miatt használjuk, ám a piacon található olyan prémium betéti kártya, amely díjmentes szolgáltatásai révén szinte nélkülözhetetlen útitárs lehet, ráadásul segítségével csökkenthetők az utazással járó költségek is.
Az építőipar általános fellendülésének és az Otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően tavaly tovább növekedett a barkácspiac meghatározó szereplője, a Praktiker. A magyar tulajdonú áruházlánc 2021-ben több mint 10 százalékkal 84,1 milliárd forintra növelte árbevételét, miközben nyeresége 6,1 milliárd forintra bővült. Az online értékesítés terén i