A korábbi pénzügyminiszter szerint a globális minimumadó vétójának több oka is lehet, azonban biztos, hogy az Európai Unióval való szembehelyezkedés is egy közülük.
Erről a területi katonai irányítás vezetője beszélt, aki azt is elmondta: az oroszok által megszállt területen lévő infrastruktúra 55 százaléka teljesen megsemmisült.
Júliustól új feltételekkel kaphatnak támogatott hiteleket a kis és középvállalkozások. Mit hoz a nyár? Hogyan hatnak a változások a magyar kis- és középvállalkozások hitelfelvételi kedvére? Ezekről is beszélgettünk Szerdahelyi Róberttel, az Erste Bank kkv üzletágának vezetőjével.
2022 májusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 686 ezer fő volt – közölte honlapján a KSH. A 2022. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezer főt tett ki, amely 99 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.
2022 májusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 686 ezer fő volt. A 2022. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezer főt tett ki, amely 99 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.
Shane Tusup Instagram-oldalán mutatta meg követőinek, milyen tetoválásokat varratott magára. A fotón az is jól látszik, mi lett a Szabó Zsófival közös tetkóval.
A hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek export irányú értékesítésének fellendülését tűzte ki közös célként a Lidl Magyarország és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, melynek keretében együttműködési megállapodást kötöttek. A két szervezet a továbbiakban kölcsönösen támogatja egymás tevékenységét.Együttműködési megállapodást kötött
2023-ban is annyit kell fizetni a cégautók után, mint amennyit a kormány az extraprofitadós rendeletben 2022 második félévére bevezetett. Időhatár nélkül tartósan megduplázódik a cégautók közterhe.
Minden nő többször is megtapasztalja élete során, hogy különböző okok miatt felborul a hüvelyflóra egyensúlya. Diszkomfortérzet, hüvelyfolyás, viszketés, égő érzés tartozik a leggyakoribb figyelmeztető jelek közé. Ilyenkor első lépésként valamilyen recept nélkül kapható, hüvelyflóra helyreállítását szolgáló hüvelytablettát, kúpot választunk az egye
Botladozik az autók honosítása. A Totalcar értesülése szerint a nagyobb forgalmú okmányirodákban elfogytak a jelenleg használt, három betű és három szám formátumú rendszámtáblák.
Szerdán már látszott, hogy a forint nem tud tovább erősödni, a 394-es szint körül kifulladt a menetelése. Napközben 397 felett is járt a jegyzés, majd estére 396-nál talált nyugvópontra. Ma délelőtt újra a gyengülésé a főszerep, az euró/forint jegyzés 399 felett van.
Lilyan Tashman elbűvölő és tehetséges színésznő volt, aki az 1920-as és az 1930-as évek Hollywoodjában kamatoztatta a tehetségét. Noa rengeteg filmben játszott, sosem vált igazi szupersztárrá, s talán éppen ezért nem őrizte hétpecsétes titokként a leszbikus afférjait.
2022. június 15-17. között rendezték meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket.
Bő húsz éve annak, hogy Ördögh László és Drozsnyik Dávid barátok lettek az egyetemen, aminek befejezése után szinte azonnal közös dizájnstúdiót alapítottak. A Graphasel mára Magyarország vezető Communication Design stúdiója lett, ami nem csak lojális és elégedett ügyfeleket, de immár számos nemzetközi elismerést is magáénak tudhat. “Laci 2003-ban a
Jelenleg a 2022-es IndyCar-szezon közepén járunk, és Jimmie Johnson egyetlen jó eredményét egy oválon, Texasban érte el, amikor 6. lett. Azonban felröppentek olyan pletykák, amelyek szerint visszatérhet a részmunkaidős menetrendhez. Azzal a különbséggel, hogy most csak az ovál futamokon indulna. Ez szöges ellentétben állt a tavalyi évvel, amikor cs
Iránykereséssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek vegyes képet mutatnak, az Mol és a Magyar Telekom minimális pluszban kezdte a napot, az OTP és a Richter árfolyama viszont közel 0,5 százalék mínuszban áll.
A világ leggazdagabb embere szerint üvöltő hangon ég a Tesla pénze, írja az Axios. Több milliárd dollárt veszít a Tesla új, texasi és berlini gyára, ahogy Musk óriásának gyártási folyamata szenved az ellátási lánc fennakadásai és az akkumulátorhiány miatt, jelentette ki Elon Musk a Tesla Owners of Silicon Valley nevű, San Franciscó-i autósklubnak.
Az ingatlanvásárlás általában egy ember életének legnagyobb befektetése, ezért a megtekintésnél érdemes minden apróságra odafigyelni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, ajánlott minden esetben nappal felkeresni a kinézett házat vagy lakást, hogy az esetleges statikai hibákat észrevegyük. Hozzátette, a legbizto
Franciaország a koronavírus-járvány új hullámával néz szembe a vírus új variánsai miatt – mondta el Alain Fischer, az oltási programért felelős francia orvosi vezető.
Magyarország szövetségesként tekint Izraelre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amelyben beszámolt arról, hogy szerda este telefonon beszélt Yair Lapiddal, Izrael
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzene