A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy
A versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, csaknem 70 százaléka magyar vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.
A Kecskeméti Konzerv Kft. évi 200 millió doboz zöldborsó- és csemegekukorica-konzervet gyárt, az újabb 3,3 milliárdos beruházással biztonságosabb lesz a működés – írta közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
„Szégyelltem, ahol laktam, és ahogy éltem. Akik megismerték a szüleimet, szinte azonnal elhagytak” – meséli olvasónk, akinek valóban pokoli utat kellett bejárnia, míg megtanulta, hogy a szülei hibáiért, a szörnyű gyerekkoráért nem ő a felelős.
Vivaldi, Purcell és Händel művei, a 18. század legszebb áriái csendülnek fel június 28-án Baráth Emőke és a világhírű Europa Galante zenekar előadásában a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A lírai szoprán Baráth Emőke alig több mint egy évtizede robbant be a zenei életbe. Manapság már ritkaság, ha külföldi hangversenytermeken kívü
Hajnali öttől erőteljes légi és tűzérségi támadással akarta az ukrán hadsereg előkészíteni a partraszállást, ám az orosz légvédelmi rendszerek elhárították a fekete-tengeri sziget elleni újabb támadást.
Lewis Hamilton szeretné, hogy a folytatásban ne mindig ő töltse be a kísérleti nyúl szerepét a Mercedesnél, és azt sem bánná, ha a versenyhétvégéken nem kísérleteznének annyit az autóval. Az idei év eddigi versenyein több alkalommal is előfordult, hogy az autójával felmerülő számos probléma megoldásához a Mercedes Lewis Hamiltont használta kísérlet
Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek három férfi ellen, miután egyikük luxusterepjárójában több mint két kilogramm drogot találtak – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Miért nehéz a pártalálás manapság? Mi a szingliség pszichológiája? Miért fontos a közös értékrend a párkapcsolatban hosszú távon? Pszichológus szakemberekkel keressük a válaszokat ezekre a kérdésekre. Minden korosztály számára!
Tonga partjainál, a Ha’apai szigeteket körülvevő Csendes-óceánon hajókázó turisták valószínűleg soha nem fogják elfelejteni azt a pillanatot, amikor a víz felszínén egy púpos bálna jelent meg kicsinyével.
Megszületett az első magyar aranyérem a budapesti vizes világbajnokságon, miután Milák Kristóf világcsúccsal győzött fő számában, a 200 méter pillangón.
Helmut Marko azt gyanítja, hogy a Mercedes már tudott az FIA szándékairól. Nagy port kavart a technikai direktíva és a csillagosok új eleme Kanadában. A német csapat ugyanis plusz egy merevítőt erősített a padlólemezére. Ám az újdonság pontosan egybevág az irányelv gondolatmenetével. Otmar Szafnauer már meg is jegyezte, hogy ők ennyi idő alatt nem
Egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 1,8 millió euró befizetésére kötelezte az illetékes spanyol bíróság Samuel Eto'o-t, a kameruniak korábbi futballsztárját, amiért spanyolországi légióskodása idején adócsalást követett el.
A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.
Az Európai Bizottság 1,14 milliárd euró (mintegy 442,37 milliárd forint) összegű magyar programot hagyott jóvá, amely az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben ágazatokon átívelően támogatja a vállalkozásokat - közölte a brüsszeli testület kedden.
Christian Horner a megbeszélés után is nevetett Toto Wolff kirohanásán. Korábban már megírtuk, hogy a Netflix is felvette a két csapatfőnök legújabb összecsapását. A delfinezés csökkentéséről szóló technikai direktíva olajat öntött a tűzre, és ismét egymásnak ugrasztotta a két vezetőt. A Mercedes csapatfőnöke felelőtlennek és manipulatívnak nevezte
Lehet feledni? A magyar férfi vízilabda-válogatott a legutóbbi, 2017-es budapesti világbajnokságon döntőt játszott, 2020-ban megnyertünk a hazai rendezésű Eb-t - vajon most meddig jut Märcz Tamás együttese?
A magyar férfi vízilabda-válogatott győzelemmel mutatkozott be a hazai rendezésű világbajnokságon: Märcz Tamás együttese négy góllal, 12-8-ra verte a montenegróiak legjobbjait.
A Red Bull egy hivatalos közlemény formájában közölte, hogy Jüri Vipst felfüggesztették az eddigi feladatai alól. Az észt fiatalt élő adásban mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szót a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta. Az észt fiatal Lawsonnal és még pár barátjukkal játszottak egy lövöldözős játékkal, amit az új-zé
A séfek világszerte odavannak a vegán mézért, ami teljesen olyan mint az igazi: állaga ragacsos, kenhető, színe borostyán, íze finom, virágos. De nem mindenki van meggyőződve arról, hogy ez valóban megmenti a méheket.
Az Európai Unió tagországai egybehangzóan támogatják az uniós tagságra jelentkezett három ország, Ukrajna, Moldova és a Georgia csatlakozási dossziéinak előmozdítását, különösen a háború sújtotta Ukrajna uniós tagjelölt státusának megadását - közölte Clément Beaune, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét június 31-ig betöltő Franciaország euró
Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival Moszkvában megtartott találkozón.
Minden hetedik belga lakos az elmúlt két hétben pénzügyi problémák miatt kihagyott egy-egy étkezést - írta kedden a The BrusselsTimes hírportál az RTL Info hírcsatorna, a Le Soir belga napilap és az Ipsos közvélemény-kutató intézet közösen készített felmérésére hivatkozva.
A miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált a 22 éves budapesti úszónak, aki új világcsúccsal védte meg világbajnoki címét kedden kora este a Duna Arénában.