Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés.
A Renault Zoé sok szempontból fontos elektromos autó, hiszen a kisméretű modell a maga 50 kWh-s akkumulátorával és a párját ritkító 22 kW-os Type2 töltési lehetőségével korrekt ajánlatnak bizonyult, ráadásul árpolitikában sem szálltak el a franciák. A kis villanyautó ráadásul idén pici megújulással is kecsegtet.
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja, röviden a megváltós nővérek szerzetesei nemcsak segítőkészek, áldozatosak, mély hitűek és műveltek, de szellemesek, ügyesek, talpraesettek és bátrak is – szűrtük le tapasztalatként a római látogatásunk alkalmával. A nővéreket azért kerestük fel, hogy együtt tekintsük meg a közelmúltban felújítot
Legutóbb maga Chris Hemsworth jelentette be a közösségi oldalán, hogy megkezdődött a Furiosa forgatása, így mostanáig kellett várni arra, hogy végre kapjunk néhány fotót is a munkálatokról.
Idei második kiesését szenvedte el a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon Sergio Perez – ezúttal is technikai probléma akadályozta meg őt abban, hogy értékes pontokat szerezzen csapatának. A mexikói elismerte, fájdalmas az újabb nullázás, és rámutatott arra, fontos lenne, hogy a Red Bull felülkerekedjen a műszaki gondokon.
Június 20-tól indult a Magyar Posta új postapartneri programja, amelynek keretében egyes 2000 lakos alatti kistelepüléseken a posta működtetését helyi vállalkozás veszi át - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Nem könnyű feladat egész nap talpon lenni, pörögni, dolgozni, edzeni, otthon megfelelni, pláne a nyári hőségben. Ám ha azt érzed, kell egy kis extra energia, nem a kávé az egyetlen, ami felpörget majd - próbáld ki a következőket is!
A magas vérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magas vérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas koleszterinszintet.
Elismerését fejezte ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Magyarországnak az Ukrajnából menekülők számára nyitott határpolitikája, valamint méltányos és hatékony menekültügyi rendszere miatt, ugyanakkor aggodalmának adott hangot, amiért véleménye szerint a magyar szabályozás az unión kívüli országokból érkezőket és az érvény
Ez az ukrán elnök posztjából derült ki, Havasi Bertalan ugyanis korábban a telefonhívásról beszámolva nem említette, hogy a miniszterelnököt várják Ukrajnában.
A közelmúltban sikeresen lezárult EFOP projekt eredményeként jelentős oktatási-képzési fejlesztések valósultak meg a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (PE ZEK).
Salvador beírta magát a történelemkönyvekbe, mikor a világon első országként elismerte a bitcoint, mint hivatalos fizetőeszközt. Emellett az országméretű kísérlet részeként folyamatosan venni kezdték a kriptoeszközt, ami az ország elnökének aktív Twitter-használata miatt remekül nyomon követhető, viszont az is látszik belőle, hogy jelenleg több 50
Szlovénia 35 jugoszláv gyártmányú BVP M80A gyalogsági harcjárművet küldött Ukrajnának, és ezek Lengyelországon keresztül már valószínűleg megérkeztek Nyugat-Ukrajnába - közölte a 24ur.com című szlovén hírportál kedden, írta meg az MTI.
A pénzszűke miatt a vállalatok egyre jobban megvágják majd a reklámköltéseiket, ennek komoly hatása lehet az influenszerekre is. A legnépszerűbbek azonban még ezek után is jól meg fognak élni.
Az új autók rendelésállománya Németországban rekordmagas szinten van, de az autógyártók az alkatrészhiány miatt nem tudják kielégíteni a keresletet. Az új autók regisztrációja 10 százalékkal 207 ezer 199-re csökkent májusban a KBA gépjármű-közlekedési hatóság adatai szerint. A VDIK importőrszövetség szerint ez volt a legrosszabb havi eredmény 2020
Aki kecskét tart és a tejéből sajtot készít, az elkötelezi magát a folyamatos munka mellett, de egyúttal beléphet egy különleges ízvilágba. A jákfai Szabó Ibolya is így tett, ráadásul igazán egyedi módon fogott bele a tevékenységbe.
Amikor még csak tervezik a párok a családalapítást vagy amikor már úton van a család legújabb tagja, a leendő szülők részletes és gyors eredményeket szeretnének kapni a megszületendő kisbabájuk egészségi állapotáról. Az ultrahang- és a laborvizsgálatok mellett az orvostudomány leggyorsabban fejlődő területe, a genetika is több vizsgálati módszerrel
Milák Kristóf és Kenderesi Tamás a 200 pillangó döntőjében úszik, további hat magyar úszó az elődöntőkben szerepel kedd délután a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a Duna Arénában: a nőknél 200 pillangón Hosszú Katinka és Kapás Boglárka, a férfiaknál 200 vegyesen Kós Hubert és Török Dominik, míg 100 gyorson Németh Nándor és Szabó Szebasztián.
Egyre feszültebb a helyzet egész Európában. Litvánia kiverte a biztosítékot az oroszoknál, már megérkezett az orosz fenyegetés. A hétvégén valószínűleg