Egész nyáron vizsgálják majd a Ryanairt, és igen komoly bírságot lengetett be Varga Judit minisztériuma. A különadó áthárítása miatt nem biztos, hogy fogható lesz a fapados cég.
Az elmúlt két versenyen nagy nyomást helyezett magára Klausz Kristóf és Csányi Botond, akik a Mecsek Rallyn új célt tűztek ki maguk elé: egyszerűen jóízűt akarnak autózni és minden nyomástól megszabadulni. Annál is inkább, mert Kristóf a pécsi futam utáni héten államvizsgázik a győri Széchényi István Egyetemen, és egy jól sikerült verseny akár az e
„A politika nehezen mer hozzányúlni a KRESZ-hez, mert mindenkit érint, aki kilép az utcára. Attól tartanak, hogy a KRESZ módosítása elégedetlenséget szülhet, mert az embereknek új dolgot kell tanulni.”
Ez a landolás még a legöregebb balatoni horgászoknak is csodaszámba ment! Egészen hihetetlen, de 85 év után először érkezett a magyar tengerre az Aeroexpress hidroplánja. A Cessna 206-os Szécsey Márton pilótával a Keszthelyi-öbölben szállt le; a speciális talpakkal felszerelt gép manővere a múlt újraéledését jelentheti.
Együttműködési megállapodást kötött a Lidl Magyarország és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjának fellendítése érdekében az EU egységes piacán, valamint a harmadik országokkal folytatott külkereskedelemben - közölték a felek szerdán az MTI-vel.
A kifizető, továbbá a külföldi székhelyű jogi személy és egyéb szervezet adómentesen biztosíthat magánszemély részére személygépkocsi magáncélú használatot és ahhoz kapcsolódóan úthasználatra jogosító bérletet, jegyet.
Elképzelhetetlen, hogy a Nyugat partneri kapcsolatot alakít ki Oroszországgal a belátható jövőben - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Független képviselőt, Agnieszka Scigajt nevezik ki a lengyel kormány új tagjának - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki kormányfő. Piotr Müller kormányszóvivő szerint a lépés stabilizálja a kormánykoalíciót.
Három éven belül bezárja a németországi Saarlouis-ban működő üzemét a Ford - jelentette be szerdán az amerikai járműgyártó társaság európai vállalata (Ford of Europe).
A XXI. században is van létjogosultsága az ispán és a vármegye elnevezések használatának, hiszen ez 900 éves hagyomány a történelmünkben, így érdemesebb a XX. században rárakódott jelentéstartalmak miatt ismét fellángoló vita helyett messzebbről megközelíteni a kérdést – mondta lapunknak a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa.
Visszatér Magyarországra a vármegyék és főispánok rendje! Ha átmegy a parlamenten a törvényjavaslat, a megyei kormánymegbízottakat neveznék át. Ispánok egészen 1950-ig léteztek Magyarországon, a szocialista alkotmány szüntette meg a középkorból származó és a feudális rendszerhez kapcsolódó titulust.
Nem lehet kártyával fizetni a hatósági áras üzemanyagért egy Nógrád megyei benzinkúton. Nádújfalun csak készpénzzel vagy azonnali utalással egyenlíthetik ki a vevők a számlát. Ha valaki mégis ragaszkodik a bankkártyához, az üzemanyag valós árát kell megfizetnie. A kút munkatársa azt mondta, így szeretnék csökkenteni a költségeiket. Az ATV Híradóján
A nyersanyagpiaci áremelkedést nem az orosz-ukrán háború okozta, de még csak nem is a Covid, ezért nagyon valószínű, hogy ezek elmúlása sem fogja megszüntetni. A múltban sok éves, évtizedes ciklusokat figyelhetünk meg az árupiacon, könnyen lehetséges, hogy most egy hosszú emelkedő szakasz kezdetén járunk. A következő évek befektetési sztorija
A kormány szerint a 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, az ellenzék szerint pedig nem más, mint az adóemelések és a megszorítások költségvetése. A parlamenti vitában a képviselők azt kifogásolták, hogy a kormány 377 forintos euróval számol, miközben már most 400 forint körül van az árfolyam. Azt is kockázatosnak tartja a
Az amerikai jegybank határozottan elkötelezett a 40 éves csúcsra futó infláció csökkentése mellett, és a döntéshozók gyorsan cselekednek ennek érdekében, mondta ma Jerome Powell amerikai jegybankelnök. A megjegyzései után napon belül emelkedtek a vezető amerikai részvényindexek a napi mélypontokról.
