Nyilatkozatot kell tenniük azoknak az ügyfeleknek, akik augusztustól nem jogosultak egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
A Vodafone ügyfelei informatikai átállás miatt július 11-16. között csak korlátozottan tudnak majd ügyeket intézni, az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul működnek – közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.
Visszafogott tanulás iránti lelkesedés és időnként tanárai elégedetlensége előzte meg a molekuláris biológia úttörőjének karrierjét, aki 2017-ben két tudóssal egyetemben átvehette a kémiai Nobel-díjat. Richard Henderson a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában idézte fel azt a pillanatot is, amikor pezsgő helyett olcsó habzóborral ünnepelték
A 26 éves ausztrál nő estének 70 százaléka megégett, amikor kitört egy vulkán Új-Zélandon. Az eset óta először levette kompressziós maszkját, és fedte fel arcát nyilvánosan.
A kkv-szektor a háborús környezet ellenére is olcsó, elérhető hitelforráshoz jut a Széchenyi kártya program folytatásával – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, a program legújabb termékeiről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tartott sajtótájékoztatón.
Két év kihagyás után újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen: hétvégén a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településre várják a vendégeket – mondta Avramov András szervező, a településrész önkormányzati képviselője a programokat bemutató hétfői sajtótájékoztatón.
A bécsi Cziffra Alapítvány negyedszázados évfordulója alkalmából június 24-én a bécsi Collegium Hungaricumban tartanak ünnepélyes estet a Cziffra György-emlékév és a Cziffra Stiftung közös szervezésében.
A Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végez, ez idő alatt az online és személyes ügyintézés, értékesítés, valamint egyes speciális szolgáltatások, például mobilvásárlás, autópályamatrica, parkolás nem lesznek elérhetőek.
Csalódottan távozhat Kanadából a mexikói Sergio Pérez. A Red Bull versenyzője egy baleset miatt már az időmérő edzés harmadik szakaszába sem került be, míg a futamon technikai hiba miatt viszonylag korán kiesett. A futamot megelőzően még 21 pontos hátrányban volt a listavezető csapattársához képest, ám Verstappen győzelme után ez megduplázódott és
A kormány 2022. június 16-i ülésén a háborús gazdasági helyzetre való tekintettel áttekintette a kkv hitelpiac helyzetét, valamint megvizsgálta a Széchenyi kártya program eddig elért eredményeit, és döntött a program folytatásáról - jelentette be hétfői közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
A csillagok azt tanácsolják a Vízöntőnek, hogy kapcsolja be az agya eddig nem használt részeit, csak így segíthet az átmeneti pénztelenségen. A magánéletben is hinnie kell magában, hiszen vonzó és ellenállhatatlan!
Sokféle aspektusból lehet megragadni azt, hogy egy ország jobban teljesít-e hosszú távon. Gazdasági szempontból rengeteg mutató van - például a GDP-növekedés vagy a foglalkoztatottság, ipari teljesítmény -, de ezek önmagukban nem tudnak egy teljes képet alkotni egy országról. Már csak azért sem, mert sem a társadalmi, sem a környezeti szempontokról
A gyakorlatba átültethetetlennek tartja az FIA pattogás elleni intézkedéseit a Ferrari csapatfőnöke, és ő is gyanúsnak találja, hogy a Mercedes a háttérben összejátszhatott a szövetséggel.
Annak, hogy egy nőnek nincs orgazmusa, sok magyarázata lehet, a partner hozzá nem értésétől kezdve a mélyen gyökerező pszichológiai okokig. Érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel, hiszen a szexuális jólétünkről van szó!
Május végén és június elején hagyományosan megugrik a laptopok, tabletek és okostelefonok forgalma az eMAG-Extreme Digitalnál. Jó hír, hogy a kedvezőtlen euróárfolyam e szegmensben még nem érezteti a hatását, de azoknak a szülőknek, akik biztosra mennének érdemes lehet most, nyár elején beszerezni a tanuláshoz szükséges eszközöket.A héten véget ért
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt. A biztosító többször nem tájékoztatta ügyfeleit, illetve a kötvény- és kárnyilvántartót egyebek közt a szerződések létrejöttér