Az üzemanyag árának keddi várható drágulása miatt nőtt a kereslet, ami ellátási problémákat okozott országszerte - írta a 24uhr.com című hírportál vasárnap.
A nagy hőség extrém megterhelést jelent a szervezet számára, különösen a krónikus betegségben szenvedők, az idősek, a kisgyerekek és a várandósok esetében.
Erősödéssel kezd a forint hétfő reggel, de egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy megmenekülhet a 400-as lélektani határtól a magyar deviza. Jelentősebb forinterősödéshez ugyanis ennél sokkal több kellene, most inkább a nemzetközi hangulat javulása hajtja a forintot is.
A kormány 2022. június 16-i ülésén a háborús gazdasági helyzetre való tekintettel áttekintette a kkv hitelpiac helyzetét, valamint megvizsgálta a Széchenyi kártya program eddig elért eredményeit, és döntött a program folytatásáról - jelentette be hétfői közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.
Varsóban, Berlinben, Párizsban, Madridban és Lisszabonban rendezne kiállítást az ukrán kormány a kilőtt harckocsikból, pont úgy, ahogy korábban Kijevben.
A Forma-1 hagyományos “pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták
Az eurózóna kedvező pozícióban van ahhoz, hogy átvészelje a jelenlegi piaci kilengéseket, és a gazdaság idén és jövőre is növekedni fog - mondta a Financial Times szerint eurócsoport elnöke, aki egyben elutasítja, hogy az eurózóna a 10 évvel ezelőttihez válsággal néz szembe.
Ciprus a legendák szerint a szerelem szigete, de ha csak pár napunk van a felfedezésére, azt nem érdemes feltétlenül mindenáron a nagy Ő felkutatására szánnunk. Szép számmal akadnak viszont a szigeten olyan látnivalók és programok, amiket akkor se hagyjunk ki, ha csak rövid időre látogatunk az országba.
A Flex nevű japán tuningcég tulajdonában lévő márka, a Renoca arra specializálódott, hogy retró hatású optikai csomagokat fejlesszen többféle Toyota-modellhez, így a japán bel-, és a fejlődő piacok számára fejlesztett Probox kombihoz, a Town Ace és Hiace furgonokhoz, valamint a Land Cruiser Európában is ismert többféle régi generációjához. Az 1990
Meglett a böjtje Európa számára, hogy szankciókkal sújtotta Oroszországot. Putyin egyik lehetséges szövetségese, rekordsebességgel tört az oroszországi kőolajimport-piac élére.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt. A biztosító többször nem tájékoztatta ügyfeleit, illetve a kötvény- és kárnyilvántartót egyebek közt a szerződések létrejöttér
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Elsősorban a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, amelyben beszélt az brüsszeli szankciókról és az extraprofitadókról is.
Lezárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) második tanéve. Az új intézmény már első ötszáz napján bizonyította, hogy jelentős szereplője a magyar agráriumnak, mind oktatási, mind kutatási szempontból.
Sébastien Ogier idei terve az volt, hogy részleges programot teljesít a Rally Világbajnokságon, ami mellett a Richard Mille Racing csapatával teljes WEC szezont bonyolít le – legalábbis ezt gondoltuk. A nyolcszoros rally világbajnok azonban befejezettnek tekinti idei WEC pályafutását. Sébastien Ogier legutóbb a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen
Sznopek Veronika rendőr és hobbicukrász egyben, aki 2021-ben elsőként nyerte el a Mestercukrász címet. Interjúnkból kiderül, hogyan ötvözi a hivatását a szenvedélyével, mire költötte a nyereményét, milyen barátságokat köszönhet a műsornak, és mit tanácsol az új évad versenyzőinek.
Elsősorban a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni – jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 hétfő reggeli műsorában, amelyben beszélt az brüsszeli szankciókról és az extraprofitadókról is.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából, a Magyar Vízilabda Szövetséggel együttműködve a vízilabdát és a hazai gyógyfürdőket népszerűsítő kisfilm készült a hazánkban megrendezendő FINA vizes világbajnokság alkalmából.„Innen ered minden: meríts te is erőt Magyarország gyógyvizeiből!” - ezzel az üzenettel készített rövidfilmet az MTÜ, melyn
Aki drágább, de hosszabb távon fix kamatozású hitelt választott, az most szívhatja a fogát: a kormány megint megmentette azokat, akik az olcsóbb, de kockázatosabb hitel mellett döntöttek.