Műfogsor, vasaló, kávéfőző, kard és mankó – egy közös van bennük: mindet a BKV járatain felejtették az utazók. Az elhagyott tárgyakból most kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban. Évente közel 10 ezer tárgyat felejtenek a budapesti tömegközlekedési eszközökön, a tárgyak 80 százalékáért pedig nem jelentkezik a tulajdonosa. Az ATV Híradójának
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szerint „a tekintélyt parancsoló egyenruhát viselő, különleges kiképzést kapó csendőrség már megjelenésével is elriasztaná a bűnözőket”.
Bár a második helyre kvalifikált Kanadában Fernando Alonso, a versenyen a hetedik helyre esett vissza, mert csapata rossz stratégiát választott, és az Alpine erőforrásával is probléma adódott. A verseny után kapott további öt másodperces időbüntetést, így végül csak a kilencedik helyre rangsorolták. “Jelenleg nagy rajongója vagyok Alonsónak” – mond
Idén több mint 10 százalékkal emelkednek az árak Szlovákiában, jövőre pedig további 11 százalék várható. A magas inflációt a gazdasági növekedés visszaesése kíséri, idén 1,4 százalékra csökken, jövőre pedig 1,9 százalékos lehet, szemben a korábban várt valamivel magasabb értékkel – jelentette ki a Szlovák Nemzeti Bank elnöke a középtávú prognózist
Megbukott Kiril Petkov bolgár miniszterelnök kisebbségi kormánya a parlament szerdai szavazásán, amelyet élőben közvetített a bolgár közszolgálati televízió.
Kapás Boglárka a hetedik helyen végzett 200 pillangón, Németh Nándor hatodikként zárt 100 gyorson, Kós Hubert is hatodik lett 200 vegyesen szerda délután a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A női 4x200-as gyorsváltónk ötödik helyen végzett.
A Saar-vidék tartományi városban 1970 óta működő üzem elveszítette a belső, vállalati versenyt az elektromos autók gyártásáért a spanyolországi Valenciában 1976-ban megnyitott gyárral szemben. "Valencia jobb kilátásokat kínál a jövőre nézve, különösen pénzügyi szempontból" - mondta a Handelsblatt című német üzleti lapnak Stuart Rowley, a Ford of Eu
Nem csak a gyerekeknek, a felnőtteknek is oda kell figyelni, hogy csökkentse a képernyők előtt töltött időt. Nem is gondolnánk, mennyi betegséget hozhat, amennyiben nem figyelünk oda magunkra és a szokásainkra: a szemünktől a lábunkig és hátunkig fájhat mindenünk, de egyszerű szabályokkal elkerülhetjük, hogy a népbetegségek minket is utolérjenek.
Műfogsor, vasaló, kávéfőző, kard és mankó – egy közös van bennük: mindet a BKV járatain felejtették az utazók. Az elhagyott tárgyakból most kiállítás nyílt a Földalatti Vasúti Múzeumban. Évente közel 10 ezer tárgyat felejtenek a budapesti tömegközlekedési eszközökön, a tárgyak 80 százalékáért pedig nem jelentkezik a tulajdonosa. Az ATV Híradójának
A svájci szövetségi közegészségügyi minisztérium közlése szerint több ezer, főleg rákos megbetegedéssel vagy sclerosis multiplexszel küzdő beteg gyógyítását könnyíti meg a törvénymódosítás.
Az ország vezetése mindeddig nem tájékoztatta arról a világ közvéleményét, hogy milyen típusú járvánnyal is állnak szemben, azonban a találgatások máris megkezdődtek.
A kanapészörf jóval több, mint egy viszonylag olcsó módja az utazásnak: így tudsz igazán megismerkedni a helyi kultúrával, a helyi emberekkel, és olyan találkozásoknak adsz esélyt, amik tényleg az egész világot kitárják előtted.